Mortal Kombat 11 - jön Noob és Shang Tsung

  • Írta: szlav
  • 2019. március 23.
  • Videó
Link másolása
Nem tudjuk megunni a Mortal Kombat 11 karaktereit bemutató videókat! A NetherRealm lerántotta a leplet Noob Saibotról, valamint az első DLC-karakterről, Shang Tsungról is.

Ed Boon és a NetherRealm csapata két ismerős karakterről is lerántotta a leplet: Noob Saibot és Shang Tsung is csatlakoznak a Mortal Kombat 11 bunyósaihoz. Természetesen jó szokásukhoz híven az illetékesek mindkét harcoshoz összeállítottak egy-egy felvezető videót. Lássuk tehát először a sötét nindzsát akció közben!

Noob Saibot után Shang Tsung a soros, egyből el is látogathatunk a gonosz mágus szigetére. Érdemes egyébként néhány érdekességet megemlíteni vele kapcsolatban, mint például azt, hogy a karakter szinkronhangját az a Cary-Hiroyuki Tagawa kölcsönzi, aki az 1995-ös Mortal Kombat-filmben játszotta őt - az új játék Kriptájában is ő vezet majd minket. Fontos továbbá kiemelni, hogy Shang Tsung nem képzi majd az alapnévsor részét - ő lesz ugyanis a játék első külön megvásárolható DLC-karaktere.

A Mortal Kombat 11 április 23-án érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, míg Nintendo Switchre május 10-én jelenik meg.

10.
10.
Banderas
#7: Elméletileg vagy idén , vagy jövőre jön az új egész estés film.
9.
9.
DarkLord
Azért ez a Noob baromi jól sikerült, sőt az eddigi legjobb karakter design a MK11-ben és a legjobban kinéző Noob is. Ha Ermac nem lesz nálam hamar előrelép a 2. helyre Sub Zero után sőt lehet meg is előzi . Az milyen kivégzés már megint? :O Brutális most tényleg 1-2 kivégzéstől eltekintve, amiket mutattak nagyot lépett előre a játék az ötletességben is ezen a téren.
8.
8.
kexiaxel
#6: Kipróbálás alapon megy nem tetszésre!
Tetszik de nem nem tudsz vele jól játszani válltani fogod amilyen karakterrel megy a kombó képességek stb...
7.
7.
n_csacsi
Nem is értem ebből miért nem tudnak egy normális filmet/sorozatot készíteni? Karakterek, történetek simán meglennének, bunyót is meg lehetne oldani...minden sz..rt képes Hollywood rebootolni, ezt bezzeg nem...
6.
6.
Cooper911
#1 a töke hogyan áll valakinek?

#5 Jobb lenne az 1 karakter / DLC mert akkor mindenki azt venné ami tetszik éppen ezért inkább csomagban adják őket hogy azt is meg kelljen venned ami nem tetszik.
5.
5.
kexiaxel
Annak csak örülnék ha 15 dlc lenne vagy több!
Felőlem 35-50 is lehet mind megveszem csak csináljanak még mortalt. :D
Haverjaimmal évekig játszunk egy résszel folyamatosan...
Nem hobbi játékosoknak való a Mortal Kombat hisz még megtanulsz vele rendesen játszani, hogy online sikereket érjél el addig igensok hónapot bele kell ölni. ;)
4.
4.
strike19
#3: Nem lesz 15 db DLC.
Csak 3 Kombat Pack lesz mint az MK XL esetén.
Kb 11 vagy 12 karakter lesz. Én Season Pass kiadást vettem.
3.
3.
game of the year edition lesz ebből nekem, akárki meglássa.
tosszák fel maguknak a 15 dlc-t, jó keményen és csontig.
2.
2.
tyber16
Azért mekkora férgek már hogy most bejelentik az első dlc karaktert(még meg se jelent a nyamvadt játék)....nem is várnának vele meg semmi. Arra is fogadnék, hogy már simán benne van a játékban csak fizess érte hogy felold. Undorító a politikájuk. Megértem hogy van akinek ez tetszik de én már csak elvből sem fogom megvenni pedig kedvelem a sorozatot.
1.
1.
Harkat
Sub-Zeronak áll a töke vagy mi az intro elején? :D

Bár ha belegondolok, hogy én is mennyire megörültem, mikor olvastam, hogy Noob Saibot is benne lesz (s még jól is néz ki akció közben), akkor érthető a reakciója. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...