Megválogatja a játékait az Oculus Quest

  • Írta: szlav
  • 2019. március 1.
  • Hír
Link másolása
Magasabbra teszi a lécet az Oculus a Quest headsetre megjelenő játékok minőségét illetően. A vállalat bírái korai koncepciótervek alapján válogatják majd ki a megfelelőnek ítélt címeket.

Habár nap mint nap egyre több játékot próbálhatunk ki a VR-rendszereinken, be kell vallanunk: gyakran egész alaposan kell keresgélnünk ahhoz, hogy megtaláljuk a valódi gyöngyszemeket a pocsék játékok tömegében. Ezzel egyetért az Oculus-kiadások igazgatója, Chris Pruett is, aki egy friss blogposztban árulta el: az Oculus Quest esetében jóval magasabbra emelik a lécet.

A Quest komoly előrelépés lehet a VR-eszközök piacán, hiszen ez az első olyan headset az Oculusnál, amely egyéb külső forrás (tehát PC, konzol vagy mobiltelefon) nélkül működik majd. A figyelemreméltó technológiai alkotás presztízsét pedig kár lenne elrondítani a tucatszámra gyártott gyenge címekkel, de az elsőre talán szigorúnak tűnő lépéssel végérvényben a játékfejlesztők és a felhasználók is jól járhatnak. 

Az Oculus tervei szerint a Quest rendszerére készülő játékokat egy erre szakosodott kurátori csapat bírálja majd el, még a fejlesztés igen korai szakaszában. A VR-címek fejlesztői akár már márciustól beküldhetik a Questre szánt projektek koncepcióját, melyben felvázolhatják a terveiket, illetve bebizonyíthatják, hogy a szóban forgó játék életképes lehet a piacon. Ezzel a módszerrel az Oculus csapata már igen korán eldöntheti, hogy érdemes-e közzétenni a fejlesztést az Oculus Store-ban. Pruett érvei szerint ez a játékfejlesztők hasznára válhat, hiszen a korai elutasítással rengeteg pénzt és erőforrást megspórolhatnak - ugyebár ami nem készül el, az nem kerül pénzbe sem. Ezzel a módszerrel a felhasználók ugyan kisebb választékból szemezgethetnek, viszont többé-kevésbé garantálható lehet, hogy a megvásárolt címek minősége nem okoz majd nagy csalódást. 

Mindez persze csupán az Oculus Store felhozatalára vonatkozik, a power-userek továbbra is hozzáférhetnek majd a rostán fennakadt third-party címekhez. Ugyan a Riftnél megismert Early Access-program a Quest esetében elmarad, így nem próbálhatjuk ki idő előtt a potenciálisan félkész játékokat, más forrásokból letölthetjük az Oculus által nem fémjelzett programokat - ehhez a Developer Mode lehetőségeit kell majd alkalmaznunk.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...