Jamie Foxx lesz az új Spawn

  • Írta: Shifty
  • 2018. május 30.
  • Cooltúra
Link másolása
Tavaly jelentette be Todd McFarlane, a karakter megálmodója, hogy Spawn visszatér a mozivásznakra, igaz, akkor még nagyon gyerekcipőben járt a filmes projekt. Mostanra viszont már az is kiderült, ki alakítja majd a karaktert.

A Deadline jelentette, hogy Jamie Foxx lesz a tavaly bejelentett Spawn-reboot főszereplője, így ő alakítja majd a CIA ügynökét, Al Simmonst, illetve pokoli alteregóját, Spawnt. A bejelentés kapcsán a karakter megálmodója és a reboot rendezője, Todd McFarlane elmondta, hogy már évekkel ezelőtt is úgy állt neki a forgatókönyvnek, hogy abban Foxx alakítja majd a főhőst.

Mint mondta, úgy öt évvel ezelőtt Foxx meglátogatta őt az irodájában, ahol a karakter nagy rajongójaként több ötlettel is előállt. McFarlane nem is felejtette el ezt a beszélgetést, így amikor készen lett a forgatókönyvvel, akkor az ügynökének és a projekt többi résztvevőjének is azt mondta, hogy amíg a színész nem mond határozott nemet a projektre, addig nem is gondolkodik más lehetőségeken. Végül Foxx sem felejtette el azt a beszélgetést, így annak ellenére igent mondott a felkérésre, hogy a Blumhouse kötelékében készülő reboot alig 10-12 millió dolláros büdzséből gazdálkodhat majd.

Egyelőre nincs bejelentett premierdátuma a filmnek.

5.
5.
#3: Nem arányos, de tudod, van az a mondás, hogy szarból nem lehet várat építeni. Ez az összeg nagyon kevés.
4.
4.
Nicodemus
Az eredeti alkotó rendezi. Ez még jó is lehet.
3.
3.
#2: Nem egyenesen aranyos a koltsegvetes es a minoseg, foleg manapsag, rengeteg nagy penzes hulladek film keszul...
2.
2.
Formula1fanatic
Most olvasom, hogy 10-12 millió dolláros költségvetés...
1.
1.
Formula1fanatic
Erre kíváncsi leszek, ebbe a karakterbe lenne potenciál, kérdés mennyire tudják kiaknázni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...