A Sony a pénz miatt nem engedi a cross-playt

  • Írta: Shifty
  • 2018. június 20.
  • Hír
Link másolása
Az idei E3-on a Fortnite Nintendo Switch-megjelenése után ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek azért kritizálják a Sonyt, amiért ők nem engedik meg a játékosaiknak, hogy a többi konzoltulajdonossal játszhassanak együtt. Íme, az ok!

Az idei E3-on hivatalosan is bemutatkozott a Fortnite Nintendo Switch-kiadása, amit a játékosok lehetőségük szerint akár a PC-s vagy éppen az Xbox One-os rajongókkal együtt is játszhatnak és élvezhetnek. A Sony viszont hajthatatlan a cross-play funkciót illetően, a rajongók pedig ismét felemelték a hangjukat az ügyben.

Viszont úgy fest, mindhiába, mert a cég döntését illetően több forrás is ugyanarra vezette vissza a cross-play mellőzését. Igen, ez pedig nem más, mint a pénz. Erről beszélt John Smedley a PlanetSide második részét és a H1Z1-et készítő Daybreak Game Company korábbi főnöke, de erre jutott Karol Severin, a MIDiA Research vezető elemzője is.

Szerinte a Sony a PlayStation 4 vezető pozícióját kihasználva inkább arra törekszik, hogy a nagyra hízott felhasználóbázisra alapozva komoly pénzeket keressen a konzol online funkcióin keresztül, ebbe pedig nem fér bele, hogy mások esetleg másik konzolon vásárolták meg a játékot vagy a különböző színes kiegészítőket. Ahogy azzal sem szeretne szívességet tenni a konkurenciának, hogy ezt a méretes bázist tálcán kínálja például a Microsoftnak, aki így még tovább erősíthetné az Xbox Live felhasználói körét.

142.
142.
Fata Morgana
Szerintem, ennek cikknek fel kellett volna kerülni az oldalra kicsit konkrétabb mint ez.

https://www.gamestar.hu/uzlet/microsoft-nintendo-cross-play-minecraft-fortnite-249656.html
141.
141.
Yami
#139: Nincs is jobb módja annak, hogy kifejezd valami mennyire nem "ízgat", mint néhány passzív-agresszív megjegyzés... :)

#140: Belátom, teljesen igazad van. Ha te képviseled az átlagot, akkor valóban nagyon rossz helyen keresem a szellemileg stimuláló párbeszédet. :(
140.
140.
Duken
#138: Van baj látom... :D Ne haragudj drága nem gondoltam hogy a kihívás miatt kommentelsz egy játékos oldalra! Én máshol szoktam kihívásokat keresni ide kedvtelésből járok de hát gondolom mindenki a szintjének megfelelő helyen keresi a kihívásokat. Valaki a Gk komment szekciojában...Jár a keksz.
139.
139.
delphijos
#138: Tőlem számolgathatod a “kételkedőkkel” együtt ha nincs jobb dolgod , engem nem zavar. A verdikt se nagyon ízgat. Megtisztelő ez az érdeklődés a “munkásságom” iránt. Bevallom engem nem érdekel különösebben a Tiéd.
138.
138.
Yami
#123: Ez mind szép és jó, csak továbbra sem tudod alátámasztani azon állításod, hogy az Ms-szel szemben elnézőbbek lennének az emberek mint a Sony-val. Mint mondtam engem nem zavar, hogy a PS-t favorizálod (és itt jegyezném meg, hogy én sosem állítottam, hogy "valami márka "velejéig" elkötelezett híve" lennél), és megértem, hogy ebből következően számodra úgy tűnik mintha mindenki csak a Sony-ra pikkelne. Én mindössze annyit mondok, hogy attól hogy te ezt így érzed, még nem lesz igaz.
De ha a részlehajlásodban még bárki kételkedik, nyugodtan számoljuk össze, hányszor kezdtél el az Xbox védelmében sírni és hányszor a Sony-éban és rögtön minden egyértelmű lesz.

#124: "csak engem hagyjatok már békén kérlek"
Azt ugye vágod, hogy saját magad vonod bele a vitába. Ha békére vágysz, mindössze annyit kell tenned, hogy nem olvasod tovább a topikot.

