17 millió példánynál jár a Red Dead Redemption 2

  • Írta: zoenn
  • 2018. november 8.
  • Biznisz
Link másolása
Vártuk már nagyon a Rockstar westernjátékának konkrét nyitószámait, és szerencsére a Take-Two legújabb pénzügyi jelentése nem is okozott csalódást. Eddig 17 millió kópiát szórtak szét a boltoknak belőle.

A szeptember 30-án véget ért negyedévben a kiadó 493 millió dolláros bevételt ért el, ami 11 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakában produkált eredménynél. A digitális forgalom 18 százalékkal, 358 millió dollárra nőtt, így az ágazat a teljes nettó árbevétel 73 százalékát adja.

Jól megy a szekér, de a számokba még nem szólt bele a Red Dead Redemption 2, lévén az csak október 26-án jelent meg. A Take-Two azonban mégis elárulta, hogy eddig 17 millió példányt szállítottak le a boltoknak belőle. Ezzel a játék már az első Red Dead Redemption nyolcéves eladásait is túlszárnyalta, és így a vártnál jobb eredményekre számít a kiadó az aktuális üzleti év végéig.

A májusban megerősített 95-ről már 100 millió leszállított kópiára nőtt a Grand Theft Auto V teljesítménye. Megvan hát a hőn áhított mérföldkő!

A legutóbbi negyedévben a legjobban fogyó cím az NBA 2K19 volt. A kosárlabdás címből 10 százalékkal többet passzoltak el, mint tavaly az NBA 2K18-ból. Érdekesség, hogy a sportjátékok eladásainak többségét a digitális verziók tették ki.

26.
26.
Fata Morgana
#11: Az vicc hogy fel sem fogod, a "réteg" játék jelentését mert ez kb, minden játékra igaz kivétel nélkül.
24.
24.
Darksiders84
#21: Pont így történik nálam a harmadik elején járok.
23.
23.
ollie92
#10: Nincsenek pontos adatok de kb $300 000 000 becsülik, marketing nélkül.
21.
21.
ollie92
#19: Egy tipp ! Ha már leálnál bóklászni, azt a 3. fejezetben. Az első két fejezet csak tutorial, csomó interakció és tartalom oldódik fel. Tehát az elejét célszerű gyorsan letudni, majd lassabra venni a tempót.
15.
15.
DarkLord
#12: Amúgy már az eleje is sokkal jobb így második játszásra, mint, amikor elsőnek játszottam.
14.
14.
DarkLord
#9: Sajnos a felhőbe se volt meg nem toltam át, automat meg nem mentette oda ez érdekes, mert rengeteg játékom mentése ott is meg van. Így ezt nem is figyeltem, hogy menti e oda vagy sem, mert alapnak tartottam, hogy úgyis menti oda is. Ezek szerint nem.
13.
13.
godach
#11: Sok idióta megnyilvánulás van ezzel a játékkal kapcsolatban, szóval igazat adok ebben. Nem is arra mondtam, csak valahogy sejtettelek "itten" :D
12.
12.
Beniciodeltoro
#8: Más játéknál repülne ki a szoftver és a ps az ablakon, ennél még az újra kezdés is boldogság hormont termel :))
11.
11.
kamgecam
#2: Szerintem vicc kategoria hogy egyesek szerint ez rétegjáték azért írtam.
10.
10.
Őrnagy
Mennyibe kerülhetett a fejlesztés? A túlórákkal együtt, persze:)
9.
9.
Yanez
#8: És nálad nem megy automatikusan a felhőbe a mentés? Ha van psplus-od és nem kapcsoltad le manuàlisan ezt az opciót, akkor minden mentésed ott van, csak lekell szedned.
8.
8.
DarkLord
#7: Csak töltött töltött és csak képek voltak sorban. Megpróbáltam vagy 5-ször vártam vártam semmi. Mondom még kap egy utolsó esélyt amíg elmegyek sz..rni az mire bejövök semmi, akkor nekiesek a mentéseknek. Nos láttam van tegnapról egy 19:40-es mentésem meg van egy 20:04-es. Mondom biztos az utolsó mentés valamit elcseszett azt buheráltam ugyanaz mindig. A fene egye meg azt a 24 percet, amivel előbb volt a mentés mondom az hátha jó törlöm a másikat. Nos igen jó is lett csak érdekes módon hiába volt a mentés 24 perccel előbbi az full nulláról indította a játékot. Na mindegy ez van :)
7.
7.
Darksiders84
#6: De hogyan mi történt?
6.
6.
DarkLord
Szevasz mentés szevasz jó pár óra játék (chapter 4 meg rengeteget összeszedtem minden mellékes lószart) ... Ha valaki ugyanígy jár, mint én ne buzerálja a mentéseket én ezt tettem és most kezdhetem előröl a játékot. Jó játék nagyon, de azért ilyen hamar nem akartam újra kezdeni azért :D Na mindegy így még szavatosabb lesz nekem a játék mire a végére érek.
5.
5.
Darksiders84
Na jó azért biztos van egy kis hangyafasznyi különbség leszállított és a valódi eladás között. Szerintem kb a fele azért 2 hét alatt az is szép rekord mennyiség.
4.
4.
frankdelgado
Ez milyen játék? Remélem nem kell benne lovagolni...
2.
2.
godach
Nézem...1 komment. Mondom velesek, mit írt vajon kamgecam xD
1.
1.
kamgecam
rétegjáték...Facepalm.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...