Nintendo Labo - visszafogott az érdeklődés

  • Írta: Shifty
  • 2018. május 1.
  • Biznisz
Link másolása
Ugyan az Egyesült Királyság eladási toplistájának múlt heti összegzése alapján nem nyitott olyan rosszul a Nintendo Switch izgalmas kiegészítője, a Nintendo Labo, de úgy tűnik, ez nem lesz akkora siker, mint maga a Switch.

A tegnapi brit szoftvereladási lista harmadik helyén nyitott a Nintendo Labo olcsóbb kiadása, a Variety Kit, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a második hete vezető God of Wart vagy a Far Cry ötödik felvonását megszorongassa a játékos Switch-kiegészítő. Ráadásul a Labo másik, drágább kiadása éppen csak befért a legjobb húsz közé.

Ezek ismeretében már nem olyan meglepő, hogy a japán eladások követésével foglalkozó cég, a Media Create számításai szerint az április 20-án megjelent Labóból Japánban nagyjából 119 ezer egységet adtak el a nyitóhétvégén. Ebből 90 410 egység volt a Variety Kit, míg a maradékot a Robot Kit vitte el. Ez pedig azt jelenti, hogy a két kiszerelésből összesen a nyitókészlet alig 30 százalékát vásárolták meg a rajongók, ami annak ismeretében, hogy Japánban eddig több mint 4 millió Nintendo Switch-et adtak el, egyértelmű kudarcnak tekinthető.

A Media Create azonban megjegyzi, a Nintendo Labo esetében még várható fordulat.

4.
4.
semike
Aki ezt megveszi, annak gratulalok :)
3.
3.
Chrysh
#1: Nekem az nincs meg, ahogy a gyereknek veszek egy huszonx dollár értékű kartonszettet és bízok abban, hogy a fiú/lány a szélesre tárt fantáziavilága és a játszás közepette nem fogja 3 nap alatt szétbarmolni a kartonfigurákat (legyen bármilyen tartós).
2.
2.
zozo76hun
nem tudnam elkepzelni magam ahogy otthon 41 evesen, egy kartondobozzal a hatamon ugralnak a szobaban. ha bar ki tudja, a baratnom szerint elegge gyerekes vagyok. sohasem kellett meg a hulyesegert atmennem a szomszedhoz. :)
1.
1.
XuChi
Nincs min csodálkozni. Ez a cucc egy atom nagy lehúzás. Filléres kartonpapírt adnak méregdrágán. Ezt a cuccot a müzli mellé kellene csomagolni INGYEN!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...