Több Diablo-projektet is törölt a Blizzard

  • Írta: szlav
  • 2018. november 22.
  • Biznisz
Link másolása
A Diablo: Immortal bejelentése a gamer világ idei egyik legnagyobb botrányába torkollott, hiszen a franchise rajongói többet vártak egy egyszerű mobiljátéknál. A Kotaku most beszámolt a Blizzard korábban törölt Diablo-projektjeiről.

Mi történt a Diablóval? Az idei BlizzCon legelőkelőbb pozíciójába helyezett Diablo-panel hatalmas csalódást okozott a rajongók jó részének. Sokan egy újabb Diablo III-kiegészítőcsomagot, vagy akár egy teljesen új számozott folytatást vártak, azonban az irvine-i stúdió csupán a Diablo: Immortalt, egy kizárólag mobilra fejlesztett mellékágat mutatott be. Az ezt követő visszajelzés pedig a vártnál is negatívabb lett - először történt meg, hogy a saját rendezvényükön kifütyülték a színpadon álló fejlesztőket.

A Blizzard márpedig kijelentette, hogy több Diablo-projekten is dolgoznak. Hol maradtak ezek tehát a showról? A nagy részük nyilván még az inkubátorban van, a Kotaku azonban a minap elárult néhány igazán érdekes részletet az elkaszált projektekről.

A forrásaik szerint a Blizzard 3-as számú csapata (ami a Diablo-szériáért felelős) a Reaper of Souls után egy második nagy kiegészítőt is tervezett a Diablo III számára, a vállalat azonban végső soron úgy döntött, hogy nem érdemes többé a harmadik epizóddal foglalkozni, az erőforrásokat a Diablo IV-re kell összpontosítani. A Kotaku cikkében megszólaló névtelen fejlesztő így számolt be az ügyről:

"Azt mondták a csapatunknak, hogy 'Befejeztétek a Reaper of Soulst és nagyszerű lett! Mégis azt gondoljunk, hogy az a legjobb az IP számára, ha a Diablo IV irányába haladunk tovább.' Az az érzés keringett a csapatban, legalábbis az én benyomásom szerint, hogy a vezetői körben nem szavazták meg a csapatunk iránti bizalmat. Úgy gondolták, hogy a Diablo III egy hatalmas seggre esés volt. A menedzsment úgy gondolta, hogy a csapatunk teljesen elszúrta a dolgot. Várhattak volna pár hónapot, hogy lássák, hogyan teljesít a Reaper of Souls, de az ő szemükben a Diablo III-at már nem lehetett megváltani.

Rengeteg embert lesokkolt a döntés. Szerintem sokan azt gondolták, hogy 'Rendben, sok hibát követtünk el a Diablo III-mal, de ezekből tanultunk és a Reaperrel bebizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek. Megjavítottuk a játékot, a kiegészítő pedig remek lett!' Úgy gondolom, hogy sokan hitték azt, hogy jó útra léptünk és tudjuk, hogy merre kell haladnunk, ezt pedig a második kiegészítővel bizonyíthattuk volna be."

A Kotaku szerint ezután a Diablo III csapatát több különböző projekt közt szórták szét, ezután pedig megkezdődött a Hades kódnevű projekt fejlesztése, melyet a Reaper of Souls atyja, Josh Mosqueira vezetett. Ez pedig egy hatalmas váltás volt az eddigi játékokhoz képest.

A Hades ugyanis leginkább a Dark Souls-szériára emlékeztetett, egy hátulnézetes szerepjátékról volt szó, amely merőben eltért az eddig megszokott izometrikus action-RPG-től. Olyannyira nagy váltás volt ez, hogy a cégen belül hezitáltak azzal kapcsolatban is, hogy Diablo IV-nek nevezzék azt. A fejlesztés azonban borzasztóan problémás volt, így 2016 közepe táján el is kaszálták az egészet. Ezután indult meg a Rise of the Necromancer fejlesztése, valamint belevágtak egy Fenris kódnevű projektbe, amely a források szerint a Diablo IV-et takarja.

Mi tehát a fejlesztők véleménye a franchise jelenlegi állapotáról? Egy veterán fejlesztő az amerikai magazinnak elárulta, hogy a menedzsment döntése és a Team 3 szétszórása igen káros volt a játék számára. "Emlékszem, hogy jó néhányan arra a következtetésre jutottunk, hogy ha befejezhettük volna a második expanziót ahelyett, hogy szétszórják a csapatot, utána meg belevágjunk a Hadesba... ha mindez nem történik meg, akkor lenne egy erős harmadik felvonása a Diablo III-nak, ami mostanra már meg is jelenhetett volna."

