Visszakapcsol a fénysebességről a Star Wars

  • Írta: sirdani
  • 2018. szeptember 20.
  • Cooltúra
Link másolása
Az utóbbi években hozzászokhattunk ahhoz, hogy évente érkezik egy új rész, sőt, a Solo megjelenésével még ennél is nagyobb tempóra kapcsoltak, ám a kevésbé pozitív eredmények miatt a Disney stratégiát vált.

Bob Iger, a Disney ügyvezető igazgatója interjút adott a The Hollywood Reporternek, melyben az utóbbi Star Wars-filmek időzítését egyszerűen hibának nevezte. A hiba elismerését pedig komoly változtatások fogják követni.

„Én hoztam meg az időzítéssel kapcsolatos döntéseket, és ahogyan visszatekintek, úgy gondolom, hogy hibát követtem el. Vállalom a felelősséget, egy kicsit túl gyors volt az iram. Mostantól némi lassulásra számíthattok, ám ez nem jelenti azt, hogy ne csinálnák több filmet.”

A Disney döntésének hátterében egyértelműen a Solo többnyire negatív megítélése játszik szerepet. Nem is csoda, a Solo történetétől mi sem voltunk igazán elragadtatva, a közönség számára pedig egyértelműen túl sok volt, hogy évente érkeznek a folytatások.

„Jelenleg ott tartunk, hogy fontos döntéseket kell meghoznunk arról, hogy mi jöjjön a J. J. filmjét követő időszak után. De úgy gondolom, hogy ezúttal némileg óvatosabbak leszünk a mennyiséggel és az időzítéssel.”

Jelenleg az egyetlen formálisan is bejelentett Star Wars-film a Star Wars: Episode IX, mely várhatóan 2019 decemberében érkezik, emellett új filmsorozat készül a Trónok harca készítőinél, valamint Rian Johnson, Az utolsó Jedik rendezője is egy saját trilógián dolgozik - igaz, utóbbiról nem esett szó az interjúban.

27.
27.
Aanash
Szerintem meg nem rossz az új trilógia.
Szinte nulláról indul az erő mindkét oldala.
Hiába van Kylo meg a nő, mindketten nullák még.
Nyersen van bennük az erő, ők azok akik újra alapozzák a jedi és sith "vallást"
Snoke, Luke ők már lejárt lemezek, a régi hagyományok velük együtt eltűnnek.
A kérdés az, hogy mit hoznak ki ebből.
Gondolom marad mindkét oldal, egyik sincs a másik nélkül.
24.
24.
leviske
Ez a szerencsétlen Solo film olyan elképesztő jó pillanatban jött a Disney-nek! Ha innentől csak közepes fogadtatásban részesülnek majd a SW filmek, akkor a Solo-t kell majd előkapni, nem az alapjaiban elszúrt és a rajongókat hülyének néző 8. részt.

Komolyan, akik a 8. rész döntéshozatali részében szerepet játszottak, szimplán el kéne távolítani a nagy költségvetésű médiatartalmak gyártása közeléből. Kezdve a gyökér író/rendezővel.
23.
23.
PaprikaJancsi
#21: Huu... a Rebels de rohadt király volt.
22.
22.
Kolompár Tarzan
Mostanában rengeteg agyonhájpolt filmre rácsodálkozom, hogy a kutyám jobbat forgat, és rengeteg agyonszapult filmre rácsodálkozom, hogy milyen jó.

Öregszem, vagy túl sok hülyét engednek gépközelbe, akik eddig nem tudták kifejteni a fos véleményüket, mert nem volt FB meg a többi szarság?

