Hitman 2 - a forradalmár bukása

  • Írta: sirdani
  • 2018. december 21.
  • Letöltés
Link másolása
Megérkezett a Hitman 2 második Elusive Target-kihívása, mely során ezúttal Dél-Amerikába látogatunk, ahol egy önjelölt kolumbiai forradalmárra csaphatunk le. Vigyázat, csak egyetlen esélyünk lesz!

A Hitman 2 december 21-től egészen december 30-ig elérhető „The Revolutionary” című küldetése során - Sean Bean után - Vincente Murillo nyomába eredhetünk, aki még az 1980-as években szervezte meg saját rejtélyes eltűnését, ám most újból a színre lépett, és a nyomát mindenfelé paranoia és hazugságok övezik, melyek egész Kolumbiát káoszba sodorhatják.

A 47-es ügynöknek azonban egy megismételhetetlen lehetősége nyílik, hogy kiiktassa a forradalmárt. Kezünkbe vehetjük tehát az irányítást, és ha az ideiglenesen elérhető küldetésen sikert érünk el, akkor mienk lehet a „Casual Tourist with Gloves” elnevezésű öltözék is.

A Hitman 2 jelenleg PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n érhető el, a küldetés pedig a mai naptól veszi kezdetét.

5.
5.
Matt8888
#4: Voltaképpen ez egy jó formula arra, hogy a kiadó is a játékon tartsa a játékosokat. Mert ellenkező esetben valószíűleg akkor akár be is lehet bukni a küldetést, ha nincs "helyismerete" a játékosnak. Szóval előtte pár órát bele kell, hogy toljon, hogy érdemleges/vállalható tudjon maradni a listán. Ravasz.
4.
4.
GAMEROD
Úgy érdemes ezeknek nekifogni, ha már kívülről-belülről ismeri az ember a pályákat, mikor megvettem a Hitmant, kapásból elusive targettel kezdtem, kb, 1 percig tartott a játékom.
1.
1.
Matt8888
Nézzétek el balgaságom, de ezek úgy mennek, hogy egyszeri alkalom alatt azt értjük, hogy ha eltoljuk a küldetést akkor annyi? Tehát nem is lehet előről kezdeni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...