GC 2018: Hitman 2 - az első rész pályáival érkezik

  • Írta: fojesz
  • 2018. augusztus 20.
  • Bejelentés
Link másolása
Komoly bejelentéssel rukkolt elő az IO Interactive: a Hitman 2-ben az előző rész pályái is játszhatóak lesznek, persze immár feljavított látvány és játékmenet mellett. További jó hír, hogy a Hitman-tulajoknak még fizetniük sem kell az extráért.

Az IO Interactive és a Warner Bros. az imént bejelentette, hogy a Hitman 2-ben a legutóbbi évad pályái is játszhatóak lesznek, így mindenki visszatérhet majd Párizsba, Sapienzába, Marrákesbe, Bangkokba, Coloradóba és Hokkaidóba. A pályák a Legacy Pack nevű DLC részeként érhetőek majd el, az eredeti játék tulajdonosai számára ingyen.

A fejlesztők természetesen nemcsak átemelik a pályákat, azok a Hitman 2 minden fejlesztését megkapják majd. A felturbózott látvány mellett alaposan kibővül a játékmenet, okosabb lesz az AI, megkapjuk a picture-in-picture módot, az új fejlődési rendszert és a nehézségi szintek beállítási lehetőségeit, valamint a 47-es új játékszereit is.

A bejelentés alapján az IO komplett világot varázsolna kedvenc bérgyilkosunk küldetéseiből, és bár a Hitman 2 szakít az epizodikus megjelenéssel, ennek ellenére is hosszú időre elegendő tartalommal várja a rajongókat. (Azért persze ne lepődjünk meg, ha később új játszóterekkel bővül a felhozatal.)

A Hitman 2 november 13-án érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

3.
3.
frankdelgado
#2: De rinyálni lehet miatta és ez a lényeg. Jó lesz ez így.....
2.
2.
Razielhu
Egyrészt szerintem nincs is szükség szebb grafikára igazán, másrészt pedig nem ártanak neked ezzel semmit. Nem hiszem h annyira nagy meló lett volna nekik betenni a már megalkotott 6 pályát és 12 küldetés.
Ugyanezt csinálták egyébként Left 4 Dead 2-ben is, az első játék 4 kampányát beletették a 2. részbe az új specialok és fegyverekkel és ott se volt probléma belőle ha jól tudom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...