#126: Olyan jó lenne ha ki kellene forgatnom a szavaidat, abban legalább lenne némi kihívás. De veled vitatkozni meddő, unalmas és még csak meg se kell erőltetnem magam, mert tökön rúgod te saját magad. :(

#131: Mostmár kezdesz szánalmas is lenni... :S Ahhoz képest mennyire nem érdekel a téma, még visszajársz ide hajnalban, hogy újabb és újabb megjegyzéseket fűz a kommentjeimhez... Figyelem hiányod van otthon, vagy mi?
Amúgy én sehol nem mondtam, hogy a cross-play egy nélkülözhetetlen funkció. Én szarom le a crossplay-t. Engem csak a döntés mögötti elv foglalkoztat.
132.
132.
Max3000
#131: Szerintem heverd ki bátyja.Egyrészt nem egészséges másrészt picit vicces hogy még itt tartasz.
131.
131.
Duken
#108: Úgy állítod be a cross-play mintha valami nélkülözhetetlen funkció lenne. Megsúgom mint ps felhasználó a haverjaimmal játszom akik psn játszanak, mi a fszért akarnék nintendosokkal játszani? Ha akkarok a switchen játszok a nintendos haverokkal. Te se játszottál soha cross playbe mégis itt vered! :) Húszadrangú funkció.
130.
130.
PaprikaJancsi
#129: Nem tudom, hogy az új Pókember teszttől miért ugorna meg ennek a cikknek ("hányan tolják IDE a képüket!") a kommentjeinek a száma. :D
129.
129.
kamgecam
Kit érdekel a fortnite cross play ha szeptemperben jön a Spider-Man? ;) Ja az xbox-osokat...xD Ennyi. A sony szállítsa tovább az exkluzívokat a többi húszadrangú hülyeség amin höbörögehetnek a pécések. Kíváncsi leszek az új Pókember tesztnél hányan tolják ide a képüket! :)
128.
128.
delphijos
#127: Már említettem hogy valószínűleg az zavarja őket hogy “megnövelnék” az online játékosbázist azoknak is akik más platformon játszanak. Amugy szerintem is ez nagyobb presztízs veszteség mint amennyi valós “haszna” van (ha van egyáltalán) Ugyanakkor nem tudjuk hogy ilyenkor mi van a user support-al ( kinek kell kezelnie a problémákat ha valami nem megy ). Az is lehet hogy ezt sem akarták felvállalni. Nem túl felhasználóbarát hozzállás, én is ezt mondom.
127.
127.
Ra1D3n
Egy a lényeg, és bárki bármit mondhat, de ez a Sony részéről merő szarevőség a köbön. Ha az MS csinálná ugyanezt, akkor rájuk mondanám, hogy szarevő köcsög banda, de kérdem én: Mi értelme van a crossplay megtiltásának? Mitől lenne több live előfizetője az MS-nek, ha a PS4 játékosok is együtt játszhatnának a Nintendosokkal és Xboxosokkal? Igazából ez az egy példa elég önmagában ahhoz, hogy a For the players "hangzatos" szövegükkel sikeresen szemköztköpjék magukat...
126.
126.
Duken
#119: Ahányszor kommentelsz ez rád hatványozottan igaz. Emlékszel még előző komentemben még írtam is hogy igazad van bizonyos dolgokban és elismerem a véleményed. Erre hogy reagálsz? ("mindegy mi az igazság a lényeg hogy neked legyen igazad....gondolom az igazságot te birtoklod) Minden egyes szavamat kiforgattad. Meg különben is minek nézel? Valami szellem krvának aki az utcasarkon árulja az igazságot? Az nem én vagyok...Meggyőződésem hogy téged fikarcnyit sem érdekel a téma, ha leírnám hogy tökéletesen igazad van és egyedül te látsz tisztán, abba is belekötnél. Egyszerűen csak itt adod ki a gőzt, a frusztráciodat. Amivel nincs baj, inkább itt mint a családodban.
125.
125.
delphijos
#123: Annyit még megjegyeznék, hogy a "boxra nincs játék" az amiért manapság az MS-t "szokás" b@szogatni, ami viszont tényleg unalmas, erről valóban le lehetne szokni.
124.
124.
Duken
#115: Mikor tört ki a vulkán? Leírtam a véleményem. Arrol nem én tehetek hogy ennyire érzékenyen érint itt pár embert.:) A cégek dolgait pedig még egyszer nem apátiával kezelem hanem kinőttem a mesékből hogy elhiggyem ha egy játékosoldalon hisztizek az bármin is változtat. Tehát reálisan állok hozzá. De ti csak nyugodtan folytassátok a ti dolgotok én nem szolok bele és nem támadlak be emiatt. Szíved joga, csak engem hagyjatok már békén kérlek. :)
123.
123.
delphijos
#118: Itt nem szokás elhinni ha valaki tényleg nem valami márka "velejéig" elkötelezett híve. Nem is várom el Tőled se hogy elhidd hogy nem vagyok az. Volt box-om, sima, és 360 is. Ebben a gen-ben ps-el "kezdtem" Lehet PaprikaJancsi-nak van igaza, de bennem megmaradtak a kommentek a Sony "pénzéhségéről" gyakorlatilag MINDEN remaster hírnél, hogy a PSN mekkora ócska , használhatatlan fos, és hogy a ps+ mekkora lehúzás. ( Ki ne hagyjam a VR szemüveget, ami szintén semmire való, csak lehúzás az is ). Az X "elcsábított", és nem bántam meg, a játékélmény kiváló. De emellett látom hogy a menü szerintem feleslegesen túlbonyolított "kuszaság", a store app sokszor ( még X-en is ) rengeteget akadozik, lassú ( mint a ps store ps3-on ) , sokszor előfordul hogy egy játék csak 2-3 alkalomra indul el ( "the game has taken too long to start" ) amivel ps4-en sosem találkozom kicsit igazságtalannak érzem a fenti "vádakat" a Sony-val szemben. A kontroller pl. teljesen más téma, ott a box kontrollere vián felül jobb, többször is írtam. Kb. erről van szó.

