Két lemezen érkezik a Red Dead Redemption 2

  • Írta: zoenn
  • 2018. október 18.
  • Hír
Link másolása
Minden jel szerint a Red Dead Redemption 2 egyike lesz azon kevés játéknak, melynek doboza egynél több lemezt rejt. Ez nem csoda, hiszen 105 GB-nyi adatot telepít a vadnyugati cím. Egyébként ma érkezik a launch trailer.

A Red Dead Redemption 2 dobozos változata - amelyről korábban kiderült, hogy 105 GB-nyi szabad területet igényel - két Blu-Ray-lemezen érkezik majd. Mindezt a játék japán dobozképét böngészve tudtuk meg.

Bár még mindig ritkaságszámba megy, ha egy játék egynél több fizikai adathordozón lát napvilágot, azért akadt rá példa a múltban. Augusztusban a Shadow of War: Definitive Edition érkezett két lemezzel, míg korábban a BioShock Collection és a Batman: Return to Arkham.

Figyelembe véve a telepítési méretet, a két lemez lehetővé teszi, hogy ne kelljen túl sokat letöltéssel bajlódnunk.

De mi a helyzet azokkal, akik digitális formában ruháznak be a westernjátékba? A Rockstar szerint péntektől, azaz október 19-től indul az előtöltés, így az előrendelőknek nem kell megvárniuk a premier napját.

Legyetek résen, hiszen a fejlesztők elárulták, ma, egészen pontosan 16 órakor érkezik a launch trailer.

A Red Dead Redemption 2 október 26-án landol PS4-en és Xbox One-on.

25.
25.
kamgecam
#15: Nálam .742 :D Nekem is most tölti pron.
24.
24.
kamgecam
#23: Most tölti elő ps pro-ra, 92.742gb nálam. Már 60gb-t letöltött. :)
23.
23.
ollie92
#21: Mondjuk mindenhol más és más méret szerepel. Hm..kiváncsi vagyok lemezen hány gb lesz telepítés után. Mondjuk engem eleve a telepítés ideje érdekelne...
22.
22.
supair
#19: Amúgy kurva mindegy,a game hozza azt amit várok.Többi már csak sallang...…….
21.
21.
supair
#18: Nekem nyomhatod amit olvasol ollie…...a gép délelőtt ennyit szedett le. Pont.

Biztos küölnböző emberek vagyunk,én mindenesetre annak hiszek amit látok.Ezt pedig 50 colban 4K-ban látom.

Kezdéskor tuti jön még valami cucc le,de egyenlőre ennyi.
20.
20.
szakallaskan
#1: Lost Odyssey közepén volt a gen-nek,volt vagy 5 lemez.
19.
19.
zozo76hun
mit ossze problemaztok a mereten. mai vilagban mar nem mindegy hogy 80 vagy 120? :)
18.
18.
ollie92
#17: Console Physical Digital
PS4 99GB 99GB + 50GB for just installation
Xbox One 107GB 107GB
17.
17.
supair
One X ..az alapjáték előtöltése 88.1 GB...... a Pre -Order bonus pedig 100 Mb
16.
16.
zozo76hun
#12: hogyne tudnak, sot meg a jatek sem erdekel :D
15.
15.
PS4-en egészen konkrétan 92,749GB a játék.

Most tölti le éppen.
14.
14.
Codehook1337
Forza 7 is 105 giga ha jol emlekszem :D
13.
13.
Codehook1337
#10: Ez xboxon nincs ez a jelenseg. Ha ker 250megat akkor annyit es nem tobbet.
12.
12.
frankdelgado
Jààj de izgulok jön az évjàtéka! Ti tudtok aludni?
11.
11.
ollie92
Holnaptól lehet előtölteni azoknak, akik digitálisan elő rendelték ( A R* twitter bejegyzése szerint) Amúgy mivel ez 100gb lesz lemezeken, szerintetek hány óráig tart majd a telepítés boxon ???
10.
10.
DarkLord
A problem nem is a méret, hanem ha egy 100 megabyte-os kis lószart akar leszedni, de közben kér hozzá 100 gb-ot, hogy átvariálja az egészet, tehát kell hozzá a játékméretének a kétszerese, hogy felülírja a cuccot... nem egy játéknál tapasztaltam már, hogy leszedett pár megát, de szinte pluszban igényelt mégegyszer annyi helyet, mint maga a játék ehez a pár megához.
9.
9.
gorbesz
(vad)állati(nyugati)lesz:)
6.
6.
zozo76hun
feltelepited azt a nyuves 2 lemezt, majd masnap egy meretes patch felul is irja majdnem az egesz kocerajt. :)
1.
1.
Darksiders84
105 GB nem semmi lesz vagy 2 óra vagy még több mire fent lesz. Emlékszem X360-nál a vége felé elég sok 2 lemezes jött még talán volt 3 is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...