Komoly újítások előtt az ArmA III

  • Írta: sirdani
  • 2018. június 17.
  • Letöltés
Link másolása
A Bohemia Interactive népszerű, realisztikus katonai FPS-e nem sokat fog pihenni a 2018-as évben sem; új DLC-kre, küldetésekre és egyszemélyes hadjáratra számíthatnak a rajongók.

Az új single player kampány, mely Old Man fedőnéven érkezik, ingyenes lesz minden Apex-tulajdonosnak. A készítők ígérete szerint minden eddiginél nagyobb nyílt világban harcolhatunk majd az új történetközpontú hadjáratban, mely egyfajta epilógusként szolgál a The East Wind és az Apex Protocol küldetésekhez. Ugyan a stúdió sok részlet esetében még mindig csak a tervezési szakaszban tart, ám a tényleges fejlesztési szakasz a terveik szerint rövidesen kezdetét veszi.

Az új híreknek pedig ezzel még közel sincs vége. A Bohemia Interactive megerősítette, hogy 2019-ben fog megjelenni az első third-party DLC, amely fizetős lesz, és a későbbiekben még több hasonló fogja követni. 2017-ben rengeteg fejlesztő, illetve az ArmA III-közösség számos tagja kapott meghívást DLC-k fejlesztésére, melyek a következő 2-3 évben fognak várhatólag beérni.

A készítők elmondása szerint „ugyan a fejlesztést külsős fejlesztők kezébe adtuk, még így is rendkívül sok szervezői munka vár ránk, amiket meg kell oldanunk. Lehet, hogy még van rá egy nagyon pici esély, hogy az egész kezdeményezés nem teljesen fog az eredeti elképzelések szerint megvalósulni, ám mi optimisták vagyunk, úgy gondoljuk sikeres lesz az elképzelés, és már 2019-ben kiadhatjuk az első third-party DLC-t, vagy akár még korábban.”

További információkért az ArmA III hivatalos honlapjára érdemes ellátogatni. Az új single player kampányra, vagyis az Old Man projektre pedig a feltételezések szerint az idei év vége felé számíthatunk.

5.
5.
GAMEROD
#4: Pedig az életszerű apróságok sokat dobnak egy játékon.
4.
4.
enesrider
#3: Mert általában az MRE pakkot akkor viszik magukkal az embörök, ha egy egész napos, vagy több napos feladatra mennek.
Ezek a küldik max 3 órát vettek igénybe az életemből. Ennyi időre felesleges lenne ilyen apróságokat beletenni.
3.
3.
GAMEROD
#2: Ha már annyira népszerűek az MRE pakkok akkor miért ne lehetne benne kajálni is?
2.
2.
enesrider
Ha egy hivatásos vagy nem hivatásos de privát haderőnek kaját kell lootolnia egy addot küldetés alatt, ott már elég nagy gáz van, az armába meg nemigazán volt eddig olyan küldetés ahol mondjuk több napon át tartó menekülés lett volna.
1.
1.
GAMEROD
Ez az igazi katonai, harcászati fps sorozat. Mondjuk én a nagyobb élethűség jegyében megspékelném lootokkal meg kajákkal mint ahogy a Stalkerben is volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...