Fura.
21.
21.
Juha
#20: +1, sorozatokban nagyobbat, merészebbet tudtak alkotni, mint itt, persze a bukás veszélye is kisebb volt...
20.
20.
silkgoat
Nem a sbesseggel van gond, hanem a minoseggel. Jo filmbol felevente is megnezne az ember egyet, de szarbol inkabb csak tiz evente egyet. :D
Szoval inkabb legyenek jok a filmek, minthogy ritkabban jojjenek. Hiaba jonnek majd ritkabban, ha ugyanolyan szarok lesznek.
19.
19.
McDuff
#10: Csak tudnám azon a forgató könyvön mit írtak addig? :D (mármint a 7. rész könyvére gondolok)
Emlékszem amikor kész lett JJ Abrams nagy büszkén rakta ki a fényképet twitter-re, mindenki be lett sózva, akkor még nem tudhattuk, hogy igazából leporolta a New Hope forgató könyvét és kicserélte a szavakat benne Word-ben: ahol fiú, ott lesz lány; ahol fehér, ott legyen fekete; ahol Birodalom, az mostantól Első rend...stb.

Őszintén megmondom nekem a 7. rész még jobban is fájt mint a tavalyi, azért mert JJ Abrams eddigi munkássága nekem szimpi volt. Rian Johnsont már előtte se vettem sz*rba se, számomra semmit nem tett még le az asztalra, sztem a Looper is egy gyenge, unalmas film volt! Hogy elb*szta a 8. részt, tőle nem fájt annyira, mert tehetségtelen, csak a rosszabb fajtából, mert közben meg azt akarja mindenhol beadni ő+az egója, hogy nem az!

