HWSW: Illegálisan erősítené pozícióját az NVIDIA?

  • Írta: Shifty
  • 2018. március 14.
  • Hardver
Link másolása
Iparági pletykák szerint fennálló piaci erőfölényét meglovagolva próbálja megerősíteni piaci pozícióját az NVIDIA. Ehhez a vállalat elsőre illegálisnak tűnő eszközöket is bevet, amely akár perek sorozatának szikráját is adhatja.

Versenyellenes eszközökkel próbálja megerősíteni piacvezető pozícióját az NVIDIA - állítja Kyle Bennett, a HardOCP magazin tulajdonosa és főszerkesztője. Bár az újságíró neve sokak számára ismeretlenül hangozhat, referenciának legyen elég annyi, hogy anno ő pendítette meg elsőként az AMD Radeon GPU-val szerelt Intel-processzorok lehetőségét. Akkor sokan erős kétkedéssel fogadták szavait, az idő azonban végül őt igazolta, a bő egy éve még utópisztikusan hangzó hibrid ugyanis azóta testet öltött.

Bennett friss tényfeltáró írásában egy újabb nagy port kavart témát boncolgat. A főszerkesztő most odáig ment, hogy az NVIDIA újonnan indított GPP (GeForce Partner Program) kezdeményezését versenyellenesnek titulálta. Véleménye szerint ez komoly negatív hatást gyakorolhat a piacra (köztük az NVIDIA versenytársaira - az AMD-re és részben az Intelre), ronthatja a vásárlók választási lehetőségeit, nem utolsó sorban pedig a technológiai fejlődés tempóját is visszavetheti. Bennettet ezen aggodalmai motiválták múlt héten megjelent anyagában, amely saját bevallása szerint éket verhet magazinja és az NVIDIA közé, utóbbi részéről pedig a szankcionálást és akár egy jogi eljárást sem tart kizártnak.

Érdekelnek a további részletek? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

2.
2.
crytek
Most olvastam pont e hír kapcsán (természetesen ezt eddig nem is tudtam) hogy az nvidiát eddig csak kérésre "tűrték" meg és mivel ennek az ideje lejárt az intel bármikor dönthet úgy hogy elveszi az értékes pci expressz csatornákat és az nvidia jól rá fog cseszni gyak lehúzhatja a pc-s VGA rólót... Nem semmi dolog lenne.
1.
1.
mestermagyar
A gamekapocsos kivonat azt érezteti velem hogy itt nem a kisajátítás a probléma, hanem az illegalitás. Előbbi annyira integráns része az informatika bármelyik alpiacában folyó versenyben manapság hogy nem is tudjuk milyen lenne nélküle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...