Smash My PlayStation 3

  • Írta: skiz0
  • 2006. november 18.
  • Érdekesség
A SmashMyiPod.com szerkesztői egy újabb zúzós oldalt nyitottak, melynek címe: SmashMyPS3.com. Mint a címből is kiderül, az újabb áldozat nem más, mint a PS3.
A SmashMyiPod.com szerkesztői egy újabb zúzós oldalt nyitottak, melynek címe: SmashMyPS3.com. Mint a címből is kiderül, az újabb áldozat nem más, mint a PS3.

Szinte épphogy csak a boltokba került a méregdrága PlayStation 3, már is néhány eszement azon agyalt, hogy miként zúzza be az új konzolt. Az oldal csak tegnap nyitotta meg kapuit, de már is működésképtelenné tettek a srácok egy példányt. Az erről készült videó lentebb megtekinthető. A játékgépre a pénzt úgynevezett "donorokból", azaz adományokból dobták össze néhányan. Ez elég furcsán hangzik, de az oldal a következő sorokkal magyarázta az egészet:

"Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit továbblépünk ezzel az egész "megsemmisítős üggyel", és azonnal a megjelenésükkor tesszük a dolgokat tönkre, fanok százai előtt, akik idegesen nézik végig a hőn szeretett konzoluk szétzúzását. Nem az a célunk, hogy a Sonynak keresztbetegyünk. A projekt létezésének egyedüli célja, hogy elégtételt nyújtson azoknak, akik utálják a PlayStation 3-at, vagy csak szeretik látni azon emberek reakcióját, kik egy napot töltenek el a sorban, hogy megkaparintsanak egyet azokból a konzolokból. Szórakozás az egész, semmi több!" (thx Halfer)

A videót PlayStation 3 hívőknek nem ajánljuk megtekintésre! :)

Hasonló témájú oldalak:
SmashMyXbox
SmashMyWii
SmashMyiPod
22.
Guppi
Hát elég bunkók vagytok!
21.
Guppi
Én csak annyit mondok máskor az anyja sírját verje szét kalapácssal!
20.
skiz0
Most teljesen mindegy, én nem is állítottam, hogy nem PC-s kezdte...csak mondtam, hogy jó lenne már, ha kicsit moderálná magát a nép..
19.
skiz0
Oda van írva, hogy konzolosoknak nem kell feltétlen nézniük, mert ilyen anyázás lesz belőle...aki így gerjed az ilyen dolgokra, akkor annak nem kell nézni, kész, punktum...

Mellesleg jó lenne, ha visszavennétek ebből a trágár stílusotokból, és főleg egymás szidalmazásából! És már nem először szóltunk azt hiszem ez ügyben...
18.
Ryo san
Jól van kis takony (Zoly91) és most jobban érzed magadat?
17.
Guppi
Én a ps3 utálókat sem étrem. Mért ultálják a ps3-at?? Tán bántotta őket hogy szétverik??? Én nem utálom eggyik konzolt sem ugyanúgy elfogadnék egy ps3-at akár egy x-box360-ast.
15.
skiz0
nem tudom, de biztos, hogy nem komplettek...

amúgy tökjó, ahogy fénylik a PS3 :D
14.
skiz0
Hát az amcsiknak ez mit sem számít...abszolúte semmi, főleg, hogy ezt az 560$-t (112k Ft) ezt úgy kaparták össze, minden ember adott bele 10-20$-t, de ott a SmashMyPS3.com a donorlista :D
13.
Guppi
Tudom de milyen jó lenne. Északa "kölcsön vesznek" luxus autókat majd össze-vissza törik őket. Aztán vissza viszik a tulajnak és lefilmezik az arcát mikor észreveszi mi történt a kocsijával. :D Hát nem szuper lenne? lol
12.
ldavid
a Ferrari meg a sony külön dimenzió... ne hasonlítsd össze



psp: ezt a heti f*szságot honnan szedted?
11.
Halfer
ójaj skiz, lavinát indítottál el :D
10.
Guppi
Hát ez szörnyű!!!!!! Hogy tud valaki ilyet tenni??? Mé nme az öregannya sírját veri szét??? A következő fokozat már az lesz hogy ferrarikat vernek szét??
9.
DMY13
Nem let volna egyszerűb nekem adni???:P
8.
skiz0
hehe, hát zúzzák csak nyugodtan...ha volt rá pénzük :D

én csak az X360-at sajnálom nagyon-nagyon, itt láthattok pár képet róla:

http://www.smashmyxbox.com/images/smx1.jpg
http://www.smashmyxbox.com/images/smx2.jpg
http://www.smashmyxbox.com/images/smx6.jpg


szeeeegény xbox :(
6.
wasaby44
A gazdag qrva annyukat! :@
5.
wasaby44
Egyre lassabban tölt be a GK oldala...

Csináljatok valamit skacok :)
4.
crisztof
Hát erről az a véleményem, hogy egyes gazdag köcsögök nem bírnak mit kezdeni a pénzükkel.
3.
MadDragon
Én a helyében eladtam volna az eredeti ár kétszereséért Ebay-en. :)
2.
pstomi
inkább adta volna nekem.
1.
General Thomas
és Franz Ferdinand megy alatta :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...