Sea of Thieves - később jönnek a mikrotranzakciók

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 13.
  • Hír
Link másolása
A Sea of Thieves sem ússza meg a mikrotranzakciókat, azok viszont csak később, úgy három hónappal a megjelenést követően élesednek majd a játékban. A Rare kizárólag kozmetikai kiegészítőkben gondolkodik.

A Rare nemrégiben stúdióbejárást tartott a külföldi sajtó képviselőinek, ahol komolyabban is el lehetett mélyülni a Sea of Thievesben. Az IGN ennek apropóján kérdezett rá a mikrotranzakciókra.

Természetesen a Sea of Thieves sem ússza meg a fizetős kiegészítőket, ezek azonban nem a premierkor, hanem csak később, körülbelül három hónappal a megjelenés után, az első nagyobb tartalmi frissítéssel fognak élesedni. Aggodalomra semmi ok, loot boxokat nem kapunk, és maguk a megvásárolható elemek is kozmetikai szerepet töltenek be, a játékmenetet nem fogják befolyásolni.

A Rare szerint ezeknek az apróságoknak érzelmi szerepet kell betölteniük, illetve a szórakozást és a közösségi élményt kell szolgálniuk, és bár a mikéntjét még nem osztották meg a srácok, utaltak rá, hogy ezekhez a tartalmakhoz fizetés nélkül is hozzájuthatunk majd.

Az első ilyen kiegészítőket egyébként a háziállatok jelentik, a fejlesztők szerint majmunk és macskánk is lehet majd. Az állatokat nézegethetjük, sőt mások is felkaphatják és elvihetik magukkal őket - szerencsére mindig vissza fognak jönni, ha leteszik őket. A Rare szerint jó poén lesz az is, amikor kilőjük őket az ágyúból, kíváncsiak vagyunk persze, hogy ezt az állatvédők mennyire tartják jó ötletnek.

A Rare láthatóan kreatívabb kiegészítőkben gondolkodik. A másik ötletük például az, hogy olyan gyógyitalokat készítsenek, amelyek megváltoztatják a külsőnket, például öregítenek ideiglenesen.

Ettől függetlenül a Sea of Thieves játékosai ingyenes kiegészítőkre is számíthatnak majd, a kisebb változtatások mellett komolyabb események is várhatók.

6.
6.
delphijos
#2: Jaja, és lehessen áthozni a Forza mentéseket.....
2.
2.
crytek
Egyszemélyes kampányt hegesszenek bele inkább.
1.
1.
ollie92
Bannolja már az EU a picsába ezeket a szerencséjáték hajhászokat, semmiből pénzt csinálni arra megvannak, de támogatni a játékot és foltozgatni ahogy ígérték az már nem. Bár ez most az EA felé szólt, de kozmetikai, vagy pay2win, vesszen mindegyik, hadd tudjam mit veszek a pénzemért.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...