Pokémon GO-szerű Warcraft-játék készül?

  • Írta: szlav
  • 2018. november 22.
  • Pletyka
Link másolása
Több érdekes belsős információról rántotta le a leplet a Kotaku a Blizzard játékaival kapcsolatban. Korábban is hallottunk már pletykákat afelől, hogy az irvine-i stúdió több mobilos projekten is dolgozik: az egyik egy warcraftos AR-cím lehet.

A Blizzard, valószínűleg többek közt a Hearthstone sikereinek hála, egyre határozottabban tör be a mobiljátékok piacára is. S habár az idei BlizzConon bemutatott Diablo: Immortal komoly negatív visszhangot kapott a hardcore rajongók részéről, szinte biztos, hogy nem ez lesz az egyetlen IP, amely egy zsebben elférő spinoffot kap majd. Korábban is hallhattunk pletykákat efelől, a Kotaku riportja (amely első sorban a Diablo-projektek sorsát tárja fel) azonban csak megerősíti ezeket.

Úgy tűnik, hogy meg is van, hogy melyik közkedvelt cím kaphat mobilos mellékágat - ha hihetünk a forrásoknak, akkor a Warcraft lesz a következő alany. A Kotakunak nyilatkozó névtelen Blizzard-dolgozó elárulta, hogy a fejlesztők, valamint a közönség hozzáállása a mobiljátékokkal szemben jócskán eltér. A vállalatnál rengetegen játszanak az apró készülékeken, emellett pedig sokan szívesen foglalkoznának kisebb projektekel. Nem nehéz kitalálni tehát, hogy mi a következő lépés.

Az irodában hatalmas népszerűségnek örvend a Niantic közismert játéka, a Pokémon GO, és a főépületük előtt álló hatalmas ork szobor is keresettebb, amióta PokéStoppá avanzsálódott. A World of Warcraft játékosai számára jelenleg sem idegen az apró szörnyek gyűjtögetése, hiszen az MMO Pet Battle-rendszere kis túlzással lemásolta a híres japán játékot. Hamarosan azonban még egy lépést teszünk efelé a világ felé, ugyanis a cikkből kiderül, hogy a Blizzard egyik csapata már gőzerővel dolgozik egy Pokémon GO-szerű mobilos AR-játékon, amely a jól ismert felfedezés mechanikáját egy jó adag egyjátékos tartalommal spékelné meg.

Túl sok részletet persze nem tudunk a projektről, így azt sem, hogy az alkalmazás épít-e majd a World of Warcraft Pet Battle-rendszerére. Ennek kihagyása jókora ziccer lenne, hiszen a játékosok már évek óta kérlelik annak mobilos kiterjesztését. Érthető persze az is, ha egy teljesen független, csupán a Warcraft névben megegyező játékot terveznek, hiszen ezzel jóval nagyobb közönséget érhetnek el.

4.
4.
s4jtqkac
:( szomorú, h az activision ide vitte a blizzardot. Pláne, hogy ilyen gyorsan. Szomorú, hogy az a kiadó ami arról volt híres, hogy új de mégis epic játékokkal áll elő, mostmár inkább csak mások hype vonatújára veszi a jegyet. De az is hasonlóan szomorú, hogy 2018ban nincs szerkesztés gomb.
3.
3.
Ooorky
#2: Az tényleg ritka :D

Van Jurassic World Alive is ebben a kategóriában, de kissé irritálóan P2W.
2.
2.
medson
#1: Ismerősöm szokta kergetni őket és wow ozni is szokott.
Én wow ozok és közbe tetszik a pokémon go alap ötlete, maga a tematikája nem érdekel.

De biztos ritka esetek lehetünk hogy két másfajta játék és érdekel bennünket egyszerre.
1.
1.
Ooorky
Aki mobilon pokemonokat kerget azt nem fogja érdekelni.
Aki otthol valamelyik Blizzard játék előtt kockul azt nem fogja érdekelni.

Ki is a célközönség? A Diablo Immortal játékosok?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...