Mi a helyzet a PlayStation 5 árával?

  • Írta: zoenn
  • 2019. április 18.
  • Hír
Link másolása
A héten megkaptuk az első hivatalos konkrétumokat a következő generációs PlayStationről. Sokan már malacperselybe gyűjtik a pénzt az új konzolra, de vajon a Sony hogyan nyilatkozik a masina áráról? A hajtás után kiderül.

A PlayStation rendszermérnöke, Mark Cerny szerint a nextgen konzol "vonzó áron" kerül forgalomba, a benne lévő bivalyerős hardver ellenére.

Ez még mindig az ominózus Wired-interjú hagyatéka, amikor is a Sony illetékese felfedte, hogy a masinában egy fejlett SSD, sugárkövetést is támogató GPU, valamint a harmadik generációs AMD Ryzen egyik speciális változatát takaró CPU kapott helyet. 

Cerny tehát megnyugtatta a rajongókat, a nagy teljesítmény ellenére sem szállnak el az árcédulával, s nem akarja, hogy emiatt aggódjanak a játékosok. 

Ha visszatekintünk a múltba, láthatjuk, hogy a PS3 599 dolláros áron landolt a boltokban, aminek a piac nem nagyon örült. Ezzel szemben a PS4-ért 399 zöldhasút kértek, jóval alámenve a Kinecttel szerelt Xbox One árának. 

A PlayStation 5 idén már tutira nem jelenik meg, ellenben a 2020-as dátum nagyon is elképzelhető. 

163.
163.
Ooorky
Az érzés amikor rájössz, hogy mekkora kretén voltál pc-sként.
159.
159.
GubbaHU
#105: Köszönöm a válasz! :)
157.
157.
Az utóbbi vitához csak annyit,hogy a papíron gyengébb one-on jobban futott mint ps4-en!Talán a gyorsabb ram miatt,de amúgy fos volt az mindenen.one,ps,pc is!
132.
132.
Ooorky
Valszeg velem van a baj, de nekem a Switch grafikai szintje is bőven megfelel.
Monitoron sokkal jobban kijött a kevés framerate vagy a textúrák élessége közel ülve, TV-n 3-4 méterről már meg se tudom mondani, hogy az adott játék 30 vagy 60 fps-sel fut.
119.
119.
Ps fanboy
"Azért parttalan vita ez, és kár folytatni, mert úgyis az a "statisztika" fog mindíg előjönni, hogy a Fifa-ból 3x annyit adtak el PS-re mint egy ex-et, ergó senkit se érdekelnek az ex-ek, nem ezért döntenek egy konzol mellett az emberek"

Szerintem inkább azért kár folytatni ezt a vitát, mert vannak emberek akik egyszerűen nem is akarják felfogni azt, amit például Kawada is gyönyörűen elmondott.
Én nem akarom őt ismételni, többet nem is tudnék hozzátenni a témához, helyette egy baromira egyszerű kérdést tennék fel. Ha a generáció elején, az Xbox és a Ps még azonos esélyekkel indult, akkor hogy lehet, hogy mostanra lassan több mint dupla annyi büszke Ps tulaj van, mint Xbox os? Pedig a Fifa minkét gépen elérhető. Tehát azt leszögezhetjük, hogy valószínűleg nem is a Fifa miatt választottak gépet az emberek.
118.
118.
Ps fanboy
#115: "Azért parttalan vita ez, és kár folytatni, mert úgyis az a "statisztika" fog mindíg előjönni, hogy a Fifa-ból 3x annyit adtak el PS-re mint egy ex-et, ergó senkit se érdekelnek az ex-ek, nem ezért döntenek egy konzol mellett az emberek"

