Switch - nem minden játéknál lesz felhős mentés

  • Írta: szlav
  • 2018. szeptember 9.
  • Hír
Link másolása
Még a hónapban elindul a Nintendo Switch Online, a japán konzol havidíjas online szolgáltatása, melynek egyik nagy előnye, hogy a webes felhőben is elmenthetjük majd a játékaink állását. Néhány címnél azonban nem lesz erre lehetőség.

Manapság gyakorlatilag teljesen megszokott, hogy a videojátékkonzolok online platformja egy, vagy akár több, havidíjas rendszerrel bővíti ki a játékosok élményét. A Nintendo is beszáll ebbe a buliba, még a hónap során elstartol a Nintendo Switch Online, amely segítségével csatlakozhatunk az online többjátékos mókához, hozzáférhetünk egy sor NES-es klasszikushoz, valamint lehetőségünk lesz a játékaink mentését a Nintendo virtuális felhőjében tárolni.

Igen ám, de a Game Informer értesülései szerint akad majd néhány kivétel az utolsó pontot illetően. Hogy mi ennek az oka? Természetesen a csalók. Úgy tűnik, hogy a japán vállalat egyelőre nem rukkolt elő olyan megoldással, ami biztosítaná, hogy a trükkös felhasználók ne tudják kihasználni az új rendszer kiskapuit. A cloudos mentésünket ugyanis a későbbiekben bármikor visszatölthetjük az offline konzolunkra, ezzel olyan szituációkat generálva, amelyek normál esetben teljesen elképzelhetetlenek. 

Egy korábbi mentés felhasználásával például visszatölthetnénk a korábban meglévő pontjainkat, ha esetleg rosszul teljesítünk az online leaderboardokon, de ezt felhasználva szabadon csereberélhetnénk és duplikálhatnánk zsebszörnyeinket a hamarosan érkező Pokémon Let's Go Eevee-ben és Pikachuban. Ez pedig csupán a "kreatív felhasználás" jéghegyének a csúcsa.

Egyelőre abban lehetünk biztosak, hogy a fenti korlátozás a korábban említett Pokémon Let's Go-játékokat, illetve a Splatoon 2-t, a FIFA 19-et, az NBA 2K19-et, a Dark Souls Remasteredet, valamint a Dead Cellst fogják érinteni. Valószínű, hogy idővel kitalál majd erre valamint a Nintendo, de ha kifejezetten emiatt fizetnétek be a havi 4 dollárt, akkor inkább várjatok még vele egy kicsit.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...