Márciusban jön a Final Fantasy XV utolsó DLC-je

  • Írta: fojesz
  • 2019. február 20.
  • Letöltés
Link másolása
A korábban beígért negyedórás anime társaságában jelentette be a Square Enix, hogy a jövő hónap végén válik letölthetővé a Final Fantasy XV utolsó sztorikiegészítője, amely Ardynra fókuszál.

Figyelem! Ha még nem játszottad végig a Final Fantasy XV-öt, inkább skippeld a hírt, mert spoileres lehet!

Habár a Square Enix hét sztorikiegészítőt tervezett a Final Fantasy XV-höz, a második hullámban érkező négy csomag közül hármat törölt, így az Episode Ardyn lesz az utolsó pakk, amely március 26-án válik letölthetővé PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

A DLC egy csavarral az alapjáték főgonoszára, Ardyn Lucis Caelum fókuszál, az eseményei pedig 35 évvel korábban veszik kezdetüket, mint Noctis kalandja. A történet szerint Verstael Besithia, egy niflheimi kutató kiszabadítja Ardynt a kétezer éves fogságából, aki nem is tétlenkedik sokat, úgy dönt, hogy bosszút áll Lucis királyságán, és porig rombolja annak fővárosát.

Ebből már sejthetitek, hogy ha Noctisék nem is, más ismerős karakterek biztosan visszatérnek majd (immár fiatalabb kiadásban), és természetesen Ardyn irányítása is tartogat izgalmakat: hősünk például képes lesz nagy sebességgel ide-oda cikázni a küzdelmek során, ráadásul ártalmatlan démonokká is átváltoztathatja ellenfeleit.

Ahogy azt a fejlesztők korábban beígérték, kaptunk egy negyedórás animét, ami segít nekünk elmélyülni a sztoriban - ezt fentebb láthatjátok.

4.
4.
Ooorky
#1: Kingdom nekem nem tetszett, megvan az első két rész PS2-re, de összesen van vagy 10 órám bennük.

FF VII nekem kimaradt (majd a remake Switch-en, ha kijön), VIII, X, XII-t toltam PC/PS2-n, ebből csak az utolsót nem vittem végig annyira nem jött be a harcrendszer.
IX-t most szereztem be Switch-re, de azt írták elég bugos, úgyhogy várok egy kicsit a kezdéssel.

Nagyon tudom ajánlani a Grandia II-t. Történetben gyengébb, grafikailag ma már elavult (Dreamcast-re jelent meg eredetileg), de a harcrendszere számomra mai napig etalon.

Ja és Chrono Trigger, legjobb jrpg ami valaha készült.
3.
3.
Tidus
#2: Engem az FFXV-nél pont az openworld szisztéma zavart...sajnáltam hogy háttérbe szorult emiatt a történetmesélés,játékmenet valahogy túl "nyugatias lett".Nekem az FFX a kedvenc részem pedig nagy részt az is linerális,de a játékmenet és a történet,karakterek miatt számomra etalon.
2.
2.
Hab
#1: XIII a sorozat szégyene, 11 órát szenvedtem azzal a csőjátékkal. XV jól indul, élveztem is majdnem végig. Persze az utolsó fejezet csőjáték lett, és elment a kedvem.
1.
1.
godach
Ejj, annyira szeretnék már felzárkózni ezzel a sorozattal, de még mindig csak a harmadik résznél járok. A VIII-al kapcsolódtam be, és sok résszel játszottam, de a 8 meghatározó játék lett.
Érdekes, hogy egyik más jrpg sem tud érdekelni, ezeket mégis imádom. Mondjuk, most akarok rápróbálni a Kingdom sorozatra, csak várok valami akciót az első részek packjára.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...