A Blizzard azonban teljesen más szemmel látja a dolgokat. Az ő álláspontjuk szerint a projektek törlése és az átszervezések megszokottak a cégen belül, s részben ez az oka annak, hogy a múltban is minőségi játékokat tettek le az asztalra:

"Ami a játékok megjelenés előtti eltörlését illeti: mi ezt a cég egyik erősségének látjuk. Reflektál arra, hogy elkötelezettek vagyunk a minőségi játékok iránt - ez mindig is így volt. A múltban is átlagosan csupán a projektjeink 50 százalékát dobtuk piacra, ez pedig érvényes az elmúlt 30 évre. Egy játék törlése mindig nehéz döntés, de a döntés mindig helyes volt. A Titan eltörléséből született az Overwatch, a Nomad eltörlése pedig a World of Warcrafthoz vezetett."

8.
8.
#4: kedves barátom, az embereknek maguknak kell eljutnia eddig. ha mindig csak arra várunk, hogy majd valaki megmondja merre: azzal minden irányítást átadunk, és garantálom hogy mindig ez lesz a vége.
ha változást akarsz mutass Te példát először is azzal hogy mit veszel meg. aztán ha elég jó ember vagy, talán másoknak is leesik a környezetedben, hogy csak a tömeg képes hatni a tömegcikkekre.

épp ezért, én nem fogom megvenni ezt a mobilos rettenetet. Dio 3 is egy retek volt - kieget már meg sem vettem. számomra D2Lod-al véget is ért a sztori. Kb úgy könyvelem el, mint filmek között a Terminator 2-t.
minden ismerősöm ezen a véleményen van, nem fogjuk a Blizzt hizlalni, hogy ilyen mocskot nyomjon le a torkunkon újra.
mi lesz a következő? arcade shooter? ugyanmár..
6.
6.
Juha
#5: Ne vegyél semmit, halj éhen és nem lesz többé gondod a support-al :-)
5.
5.
s4jtqkac
#4: dkjq cinikusan mondott okosat, te pedig szarkasztikusan mondtál semmit. Mi a tanulság?
4.
4.
Yonkou
#3: Köszönjük.
Kérlek terjeszd az igét világ szerte. Gyűjts követőket. Légy te a próféta és a megváltó egyben.
Döntsd meg a kapzsi játék kiadók illetve az Apple hatalmát.
3.
3.
ezt már írtam egy apple cikkhez is, másik oldalon.
teljesen egyszerű a megoldás erre a gondra.
ha szemetet akarnak eladni, és még tolnák is: NE VEDD MEG
olyan hirtelen észhez fognak térni, hogy észre sem veszed.
szívesen
2.
2.
bitbandita
#1: Hát, a Blizzardnál az soha nem volt-, és most sem az a probléma, hogy "hamar", túl korán adnak ki egy játékot, sőt. A "when it's done" kifejezés az pont a Blizzarddal lett ismert. A Bethesdával viszont már más a helyzet, náluk tényleg megállja a helyét a megállapítás. Bár a Bethesdánál az, hogy a kiadás időpontjával kapcsolatban kapcsolatban a fejlesztőknek nincs vétójoguk a pénzügyi részleggel szemben, az csak egy dolog, ott egész más problémák is vannak szerintem. Hogy tartják magukat egy időponthoz, amit a pénzügy kiszámolt, hogy mikor lehet esély a legtöbbet eladni, az egy dolog. Viszont azt már nem magyarázza, hogy pl a Fallout4, egy három évvel ezelőtt megjelent játék még mindig tele legyen buggal. Vagy pl ebben az évben, az 1.10 utáni frissítés miatt nem lehetett elindítani a játékot, csak ha letiltottad a netről, és ok, hibáznak, de arra már nincs fölmentés, hogy hónapokig(!) ez így is marad. Pont így jártam, megvettem a GOTY-t, jön a futár, föltelepítem, és nem indul. Utánanézek, és szembesülök vele, hogy már hónapok óta ezen problémáznak a fórumokon, és az egy dolog, hogy letiltom a tűzfallal, de ez miatt egyből buktad az achievement rendszert, amit másokkal ellentétben én még le is szarnék, de hogy bukom a moddolási lehetőséget is ez miatt... és hónapokig nem javították ki. Egy három éves játéknál, amit elvileg folyamatosan update-elnek, szóval foglalkoznak vele, és nem egy magára hagyott gémről van szó. Nagyon más a két cég problémakezelése, ill. a felhasználóikhoz való hozzáállása.
1.
1.
Hab
Sajnos azt látom, hogy a pénzügyi szakemberek teljesen átvették az irányítást és a fejlesztői studiókat mindenféle szarságokra kényszerítik. Ezért jön most egy mobilos játék, és ezért adnak ki befejezetlenül játékokat, mint a Fallout 76 is. Persze egy adott év pénzügyi jelentésén javíthat, egy hamar kiadott játék, de hosszútávon gazdaságilag is vissza fog ütni a dolog.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...