Júniusban jelenik meg a Valve Index

  • Írta: Shifty
  • 2019. április 2.
  • Megjelenés
Link másolása
Véletlenül idő előtt elérhetővé vált a hétvégén leleplezett Valve Index Steam-oldala, és bár a Valve gyorsan törölte az adatlapot, később hivatalosan is jelezte, minden ott található információ valós.

Múlt hétvégén mutatkozott be a Valve saját fejlesztésű, korábban is sokat pletykált VR-szemüvege, a Valve Index. A fapados bejelentésből mindössze egy májusi utalás derült ki, ami úgy néz ki, hogy a hivatalos bemutatóra utalhatott.

Tegnap ugyanis idő előtt elérhetővé vált a Valve Index hivatalos Steam-adatlapja. A Valve ugyan gyorsan eltávolította azt, de már hiába, mert valaki megörökítette az utókornak az oldalt és annak tartalmát. Az adatlap pedig valós volt, a Valve ugyanis megerősítette, június 15-én mutatkozik be a Valve Index, ami integrált fejhallgatót kap, továbbá DisplayPort 1.2-vel és USB 3.0-val is fel lesz szerelve. A hozzá tartozó SteamVR Knuckles kontrollereket és a bázisállomást viszont különcsomagolva lehet majd megvásárolni.

A CNET beszámolója szerint május 1-jén lesz a szemüveg nagy bemutatója, és az előrendelés is akkor veszi kezdetét. A magazin már a rendszerkövetelményt is tudni véli. A minimum követelmény szerint egy kétmagos processzorra lesz szükségünk, 8 GB memóriával felszerelve, míg a videokártyának elég lehet egy GTX 970 vagy RX 480. Az ajánlott konfiguráció már kicsit erősebb, ott négymagos processzort említenek, GTX 1070 kártyával.

8.
8.
Ooorky
#7: Akármennyire kár, én headset nélkül is látom a világot.
7.
7.
UranousHen245
Azért kíváncsi lennék rá, hogy az a rengeteg ember, akinek az évek során megjelent VR címek közül egy sem ütötte meg a mércét, azoknak mi lehet az elvárás? Mire számítottak? Assassin’s Creed Origins komplett átültetése VR-ba 4k 120 fps-sel? Tény, hogy alig van tartalmas, hosszú játék a platformra. Pl a Doom VFR is rendesen le lett butítva az “eredetihez” képest. Viszont még így is kellően szórakoztató. Főleg állva..kb új értelmet nyer úgy a játék. Motion sickness-hez meg annyit, hogy nekem 1 éve van VR és eddig 1 kezemen meg tudom számolni hányszor jött elő rendszeres használat mellett. Kis “gyakorlással” 2-3 órát is el lehet vele játszani.
Bár ilyen támogató játékostábor mellett nehezen tudom elképzelni, hogy lesznek majd sokkal komolyabb címek. Az a baj a legtöbben meglátnak youtubeon egy videót es az alapján eldöntik, hogy erre nincs szükségük. Pedig ha látnák azt a világot a headseten belül...Kár
4.
4.
logic5
#1: Az oculus-tól, én kb 30 másodperc után hányingert kaptam, és beszédültem. Van, akinek ez nem jön be, mondjuk nem is mozgat. De mindannyian mások vagyunk. Mondjuk a PS VR-al példálózni is vicces.
1.
1.
Dízel
Megbukott technologia. Senkit sem érdekel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...