"már jó ideje azt látom, hogy mindenhova úgy nyögöd oda, hogy neked van Xboxod, mintha ettől hirtelen minden szavad objektív ténnyé válna"

Én véleményt írok, sose mondtam hogy ezeket "objektív ténynek" szánnám, nem értem ez honnan jött.... Biztos nem sikerül mindíg "pártatlannak" maradnom , de pl. nem szeretek jobban játszani ps-en mint box-on.

De a Te leereszkedő, kioktató stílusodtól se lesz a szavaidnak nagyobb nyomatéka. ( kísértetiesen emlékeztet valaki másra )

Ha szerinted ez az "egóm" miatt van, tőlem lehet ez a véleményed, engem nem zavar.


122.
122.
PaprikaJancsi
#121: *Úgy emlékszem, hogy csak PS4-e volt.
121.
121.
PaprikaJancsi
Delphijos védelmére szóljon, hogy az elején még csak PS4-e volt, így az akkori sértések a Ps ellen sokkal jobban megragadt benne, mintsem fordítva. Xbox-osoknál ugyanez. Ebben nincs semmi fanboykodás egyszerűen úgy gondolom, ha valaki rendelkezik valamivel, és azt szidják akkor rosszul esik neki, és jobban az elméjében ragad. Szerintem.
119.
119.
Yami
#114: #115 szépen elmagyarázta, bár valószínűleg így sem fogod érteni. Sajnos te is annak a jeleit mutatod mint delphijos: mindegy mi az igazság a lényeg, hogy neked legyen igazad...
118.
118.
Yami
#116: Nem néztelek tizenévesnek, nekem mindenkivel ilyen a stílusom. Arról már rég leszoktam, hogy a koruk alapján elhamarkodott konklúziókat vonjak le másokról, de ha a te önérzetednek az jobbat tesz, mostantól hívhatlak tatának. Jó lesz? A fasorba se voltál alatt meg azt értettem, hogy nem voltál itt az oldalon.

A kedvenc gyerek szöveg egy hasonlat volt arra, hogy mindenkinek vannak kedvencei. Mint pl. neked a PlayStation. Nekem ezzel nincs is bajom, csak már jó ideje azt látom, hogy mindenhova úgy nyögöd oda, hogy neked van Xboxod, mintha ettől hirtelen minden szavad objektív ténnyé válna. De igazad van, a jövőben majd igyekszem egyszerűbben fogalmazni, hogy ebből ne legyen bonyodalom.

Azt meg ugye vágod, hogy a Kinect-et meg az XO megjelenést és a többi nem azért írtam mert szeretném veled megvitatni ezeket a témákat, hanem csak példának hoztam fel, hogy mennyire nincs igazad.

"Mindkét cég kap hideget-meleget ez tény, de azt továbbra is tartom, hogy a "lehúzó" "pénzéhes" "harácsoló" cég mindíg a Sony. A remaster kiadások is csak a lehúzásról szóltak. ( mintha kötelező lett volna ).
Az MS maximum "faszságokat" csinál, de még azt is jószándékból, ők nem a profitra hajtanak...."

