E3 2019: Végre dátumot kap a Cyberpunk 2077?

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 28.
  • Hír
Link másolása
A CD Projekt RED vezetője, Adam Kiciński beszámolót tartott a stúdió befektetőinek, ahol elmondta, az idei E3 a cég történetének legfontosabb eseménye lesz. És talán a Cyberpunk 2077 megjelenési dátuma is kiderül.

A CD Projekt RED éves, befektetőknek szánt konferenciát tartott, ahol a stúdió vezetője, Adam Kiciński elmondta, a cég történetének legfontosabb eseménye lesz az idei E3. Nem kizárt, hogy a lengyel csapat végre leleplezi a Cyberpunk 2077 várva-várt megjelenési dátumát is, Kiciński ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az E3 tökéletes arra, hogy a nagyobb játékok megjelenési időpontját felfedjék a kiadók.

A CEO azt is elárulta, hogy a Cyberpunk 2077 marketingje közel 250-300 millió embert ért eddig el. Ha már számadatok, akkor kiderült, hogy a The Witcher 3 eladásai még mindig jól alakulnak, a Thronebreaker pedig szintén az elvárások szerint teljesít. A két játék összesen közel 30 millió dolláros profitot termelt 2018-ban. Nem úgy a csapat digitális áruháza, a GOG, ami mindössze 8 ezer dollárnyi nyereséget hozott a tavalyi évben.

1.
1.
Juha
A Gog amúgy még mindig beta? Rég jártam arra, lehet estére benézek :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...