Idén már forog a Mortal Kombat-film

  • Írta: szlav
  • 2019. május 15.
  • Cooltúra
Úgy tűnik, hogy minden rendben van a Mortal Kombat mozis rebootja körül, így a forgatás már az idei év második felében megkezdődhet. A rendezőként debütáló Simon McQuoid Ausztráliába viszi a filmes brigádot.

Még csak most térünk magunkhoz a Mortal Kombat 11 után, de úgy fest, hogy lesz miről beszélnünk még ezután is a NetherRealm univerzuma kapcsán. Az Entertainment Weekly infója alapján ugyanis már idén elkezdődhet az új filmadaptáció forgatása, melynek a producere James Wan, az Aquaman rendezője lesz.

Ennek a produkciónak a rendezéséért azonban Simon McQuoid felel majd, aki a Mortal Kombattal lép majd be elsőként a filmrendezés világába. Megtudtuk azt is, hogy helyszínül Ausztrália déli régiója szolgál majd, amivel kapcsolatban Wan ki is fejtette a lelkesedését:

"Nagyon boldog és izgatott vagyok amiatt, hogy a Mortal Kombattal újra Ausztráliában forgathatok, főleg mivel rengeteg pozitív élményt szereztem ott az Aquaman során. Most megismerhetjük Dél-Ausztrália lélegzetelállító tájait, ahol rengeteg tehetséges emberrel dolgozhatunk együtt. Tökéletes helyszín lesz ehhez a fantasy-akció projekthez."

9.
carbon based
#1: az első mondatodat tutira betolnám feltételként fordításra minden, magyar állampolgárságért folyamodó ázsiai számára... peace :D
8.
grindcore
#4: Szerintem ez direkt belezős véres lesz, különben nyilvánosan végeznék ki Boon-t.
6.
godach
A Legacy sorozat megmutattam, hogy lehetne normális MK filmet gyártani.
5.
kopic
https://youtu.be/NZ8yMxFZGWg

En ebbol szeretnek egy egesz estes filmet!
4.
Neotechtr
#2: Főleg, ha 9 vagy 13 év lesz a korhatár :)
3.
Én adok neki egy esélyt. Eddig az összes MK filmet láttam, a sorozat annyira nem tetszett, de ezt várom :)
2.
DeKor
Másfél óra szuperlassított belezés és agyvelőfröccsenés nagytotálban?
1.
B-Shaggy
Ember, pont tegnap pörgettem le az MK11 sztorit ( ami az én D-film szintű összevissza sztori és akciófilmes dialógus guilty pleasurem minden újabb MK játéknál ) és gondolkoztam, hogy jól állna ennek a világnak egy jól összerakott film, nem egy ilyen alibi marketing fogás mint a régiek. Nem is vágtam hogy lesz új, szóval ez nagyon jó hír. Dél Ausztrália remélem arra utal, hogy Outworld lesz a fő helyszín a filmben. Kiváncsi vagyok, hogy lesz-e valami nagyobb színész benne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...