Íme, a Dragon Ball akció-RPG első trailere

  • Írta: szlav
  • 2019. január 28.
  • Bejelentés
Link másolása
Dragon Ball Game: Project Z címmel érkezik idén a korábban pletykált Dragon Ball-játék. Igazi időutazás részesei lehetünk, ugyanis a történet a kezdetekhez, egészen a Z-sorozatig repít majd vissza bennünket. A FighterZ pedig kapott pár új hőst.

Korábban már lehoztuk a hírt, miszerint a Bandai Namco egy Dragon Ball Z akció-szerepjátékon dolgozik, azt azonban nem tudtuk, hogy az akkor említett Dragon Ball Game - Project Z lesz a dolog végleges címe. 

Most azonban megkaptuk az első előzetest is, ahol továbbra is ezzel a címmel fémjelezve fut az alkotás. Az előzetesben egyébként feltűnik Piccolo, Frieza, Vegeta, no meg persze az egyre nagyobb harcossá váló Goku is. Igazi különlegesség lesz ez az old-school DBZ-fanoknak. A játék a tervek szerint még idén befut PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

  


Ez azonban nem minden, érkezett néhány érdekes infó a Dragon Ball FighterZ-vel kapcsolatban is. Megtudtuk, hogy a FighterZ Pass 2 összesen hat új karakterrel bővíti majd a bunyós játék karakterfelhozatalát, ezekből négyet már meg is neveztek. Jiren, Videl, a Dragon Ball Super Brolyja, valamint SSGSS Gogeta is csatlakoznak a bulihoz. Az utóbbi két hős megjelenéséről még nem sokat tudunk, de Jiren és Videl már január 31-től játszható lesz a szezonbérlet tulajdonosainak körében.

8.
8.
JohnSpartan
Vissza lépés??? Épp hogy a Z volt a sorozat legkedveltebb szériája... személy szerint nekem is, hiába a simával indúlt minden a Z ben csúcsosodott ki minden!

Amugy meg elmennek a retkes picsába a fejlesztők ezekkel a fos játékokkal... Volt itt már minden ló*asz 2 generáció óta és 1 től 1 ig kuka...
Tenkaichi 2.. 3... volt és lesz is a legjobb Dragon ball-os játék és az is marad ha így folytatják!
6.
6.
Juha
Ha ez nem csak egy ilyen "a-ból b-be sétálj, és közben minigame-ekkel/bunyókkal fejlődj" rpg lesz, akkor várom. Viszont most úgy néz ki, hogy nem várom.
5.
5.
Ooorky
#4: Mondjuk ez is mi már, hogy megvettem a FighterZ edition-t, de még vegyek mellé külön pass-t az újabb karakterekhez...

Fejik a franchise-t míg lehet.
4.
4.
B-Shaggy
#3: Hát a trailerben Gokut mutatják nagyon, főleg a vége gyanús, hogy sétálgat és mögötte változik a háttér, nekem ez + egy custom ismeretlen karakter hiánya arra utal hogy canon karakter lesz.

#1: Sajnos rohadtul az. Főleg ha megint ilyen Xenoverse- szerű időben ugrálás lesz, a másik dolog amiből már elegem van az az, hogy szegény Trunksot nem hagyják már békén. Kiskoromban is már a kedvencem volt, és tény, hogy rohadt érdekes sztorit lehet köré építeni, de nem huszadszorra.
3.
3.
Hab
Kérdés az, hogy valamelyik szereplőt alakítjuk vagy egy saját karaktert. Utóbbinak jobban örülnék.

2.
2.
hedzsooo
Kell!!! Jól indul ez a 2019-es év, attól félek ismét túl sok jó játék fog érkezni! XD :D
1.
1.
Batman
Ízesíthetik akárhogy, de marha unalmas már századszor lenyomni a Z sagát..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...