Szerintem inkább azért kár folytatni ezt a vitát, mert vannak emberek akik egyszerűen nem is akarják felfogni azt, amit például Kawada is gyönyörűen elmondott.
Én nem akarom őt ismételni, többet nem is tudnék hozzátenni a témához, helyette egy baromira egyszerű kérdést tennék fel. Ha a generáció elején, az Xbox és a Ps még azonos esélyekkel indult, akkor hogy lehet, hogy mostanra lassan több mint dupla annyi büszke Ps tulaj van, mint Xbox os? Pedig a Fifa minkét gépen elérhető. Tehát azt leszögezhetjük, hogy valószínűleg nem is a Fifa miatt választottál gépet az emberek.
107.
107.
https://hu.ign.com/m/playstation-5/48361/news/bennfentesek-szerint-az-uj-xbox-fejlettebb-lesz-mint-az-uj-p
105.
105.
Ooorky
#104: Berakod a lemezt és letölti a store-ból a PS5-re módosított fájlokat, játékos szempontjából nem lesz különbség az indításban, maximum nagyobb felbontáson/fps-sel fog futni.
104.
104.
GubbaHU
Ez a visszafele kompatibilitás nem tiszta, nekem a játékok nagy része blueray-en van meg azokkal mi a szitu?
Vagy csak a storebol megvásárolt (digitális) játékokkal fog ez működni szerintetek?
98.
98.
Ooorky
#96: Jobban mondva, a játékok fájljai lesznek update-elve az új konzolhoz, mivel a lemezeket szinte csak azonosításhoz használja, magát játékot úgyis letölti (lemezen 8 GB-os Dirt Rally 2.0-hoz 18GB-os Day 1 patch...)
95.
95.
Stranger
#92: Sztem meg mindenki mást ír. Az biztos, hogy kicsit túl van értékelve ebben a generációban a fix hardver. Gyenge a bennük lévő proci és guess what? PC-n is beérjük emiatt gyenge procival. (Legtöbbször konzoltól régebbi, fele annyi magos procival)

Azért több mindent hoznak ki belőle persze, de mindig ki vannak emelve ehhez a legszebb játékok, a legerősebb konzolokon (Pro/X). PC-n is vannak különösen jól futtatható és szép játékok (lásd Ryse).
Az alap változatokon alig lett szebb a grafika az évek alatt, az átlagjátékoknál és előző genhez képest sem fogjuk a fejünket hogy "FÚÚ micsoda játék!".

Az előző genben ez is sokkal többet fejlődött. Nagyon kellett a konzol upgrade fél időnél.
A 30FPS pedig pont azért kell, hogy meglegyen a jelenlegi grafika. Úgy könnyű villogni ha alig kell képkockát kipréselni.
92.
92.
kamgecam
#90: Jaja. Abba a hibába szoktak esni az itteni tech guruk hogy pécéként vizsgálják a konzolokat, illetve ebből a téveszméből kifolyólag csak a hardvert nézik. Pedig abban az esetben amikor csak egy bizonyos hardverre kell optimalizálni ( pl. az exiket), a softwere és az azt meghajtó motor ugyanolyan fontos lesz mint a hardver, mivel kölcsönhatásban vannak egymással. Míg pécéknél hátrányból indul a hardverek (a sok különböző specifikáció miatt) és softwere kapcsolata addig a konzoloknál ez épp fordítva van. Azért a 60fps-t az összes játéknál illet volna elérni. Ez viszont nevetséges a konzoloknál és szégyen. Látványal semmi baj.
91.
91.
Stranger
#90: És 30FPS+. Az i5 lényegtelen. Ryse-nak elég egy Q9650.
https://www.youtube.com/watch?v=0PI9K3iLJGs

