A következő Wolfenstein is jön Switchre

  • Írta: zoenn
  • 2018. október 29.
  • Bejelentés
A Wolfenstein: Youngbloodot eddig PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelentették be, de egy friss interjúból kiderült, hogy a korábbi részekhez hasonlóan a Nintendo hibridkonzolját sem kerüli el az anyag. Nem úgy, mint a Fallout 76!

Peter Hines, a Bethesda marketingese még a PAX Auson adott interjút a GameSpot illetékesének. A szakember megerősítette, hogy a már említett platformokon kívül a Wolfenstein: Youngblood Nintendo Switchen is napvilágot lát.

Pontosabban, a "következő Wolfenstein-játékot" említette a Hines, nem pedig a tényleges folytatást, azaz a Wolfenstein III-at, ami már szintén készül. A Youngbloodot lényegében a Wolfenstein II önállóan futtatható kiegészítőjeként aposztrofálhatjuk. Az anyag az 1980-as években, 20 évvel a Wolfenstein II: The New Colossus eseményei után játszódik Párizsban. B.J. Blazkowicz két ikerlányát irányíthatjuk benne.

Hines kijelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy a kiadó új címei Switchen is kikössenek, így lesz ez a DOOM Eternallal is, amely mind a négy platformon ugyanazon a napon landol a boltokban. Ugyanebben az interjúban Hines kitért rá, hogy a Fallout 76-ot ne is várjuk a hibridmasinára, hiszen olyan akadályokba ütköztek, amik miatt képtelenség a portolás.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...