A Solo-ról nem nyilatkozok még, mert még nem láttam, egy 8. rész után nem akartam fél éven belül kitenni magam még egy rossz SW élménynek, nem kockáztathattam.
18.
18.
B-Shaggy
BREAKING: A gamekapocs közönsége nem szereti az Utolsó Jediket. Kapcsoljuk kollégánkat a helyszínről.
17.
17.
zoli12i
Rian Johnson ezek után még egy filmet rendezhet, akkor az a világegyetem szégyene lesz. Erre az emberre egy gatyamadzagot nem bíznék, nem hogy Star Wars filmet...
Last Jedi életem egyik legrosszabb filmes élménye.
16.
16.
delphijos
#11: Szerintem a minőség erősen a kapkodás és a sietség rovására is írható. Lehet hogy nem mindenki elégedett Lucas-al, de sosem “időre” csinálta a filmeket. Persze hülye példa, de én régen szerettem a Gálvölgyi show-t, volt 1 v 2 egy évben, “összegyűlt” az anyag. Amikor már havonta “kellett” csinálni egyet, szar is volt. Talán a Disney-nek most leesik hogy MINDENT azért nem lehet SW csomagolásban sem eladni.
15.
15.
hoaw
Forgassák a spinoffokat, ezt a trilógiát pedig kukázzák.
14.
14.
carbon based
egy hiteles komment...önkritika off
12.
12.
carbon based
star szar's, avagy Betty, a csúnya lány... de lehetne star isaure is akár...
11.
11.
Slan
Tévedsz Bob :) Nem az időzítéssel volt gond, hanem a minőséggel :) Szegény Solo már egy nagyon negatív közegbe érkezett...
10.
10.
bitbandita
#7: Hát ezzel én is így vagyok, mármint ami a SW iránti szeretetet illeti, ha 30-at nem, de több mint 20 könyvet elolvastam, képregényt min.10x annyit, és hát a 40 évem alatt meg sem tudom számolni, hányszor néztem meg a filmeket. Azért mindent nem veszek be ami SW, pl a rajzfilmeket nem tudtam megszeretni, se ezt az újat, se a Clone Warst, pedig Isten látja lelkem nagyon próbáltam szeretni.
Viszont az új filmekről nekem totál más a véleményem. Szerintem Rouge1 volt egyedül vállalható, a 7-8., és a Solo meg egyik rosszabb mint a másik... a 7. amikor néztem nem hittem el amit látok. Abrams fogta, és egyszerűen leforgatta a New Hope-ot. A sivatagos bolygón álmodozó csóró árva álmodozik, hogy egyszer otthagyja a porfészket, aztán kis birodalmiakkal való összezördülés után elhagyja a bolygót (a Falconnal, mi mással), megismeri Han Solot és a lázadást, kiderül, hogy vele van az erő, majd a végén a felkeléssel fölrobbantják a Birodalom bolygópusztítóját.... elképesztő. Most komolyan, nem voltak képesek kiizzadni magukból egy eredeti történetet? A 8. aztán tetézte az őrületet, bele se menjünk. Annyit azért mégis, hogy amit Snokekal csináltak, az olyan szinten nevetséges, hogy nem is találok jelzőt rá. Elkezdenek fölépíteni egy gonoszt, sugallják, hogy ez a Snoke aztán egy igazi sötét mastermind, aki a háttérből folyamatosan és.. hopp, leesik a felsőteste. wtf? Én értem, hogy mit akartak ezzel, meg váratlan és megdöbbentő is volt, de nem jó értelemben, hanem nevetségessé tette az egész addigi Snoke legendát, amit elkezdtek fölépíteni. Szegény Lukeot kínszenvedés volt nézni, hogy mit csináltak belőle. Egyedül az tetszett, ahogy átverte a hisztis Solo kölköt, meg szép volt a kép, amikor eggyé vált az erővel, de ennyi. Az egész "hozzunk egy kódtörőt" akciónak semmi értelme nem volt az égvilágon, legalábbis ahogy megcsinálták... á, hagyjuk is. A Solo meg nem volt rossz, hanem semmilyen. De annyira semmitmondó az egész, hogy konkrétan azt vártam, hogy vége legyen. Egyedül azért tudtam végignézni, mert 30 éve vártam arra, hogy talán egyszer látom a Kessel-runt. A Rouge1 se volt tigris, de ezekhez képest kifejezetten üdítő volt, egy kellemes egyszeri szórakozást nyújtó öngyilkos küldetéses akciófilm. Szóval érted, én is vágom az univerzumot, meg minden, ez nem ettől függ. Ízlések és pofonok.
9.
9.
PaprikaJancsi
#7: Egyetértek, szerintem jó rész lett a 8., a Solo-nál volt egy kicsit ilyen "sorozat" érzésem, nem volt meg a mozis élmény. Itt most nem látványra inkább cselekményre, történetre gondolok, takarék láng az egész.
8.
8.
Szmoli11
Gyerekek most őszintén a Solo és a Zsivány egyes 100000 szer jobb mint a 7-8. Ne mondjátok már h azok a szereplők meg azok a szar poénok a 7-8 ban tetszettek egy szar, inkább parodia az egész.annyi irreális dolog van benne h hihetetlen. Az amikor a Leiát ki szippantja a világür és vissza jön? what?:D A végén a négernek neki megy a kinai bige és a szeretet vezessen vagy mi? ,hogy ér oda? miért nem lövik szét őket? What? Ez csak 2 ő :D Teli van ilyen szarságokkal. PARODIA Komolyan vissza sirom az előzmény trilógiát.
7.
7.
roli33
#5: Szatyorba max azok élnek akiknek, ha kritizálni kell valamit, kimerül a szókincsük annyiban hogy szar szemét szutyok stb. Kb 30 Star Wars regény elolvasása után nem mondanám hogy nincs rálátásom a SW univerzumra, és ennek fényében mondom, hogy a 8. rész sokkal jobb, mint a felesleges Solo mozi.
6.
6.
Neo1989
Nekem egyik se jött be amit nem Lucas csinált. De ha paródia sorozatnak szánták visszavonom, mer az sikerült.
5.
5.
Blueberry
#4: Hol élsz? Szatyorba? Mind2 xar volt,de annál a szemétnél sokkal jobb
3.
3.
Heldengeist
#2: Engem azért kicsit érdekel, tudnak-e még lejjebb menni. Ezért vagyok kíváncsi az új Cameron-féle Terminator féligrebootra. Már most úgy látszik, hogy katasztrófa lesz, akár még nagyobb is, mint a Genesys, de egyszerűen hajt a kíváncsiság.
2.
2.
strike19
#1: Ámen.
Inkább 20 Solo film mint Egy utolsó Jedik!
.
1.
1.
McDuff
"Rian Jonhsonnak a saját triológiáját, melyről igencsak valószínű, hogy nem fog megvalósulni"

Remélem így is marad, az isten mentsen meg attól, bármi is lenne az, jó biztos nem lesz!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...