2008-as proci.
90.
90.
Agent47
#86: Ez 7870 és i5 , de igazából mindegy is én csak azért mondtam ezeket hogy észrevegye hogy tökmindegy mi milyen erős, ha csinálnak rá jó játékot az úgy is brutál lesz .
88.
88.
Stranger
#87: GTX960 gyengébb mint ami az One X-ben van. Proci kb. mindegy, másod generációs i5 elég mindenre, onnantól csak az FPS-ed nő. Hiába van i9-ed is ha nincs mivel terhelni.
86.
86.
Stranger
#75: https://www.youtube.com/watch?v=Xh4N3SBIW6o
76.
76.
A Pulyka
#70: +1
Ezt nagyon jol leirtad!
74.
74.
delphijos
#azemberekleazarjakazexeket #szarapsn #szemetjapok #aboxonjobbakaszolgaltatasok #csakahype
37.
37.
frankdelgado
Csinálhatnának egy jó kontrollert és maradhatna a jó szokásuk, h magyar felirattal tolják ki legalább a belsős címeket. Ez esetben lehet, h a ványadtpöcsűekre teszem le a voksom......
31.
31.
Steve028
Szerintem az egész találgatás meg pletyka még elég korai.Amit az a belsős emberke vagy ki el is mondott nem sok minden.Ahhoz semmiképp se hogy már ssd meg új proci lesz benne.Ehhez nem kellett volna világhíreket csinálni mert ez várható is volt.Maskèpp mi lenne új benne..Az ára meg szokott lesz mint minden új gépnek szerintem azon se kell nagyon tanakodni.Majd ha a sony hivatalosan is bejelenti az egészet dátummal együtt.
30.
30.
Duken
#26: +1 Hozzáértésből jeles! Pontosan így van ahogy mondod.
28.
28.
Duken
#25: Egy nintendo pl nem is tudna nélkülük létezni. Gondolj bele hogy feltalálsz valamit amit szabadalmaztatni akarsz. Nem hinném hogy nem védetnéd le azt a szabadalmat és engednéd hogy ellopják az ötleted. Vagy csak negyedannyit profitálnál belőlle ha levédetnéd. Biztos lehetsz benne ha jobban fogyott volna az xbox sokkal több belső cím jelent volna meg rá és ezzel csak mi játékosok nyertünk volna. Nem szívjóságból dobálják a játékaikat pécére hanem egyrészt a win miatt ami szintén az övék és többet profitálnak belőlle mint az xboxból, másrészt meg nincs is más opciójuk ha a játékokból több nyereséget akarnak. A sonynak és a nintendonak erre nincs szüksége illetve nem is tudnák megcsinálni. De ez megint nem egy vagy-vagy hanem is-is szituáció. Mindkettő üzleti modell megfér a piacon. Egymásnak esni azért hogy ki mit preferál primitív, szűklátókörű hozzáállás. Ezért nem értem azokat akik az exkluzívok és belső stúdiók halálát kívánják(ami sosem fog megtörténni) vagy éppen az ms szolgáltatásokra épülő üzletpolitikája miatt óbégatnak. Mind a kettő fontos, mindegyiknek megvan a célközönsége, felhasználója!
20.
20.
PapaYeti
Jobb grafikus teljesítmény... hát ok
gyorsabb töltés ... nagyon jó
PS exkluzív címek ... megveszem az új konzolukat is

Kit érdekel, hogy mit tud agy 1080 Ti hez képest pont ezért jó a konzol ez legyen a fejlesztők gondja ;)
10.
10.
Bnecne
Ezt a 8K dolgot nem értem meg(na jó reklám fogásnak jó de az emberek úgy se használják ki) biztos hogy az új Xbox is ezzel jön majd elő,de szerintem jóval jobb lenne ha ez a gép inkább tudná a 4K 60fps-t és megkérnèk egyszer rendesen az árát mint hogy legyen egy új köztes gép ami kicsival erősebb.
5.
5.
PS4jacksony
Ne legyen igazam de nehogy ez is egy félgenerációs gép legyen . ( márpedig az lesz )
Most kiadnak majd valamit 4 év múlva meg majd kiadnak mégegyet egy PRO felirattal megtüzdelve.
Sajnos amilyen iramban fejlődik a technológia erre minden esély megvan.

Én inkább annak örülnék ha a konzolok visszanyernék az exluzivitásukat .
Ami boxra jön az legyen csak ott ami PS re az meg csak ott ..a multicímeket meg meghagynám a pc nek mint régen volt.
Így van értelme a platformoknak mert már csak az a pár exlúzív miatt hű az ember a konzolhoz amik jönnek .De a megjelenő játékok 70 % a pc-és átirat amik nélkül én tudnék élni.Főleg az agyatlan multis játékok egyáltalán nem vonzanak bár a piac sajnos erre meg igényt tart.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...