33 millió dollárt bukott a Square Enix

  • Írta: Shifty
  • 2018. november 7.
  • Biznisz
Link másolása
Befutottak a Square Enix féléves pénzügyi adatai, amiből kiderült, hogy a kiadó egyik év elején alapított stúdiója miatt közel 33 millió dollárt bukott. Sajnos a többi számadat sem alakult fényesen.

Az év elején alakult a Square Enix egyik legújabb házon belüli stúdiója, a Luminous Productions, aminek az volt eredetileg a feladata, hogy a nagy költségvetésű játékok mellett filmeket és egyéb szórakoztató tartalmakat is gyártson. A Final Fantasy XV rendezője, Hajime Tabata által vezetett stúdió azonban eddig nem sokat tudott felmutatni, mégis 33 millió dolláros mínuszt okozott a kiadónak, így a Square Enix most újragondolja a leányvállalat stratégiáját.

Közben egyébként az elmúlt félév számai ettől függetlenül sem alakultak jól. Az eladások utáni nettó bevétel 15 százalékkal csökkent, így 1,17 milliárd dollár helyett csak 1,08 milliárd folyt be, miközben a profit a felére esett, 76,4 millió dollárra. Az üzemi nyereség 61 százalékot zuhant, míg a cég jövedelme 43,6 százalékot esve már csak 132,8 millió dollár volt. A Digital Entertainment szegmens sem teljesített jól, a nettó bevétel 18,9 százalékos eséssel mindössze 732,5 millió dollárt ért el, az üzemi nyereség pedig itt is a felére esett vissza.

Arról sajnos nem érkeztek információk, hogyan teljesített az Octopath Traveler és a Shadow of the Tomb Raider.

A mostani számok ellenére egyébként bizakodó a Square Enix, mert előrejelzésük szerint a teljes évre vonatkozó pénzügyeik rendben lesznek, és 7,8 százalékos emelkedésre számítanak.

12.
12.
Ooorky
11.
11.
Ooorky
#6: Miért, talán nem ment csődbe a Square és nem vette meg a sokkal Dragon Quest játékokat készítő Enix?
10.
10.
Zisten
Amikor azt látta az ember, hogy az 1 platformra megjelent Spider-man játékot a később megjelent Tomb Raider multipladform játék ként premier héten nem tudta lenyomni. Az azért kicsit érdekes volt.
9.
9.
Trottenbauer
#6: Abban igaza van, hogy a FF minősége messze van a PS1-2-es szinvonaltól (a 13. részektől, meg a "csodás" 15. résztől még mindíg sírok). Sajnos.
Ráadásul minden szir-szarra rányomják a Final Fantasy nevet, ezzel is rontva a patinás nevet.
8.
8.
GAMEROD
Nem kell azért sírgödröt ásni. Nem lehet a végtelenségig növelni, hatványozni a profit mértékét sehol.
6.
6.
godach
#3: Szoktál hülyeségeket mondani ez nem vitás, de amit az FF sorozatról mondtál most, még azokat is túlszárnyalja.
5.
5.
Antihero
#4: Egy vessző kimaradt az egyéb címeik elől, elnézést.
4.
4.
Antihero
#3: A probléma ezzel a kijelentéssel, hogy az említett pénzügyi évben egyetlen FF játék sem jelent meg, tehát az átlagos szintet ritkán átlépő, tisztes iparosmunkánál többet nyújtani nem tudó, vagy célzottan rétegjátékok egyéb címeik okolhatóak ezért a visszaesésért.
3.
3.
Ooorky
Square csődbement a sz*r Final Fantasy játékok miatt.
Megvette az Enix.
Most a Square Enix halom pénzt veszít a sz*r Final Fantasy játékok miatt.

What a twist.
2.
2.
Anti4730
Remelem azert jon meg uj tomb raider par ev mulva. Minden hibai ellenere egy jo sorozatnak tartom.
1.
1.
crytek
Lassan ők is átállnak az only multi mikrotranzakcióra mert abban van a pénz....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...