Na jó ez már a komédia, épp a #6-os kommentben írtam, hogy anno hogy meg volt magyarázva, hogy az MS-t csak a pénz érdekli, a Sony meg maga a gamer szeretet szolgálat... Erre benyögni egy ilyet...
Figyelj, neked komoly delúzióid vannak, és én igazából nem is akarlak meggyőzni, mert már a korábbi táműkban is láttam azt, hogy nem lehet. Tök mindegy milyen baromságod nyögtél be és hányan hívtak ki emiatt, az egód sose engedte hogy beismerd ha tévedtél. Én csak azért irkálok, nehogy véletlenül valaki még elhiggye ezeket a sületlenségeket.
117.
117.
kergabi83
#116: Az hogy voltak "dógai" a Sonynak, meg még vannak is, azt nem vitatja senki szerintem. De ne feledkezzünk meg arról, hogy volt nèmi irànyváltás az üzletpolitikájában. Eleve kihozott egy relative olcsó, nem ultramodern, de azért elfogadható hardvert. Mindenféle trükk meg huncutsàgok nèlkűl. Ha volt is valami a tarsolyukban, Phillék pofáraesése után gyorsan el is felejtették. Ami fontos a PSN-nel kapcsolatban, lehet őket ekézni, de pont ők azok akik az Account megosztás és a régiók réven meghagyták a lehetőségét, hogy a világon bárki 50-60%-os offal vegyen meg mindent, amit csak akar. Day One címet is természetesen. Ha mèg hozzá vesszük a SALE és/vagy a Plus kedvezményeket, az azért komoly. Naggyon komoly. És ebben a genben aki akarta és volt rà esze, èlvezte is az olcsó játékot!
116.
116.
delphijos
#104: Basszus Te azt hiszed hogy valami tizenéves vagyok , és a "kicsi szívem" meg a "te még fasorban se voltál" szöveg állati menő lesz ? Meg nem tudom ez a "kedvenc gyerek" szöveg mi akar lenni, de nyugodt lehetsz hogy már a saját gyerekeim is tizenévesek, nem szorulok szülői segítségre, ugyhogy nyugodtan leszállhatsz a magas lóról.

Amúgy meg az előző genben ahol minden multi cím jobban futott 360-on szerinted hány cikkben nem volt ez megemlítve ?

A kötelező Kinekt-el is az volt a fő baj hogy még az MS sem próbálkozott hogy hasznossá tegye, és következetesen azt kommunikálta hogy nem lesz Kinekt nélküli ONE.....

A ONE bejelentése kapcsán kialakult hisztivel kapcsolatban többször leírtam hogy igazából a használtpiac egyiküknek sem jó, és hogy az MS volt az aki próbált tenni ellene, ami rosszult sült el, pedig szerintem is "igazuk" volt ( üzleti szempontból mindenképpen )

A mai napig olvasok olyan kommenteket hogy olyan szar a PSN, hogy nem lehet multizni rajta, állandóan kidobja az embert, stb... ami a ps3 időben valamennyire jogos volt de még mindíg ez a mantra megy....

Mindkét cég kap hideget-meleget ez tény, de azt továbbra is tartom, hogy a "lehúzó" "pénzéhes" "harácsoló" cég mindíg a Sony. A remaster kiadások is csak a lehúzásról szóltak. ( mintha kötelező lett volna ).

Az MS maximum "faszságokat" csinál, de még azt is jószándékból, ők nem a profitra hajtanak....
115.
115.
Max3000
#114: Jót rötyögtem.Az a helyzet,hogy pont azt nem érti benned,hogyha a cégek dolgait ilyen szintű apátiával kezeled,akkor miért tör ki a vulkán ha valaki nyersen fejezi ki nem tetszését.Érted már?
114.
114.
Duken
#108: :D Szórakoztatsz. Most akkor apátiában szenvedek vagy höbörgő állat vagyok? Döntsd már el kérlek és akkor együtt felragasztjuk a címkét a hátamra hogy megnyugodjon a kis lelked. Szólj ha sikerült valamit kitalálnod amik nem mondanak ellent egymásnak, kérlek mindenképp írd le. Szorítok! De hadd kérdezzem már meg , miért foglalkozol te velem ennyit? Tetszem neked? ;)
113.
113.
zozo76hun
"Erős megbízható multiplayer akkor inkább az Xbox live"

mint xbox fanboy, ez volt a vesszoparipam, marmint hogy sokkal szarabb a PS online resze, nem annyira stabil, gyenge, rossz, nemjo. namost, amiota megvan a PS4PRO, azt kell mondjam, sajat tapasztalatom szerint egyatalan nem rossz, sot, a letoltes valahogy jobban megy nalam (1gbit net) PS networkrol mint az xbox live-rol. multirol csak a Battlefield 1-rol tudok nyilatkozni: stabil, rendesen megy, nincs szakadas, stb.

a tobbihez nem tudok hozzaszolni.
112.
112.
Bnecne
Meg még egy For the Money
Overwatchban lehetőség volt venni jótékonysági célból egy Pink Mercy skint 15 eur aminek 100% jótékonysági célra ment a Xbox/PC-èn ha a PS alatt vetted meg akkor csak 12EUR ment tovább a Sony néhány nap múlva mikor már nem foglalkozott szinte senki vele(gondosan kívárták) benyögtèk,hogy ilyenről szó sincs ha igaz lenne akkor egyből cáfolták volna.Van gerincuk meg innen is csípni lefelé azért ehhez már pofa kell.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...