Nem mindenki ájult el a Sea of Thieves végétől

  • Írta: szlav
  • 2018. március 30.
  • Hír
Link másolása
Véget ért a verseny a maximális szintig, így fény derült arra is, hogy mi vár azokra, akik elérik a legendás kalóz-státuszt és felrántják mindhárom frakciót 50-es szintre. Az endgame-jutalom pedig többek szerint hagy némi kívánnivalót maga után.

Tegnap este fény derült a Sea of Thieves eddigi legnagyobb titkára. Eddig csak itt-ott elhintett infómorzsákból lehetett következtetni arra, hogy mit tartogat a tenger azok számára, akik elérik az 50-es szintet a Gold Hoarders, az Order of Souls és a Merchant Alliance céhekkel. A játék egyik legelhivatottabb streamere, Prod1gyX volt az első, aki teljesítette a nem kevés grindolással járó kihívást, így a nézők elsőként követhették élőben, hogy mit rejteget a legendás kalózok rejtekhelye.

Miután a streamer beszélt a játék fogadóiban megtalálható Titokzatos Idegennel, több jutalom is ütötte a markát. Első körben kapott egy elég vagány öltözéket, valamint az ehhez tartozó Pirate Legend titulust, plusz egy vadonatúj kalózdallamot. Az utóbbit eljátszva pedig felnyílt a taverna padlózata, ahonnan az út egy földalatti barlangrendszerbe és a Tavern of Legends nevezetű titkos kocsmába vezet, ahol kísértetkalózok húzzák a nótát. Itt találkozhat az ember a hírhedt Pirate Lorddal is, aki legendás küldetésekkel ruházza fel az arra utazót. Sajnos ezek a voyage-ek egyelőre nagyon úgy néznek ki, mint a már meglévő három frakció küldetései kombinálva.

Kétségtelen, hogy nagyon hangulatosan néz ki a titkos rejtekhely, de sokan így is kevésnek tartják a sok koponyáért és aranyért járó jutalmat. Emellett kisebb felbolydulást keltett az is, hogy a szóban forgó Prod1gyX nem kevés segítséget kapott a nézőitől, hogy ilyen szélsebesen eljusson ide. Mivel a Rare már korábban kijelentette, hogy a hasonló mérföldköveket elérő játékosaik tettei a játék világában is tükröződnek majd, elég hamar felkapott lett a #NotMyPirateLegend hashtag, ahol arra ösztönzik a fejlesztőket, hogy ne adjanak további jutalmakat a kiskapukat kereső streamernek.

8.
8.
LexerTheFirst
#7: Dehogy vagyok troll.. ha annak hiszel csak még egy szinttel lejjebb süllyedsz. Próbálj nyugodtan fogást találni rajtam, de a troll itt te vagy. Nem kell beleszarni a másik szájába.
7.
7.
Ooorky
#6: Viszonylag friss troll regisztráció.

Failed bait.
6.
6.
LexerTheFirst
#2: A PC masterrace képeddel és azzal hogy milyen vehemenciával véded a Sony játékokat önmagaddal kerülsz ellentmondásba. Értelmetlen szándékosan beleszarni a másik szájába, írd le a véleményed és kész. Nem kell provokálni a tömeget
4.
4.
PaprikaJancsi
#2: Te pedig ugyanazt csinálod, csak a másik véglet XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...