Könnyű móddal frissült az Outlast 2

  • Írta: zoenn
  • 2018. március 28.
  • Hír
Link másolása
A tavalyi év egyik legdurvább horrorjátékaként vonult köztudatba az Outlast 2, melynek nehézségéről sokan ódákat zengtek. A Studio Red Barrels most előállt egy sztorimóddal, amely lényegesen könnyebb, de azért még padlót foghatunk benne.

Ha eddig azért tetted félre az Outlast 2-t, mert beletört a bicskád a nehézségbe, akkor van egy jó hírünk. Noha a Red Barrels csapata már nem sokkal a megjelenés után is finomított egy picit a kihíváson, de most elérhetővé vált a "Story Mode" is, amely elsősorban azoknak kedvez, akik inkább a történetre szeretnének figyelni, és ezért a kevesebb bujkálással is beérnék.

Ám ellentétben a SOMA hasonló játékmódjával, ahol már egyáltalán nem halhatunk meg, az Outlast 2 sztorimódjában továbbra is padlót foghatunk, csak ellenségből lesz kevesebb, továbbá a sebességük lassabb, éberségük pedig kisebb lesz, illetve sokkal kisebb sebzést okozhatnak nekünk, ha mégis az útjukba kerülünk.

Ám ennél is fontosabb, hogy az Outlast 2 immáron sokkal naturálisabb lett. A készítők visszarakták azokat a brutális dolgokat, amiket a megjelenés előtt el kellett távolítani a játékból, hogy megkaphassák az M-besorolást. Ezek a változások nem befolyásolják a játékmenetet, de azért nem olyan drasztikusak, amiért már a legdurvább Adult Only-besorolás járna.

Érik az újrajátszás?

2.
2.
rezy
Az utolsó bekezdés az mit takar pontosan? Mivel bővült még a játék? Nemrég játszottam ki, nem éreztem túlzóan nehéznek, de így lehet néhány újoncot is megnyer egy kijátszásra. Bloodbornehoz sem ártott volna hasonló, majdnem teljes áron vettem, elakadtam benne és azóta sem tudtam rávenni magam a folytatásra :(
1.
1.
PrimYaz00
"Érik az újrajátszás?" majd ha csinálnak 1 normális, az 1. részhez méltó endinget, akkor meg is veszem :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...