Felére csökkent a Rovio piaci értéke

  • Írta: Shifty
  • 2018. február 25.
  • Biznisz
Az előrejelzések szerint nem alakulnak jól az Angry Birds-sorozatért felelős Rovio idei bevételei. A hírre a nemrég tőzsdére ment cég részvényei nem reagáltak túl jól, lényegében felére csökkent a stúdió piaci értéke.

Még tavaly szeptemberben jelentettük, hogy az Angry Birds-sorozattal nagyot robbantó, az elmúlt években viszont csak vegetáló Rovio ahelyett, hogy hagyta volna, hogy a Tencent bekebelezze, inkább tőzsdére ment. Úgy néz ki, ez a húzás fordítva sült el.

A finn stúdió ugyanis miután bejelentette az idei esztendőre vonatkozó pénzügyi előrejelzését, tulajdonképpen pillanatok alatt elvesztette piaci értékének a felét, köszönhetően a részvények drasztikus zuhanásának. A TechCrunch riportja szerint a tavalyi évben 365 millió dollár bevételt termelő cég kifejezetten sikeres volt, hiszen az elmúlt évhez képest 55 százalékkal növekedett a forgalma. Ehhez képest az idei esztendőre csak 319 millió dolláros bevételt remélnek, aminek hatására a korábban 1,1 milliárd dollárra becsült stúdió értéke pillanatok alatt 500 millióra zuhant.

Az esés hátterében egyébként az állhat, hogy a Rovio állítólag teljesen mást kommunikált a befektetőknek, akik így valószínűleg gyorsan elkezdték eladni részvényeiket. Továbbá maga a brand sem a régi már, így nincs benne olyan növekedési potenciál, mint régen, ráadásul időközben a piacon olyan konkurensek is felbukkantak, mint a Candy Crush vagy a Clash Royale.

6.
GAMEROD
Egyslágeres előadóknak általában ez a sorsuk, a hasznot pedig felélik.
5.
kastorhun
Nem azért de ennyi pénzből akár még 1 komolyabb játékot is össze hozhatnának.
4.
markoci555
Akkor elkezdtek közelíteni a valódi értékükhöz: 0
1 amit csináltak az alap játékkal már egy undormány, a régi szép jó cuccokra ráhánytak egy ilyen pay to win feelinges reklámmal tele****ott valamit, szörnyű
2 aztán jött a többi játékuk ami az első klónja volt (ja már az első játékuk maga klón játék, katapultosból eddig is volt tucatszám)
3 aztán jött még játék ami más játékok klónja volt csak madarakkal

mit zabál rajtuk ennyi ember azt nem tudni, egyszer egy jó nagy szünet után újra letöltöttem mikor a fent leírt dolog fogadott, és azt tapasztaltam hogy le volt ****va a régi haladásom, amit elmentettem netesen, szinte az elejéről kellett volna kezdenem ha meg akartam volna szerezni már nem tudom mit, ott azt mondtam elegem volt örökre mindenből ami Angry birs-höz köthető

ja a filmről ne is beszéljünk... már minden népszerű bugyutaságról jön film, mint emoji meg nemtom mik vannak mostanság
3.
mestermagyar
#1: A végük felé? Kétlem. Irrelevancia felé? Minden bizonnyal.

Egy milliós bevétellel bíró fejlesztőcsapat, ami olcsóbb címeket gyárt általában, évtizedekig elvegetálhat akár pármillióból is. 300 milliós bevételből egy Skyrim is kijönne csak hogy értsed az arányokat.
2.
Ooorky
Tipikus start-up mentalitás amit ma menedzserképzőkön agyondicsérnek, hogy ez a tökéletes bizniszmodell:

Állami/EU pénzen beindít egy céget, felfuttat egyféle terméket, eladja, vagy bevezeti tőzsdére, majd lelép, legyen a felfújt lufi az új tulajdonosok problémája.
1.
PaprikaJancsi
Nem csodálkozom, évek óta csak toporognak egy játékkal a zsebükben, azt is ezerféleképpen felhasználva. Néha kiadnak valamit más néven, más dizájnnal, az egyediség legkisebb morzsáját is nélkülözve.
Vagy lesz még egy nagy dobásuk, de így a végük felé menetelnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...