Elképesztően népszerű a Steamen a Resident Evil 2

  • Írta: zoenn
  • 2019. január 26.
  • Hír
Link másolása
A Capcom második legnépszerűbb PC-s játéka lett a Resident Evil 2 a Valve rendszerében. A mindössze egy napja megjelent címmel egy időben 65 ezren játszottak, többen, mint bármelyik más Resident Evil-játékkal.

A Resident Evil-széria legújabb darabjára kiéhezett oroszlánként vetette rá magát a közönség - nemcsak konzolokon, hanem a Steamen is. A Resident Evil 2 iránt nagy volt az érdeklődés, még a sorozat előző részéhez, a Resident Evil 7-hez képest is. Az egy időben játszók száma tegnap 16:35-kor elérte a 68 ezer főt, míg átlagosan 57 ezer fő játszott a horrorjátékkal - legalábbis a Steamcharts adatai szerint.

Ezzel pedig alaposan rákontrázott a Resi 7-re, hiszen az 18 ezer fővel tetőzött, így a széria legnépszerűbb játéka címet máris elhódította a második rész remake-je. A Capcom legsikeresebb PC-s címe továbbra is a Monster Hunter World, ami majdnem 330 ezer fővel tetőzött a 2018 augusztusi premiert követően. Tény, hogy a japán kiadó játékainak PC-s portjai iránt nagy az érdeklődés, így reméljük, a jövőben is számításba veszik ezt a platformot.

Eközben előzetest kapott a Resident Evil 2 egyik bónuszkaraktere, Hunk is. Az Alpha Team zsoldosára kényes feladat hárul: el kell juttatnia a G-vírust a célhelyre, ám addig rengeteg zombin kell átvágnia magát.

Shifty már javában dolgozik a játék tesztjén, hamarosan megosztja veletek a tapasztalatait.

35.
35.
patka21991
Ez a Mr. X nagyon irritáló. Én már azon gondolkozom, hogy leviszem easyre a játékot, hogy nyugodtan felfedezzem a rendőrséget...
34.
34.
azureknight0715
Mr. X az a világ legidegesítőbb réme. Nem számítottam arra hogy első végigjátszásra fog jönni. És sajna a 2.ra is jött. Maga a jelenléte 2 felé sül el. Az egyik fele hozzátesz a játékhoz mert maga a rém az egyik legbaszobb a nemesis után. Ellenben mikor elkell jutnod a pontbol b pontban akkor mindig találkozol vele és már a 2.3. Találkozás után már nagyon idegesítő tud lenni, főleg ha mindent meg akarsz szerezni a rendőr örsön. A játék amúgy zseniális lett ettől függetlenül. 2. Végigjátszást tolom hardcoren kb felénél járok és sokszor vért izzadok de épvezem minden percét kívéve mikor a '"zsarnok" feltünik. :) én örülnék egy nemesisnek de igazság szerint jobban örülnék egy code veronica x nek
33.
33.
GAMEROD
Várható volt a játék népszerűsége, remélem vissza is jön vele együtt ez a klasszikus horror stílus. Az Alone In The Dark jogtulajdonosa is tanulhatna tőlük, mert igazából a Resident Evil is tőlük merítette az ötletet.
30.
30.
hedzsooo
Szerintem annyira nem meglepő a sok játékosa Steamen de örülök neki! :)

Bejáratott cím, + tisztességes felújítás, + ezenfelül nincsen túlárazva sem = népszerű a vásárlók / játékosok körében, azaz ergó: sok játékosa van a Steamen.
19.
19.
Max3000
#16: Pont fordítva.Nem magából a hardverből szedik meg magukat hanem a szoftverből.Ha minden egyes elkészített játékot a ps4 eladási profitból kellene várni,már régen nem lenne ps4 üzlet.(persze ez nem is így működik)
15.
15.
KRAT0S
#13: Én meg az EA-ra szarok nagy ívben!A Dead Space széria óta nincs egy normális játékuk.
13.
13.
Batman
Üzletileg nincs is jogosultsága, mert egy multin keresztül lehet folyamat fejni az embereket. Az, hogy a ti lelketeknek fáj, arra fosik az EA.
12.
12.
patka21991
#5: Pont ez jutott eszembe. Méghogy a single játékoknak nincs lét jogosultsága...

Ma vettem meg egy konzolboltban a játékot ps4-re. Az utolsó példány volt, a kiállított darab. Már 4 órát bele tettem, de még mindig a rendőrségen bolyongok.
11.
11.
manderel
#7: A BF1 "kampánya" nekem bejött.
10.
10.
pjoco
#7: BF4 kampánya borzalom volt. Végig se bírtam tolni. Egy bughalmaz volt.
9.
9.
crytek
#6: Lehet nekik az ilyen kb 3-4 milliós single player eladás arra sem érdemes hogy mozduljanak érte.
Multis fosból amihez 678millio skin, fegyver, pálya stb lehet dlczni mikrotranzkciózni az sokkal jobban tejel mint egy only single game.... Aztán miután megérezték a pénzszagot erről már nem mondanak le :(

Pedig anno eanél is voltak kegyetlen jó single game-ek amik többségét faszán ki is nyirta.

Moha, dead space, mass effect, jade empire, dragon age..

Mind mind fantasztikus aztán mentek a levesbe azért amit ma képvisel az EA :(
7.
7.
logic5
#5: Az utolsó értékelhető kampány az EA-től a BF4 volt. Mikor is??? ... No komment...
6.
6.
logic5
#5: AZAZ! Pedig szvsz nem kicsit van kiéhezve a társadalom. De ha meg kapnak, akkor a fika megy. Lásd sedóofdötombréjder... Pedig simán jó gém lett. Ez is lehet az egyik kiváltó ok, hogy szarnak a single-re, mert csak az intenzív fika megy. De lesz egy METRO Ekszoduszunk, amihez kell egy paksi atomerőmű, hogy menjen.... Az is szép munka. 1060-am van, i5-tel, és nem elég neki, hogy 60fps-el menjen? Anyjukat azt. Kb a vásárlók 70%-át bukták is. De meg is érdemlik azok is!
5.
5.
biohazard rex
"LiNeAr SiNgLe PlAyEr GaMeS aRe No LoNgEr PoPuLaR" - Electronic Arts
4.
4.
Nothing
Nem meglepő. Évekig könyörgött érte a gamer-társadalom.
Gép híján inkább nem nézek bele a kedvcsinálóba, mert szilánkosra törött szívvel fulladnék bele a saját nyálamba...:O :(
1.
1.
crytek
Majd még bubdleba milyen népszerű lesz..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...