Szuperül fogy a Switch Japánban

  • Írta: szlav
  • 2018. szeptember 12.
  • Biznisz
Link másolása
Nem csoda, hogy a Nintendo konzolja szépen teljesít hazai pályán, de a másfél év alatt 5 millió példányra rúgó eladási szám mindenképpen említést érdemel. A PS4-nek több mint három évbe telt megugrani ezt a mércét.

Jókora mérföldkövet lépett át a Nintendo Switch a hazai piacán. Több mint 5 millió hibridkonzol talált gazdára a szigetországban. Japánban persze mindig jól teljesítenek a handheld konzolok, illetve sokat számít az is, hogy hazai brandről van szó, de ez ne vessen árnyékot a Nintendo sikereire. Csupán összehasonlítási alap gyanánt: a Sony PlayStation 4 konzoljának több mint kétszer ennyi idő kellett, hogy a elérje az 5 milliót a hazai piacon.

Persze nemcsak Japánban lett népszerű a Switch - nyár közepén 20 millió leszállított példánynál jártak a nemzetközi eladások, ez pedig csupán a kezdet, nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben bármikor is megállna a Switch-vonat. A Nintendo piaci előrejelzései szerint 2019. március 31-ig akár a 40 milliós eladásokat is súrolhatja a konzol.

Az adatokat és az összegzést köszönjük a DualShockers csapatának!

3.
3.
Duken
Nagyon jó kis konzol de nagyon alábbhagytak a nintendo címekkel. Karácsonykor vettem volna de így inkább várok. Hátha jővőre megindulnak a normális játékok rajta és nem csak az indie!
2.
2.
RangerFox
#1: Indie. Temérdek mennyiségben. Aztán a Nintendo negyedévenként kiad rá egy baszó exkluzívot és annyi. Ennek a platformnak áll a legjobban az Indie piac.
1.
1.
ollie92
De mit tolnak rajta, ha alig van rá érdemleges AAA játék ? Picsa mangákat biztos...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...