Máris dobta a Denuvót a Rage 2

  • Írta: szlav
  • 2019. május 18.
  • Hír
Link másolása
A Rage 2 és a Denuvo esete a szokásosnál is nagyobb port kavart. Megérkezett a játék legújabb frissítése, amely végleg eltüntette a Denuvo védelmi rendszerét a program összes változatából.

Néhány napja számoltunk be róla, hogy az Avalanche és az id Software legújabb üdvöskéje, a Rage 2 véletlenül Denuvo-védelem nélkül jelent meg az azt kiadó Bethesda saját launcherén. Ez pedig azzal járt, hogy a játék tört változata még a megjelenés napján elterjedt a kalózoldalakon, ezzel komolyan keresztbe téve a PC-s eladásoknak.

A történet azonban itt nem ért véget. Minden bizonyára a fejlesztők és a kiadó is foghatták a fejüket a baki miatt, de nem segített a továbbiakban a dolgokon az sem, hogy a játék steames változatát ezután felhasználók tömegei kezdték el leszavazni. A tömegek ezzel álltak "bosszút" azért, amiért az ő verziójuk továbbra is használja a DRM-et.

A készítők reakciója pedig egyszerű volt: a legutóbbi frissítésben végleg eltávolították a Denuvót, hiszen az már nem sokat segíthet, leginkább csak ronthat a továbbiakban. Egyelőre nem lehetünk biztosak benne, hogy a shooter miként teljesített az első napokban a kasszáknál, hiszen még csupán egy néhány napos anyagról van szó. Mi mindenesetre kíváncsian várjuk a jövőheti jelentéseket.

A Rage 2 PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en jelent meg.

37.
37.
Kelan
A végére értem és nekem nagyon tetszett a könnyed hent. Maximálisan hozta a munka utáni állatkodást. Nekem egy kicsit Gears of War-os is volt, hogy 77 féle módon lehet szétcsoffantani az ellenfelet. Igazi árkád lövölde némi fejlődési lehetőséggel. Az biztos mondjuk hogy nem a denuvo-n agyaltam játék közben ;)
36.
36.
delphijos
#21: “Nincs olyan,hogy "michelin csillagos kaja" egy sima gyorsétteremben is kaphatsz sokkal jobb pacalpörköltet mondjuk.”

Persze, és persze minden példa sántít kicsit, de az igaz hogy ha eszel valahol, és nem világklasszis a kaja, ott se követeled hogy börtönbe a szakáccsal. Szerintem erre vonatkozott a példa hogy nem csak Michelin csillagos éttermek vannak.... és ha valami nem a legjobb, azért még nem feltétlen kell beszántani.... Irreális elvárás szerintem hogy ne legyenek “középszerű” “elmegy” játékok. És ha valami nem GOTY, akkor bitóra a fejlesztőkkel..... Szerintem senki se mondhatja hogy minden munkája csakis 110%. Arról nem is beszélve hogy 1000 ember dolgozik egy játékon, a végtermék sok mindenen múlik....
35.
35.
Max3000
#26: Őszintén érdekelne,neked van-e életed.....
34.
34.
#8: Az utcán ne nagyon erőltesd ezt a stílust, mert véletlenül előfordulhat valahány százalékban, hogy valaki jól nyakonbasz. Bár gondolom te utcára nem nagyon jársz, oda emberek szoktak.
30.
30.
#26: "Az idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez általában ugyanúgy közvetlenül (tehát kötőjel nélkül) kapcsoljuk a toldalékokat, mint a magyar szavakhoz és tulajdonnevekhez"

"Mind a közszavak, mind a tulajdonnevek végső a-ja, e-je, o-ja és ö-je helyett á-t, é-t, ó-t, illetve ő-t írunk az olyan toldalékos vagy utótaggal ellátott alakokban, amelyekben ezek a szó végi hangok a magyar kiejtésben megnyújtva fordulnak elő."

https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12#F7_2_0_3
29.
29.
SLi
#26: Senkit nem érdekel.
26.
26.
Kieztemóni?
#12: Hátha tanul valaki ebből valamit alapon:

Nem, nem úgy kell írni. Azért, mert 50 helyen leírják ugyanazt a hülyeséget, még nem lesz nyelvtanilag helyes. Legfőképpen azért sem, mert ezek a magyar szennylapok nagyrészt egymásról másolgatják a híreket a bennük lévő stilisztikai hibákkal együtt. Ha az első elront valamit, a többi idióta viszi azt magával...

A magyar nyelvben soha nem változik át a szó végi rövid magánhangzó hosszúra, ha ragot, toldalékot kapcsolsz hozzá. Akkor sem, ha az alapszó idegen eredetű. Azért okoz a "Denuvo" problémát ezeknek az írástudatlanoknak, mivel a magyar nyelvben nincs rövid o-ra végződő szó. (Illetve van 2, de azok nincsenek köznapi használatban.) Nagyon ritkán találkoznak ilyennel, és egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele. Ha belefutnak egybe, próbálják a nyelvtani szabályokat nélkülözve magyarrá tenni egy hosszú magánhangzó beiktatásával, de ez egy hibás, rossz beidegződés pont a fentebb említettek miatt. Slusszpoénként a Denuvo még egy név is, amit meg végképp nem lenne szabad megváltoztatni semmilyen formában.

Ha még nem jött volna át miért is szar ez, egy másik példával érzékeltetném (Ezt is láttam már több helyen, nyelvtanilag teljesen ugyanaz a szituáció):
Playstation Pró-t / Playstation Pro-t. Miért változna át hosszúra az "o"? Semmi értelme, és a nyelvtani szabályok sem indokolják. Nem változik át, ahogyan a Denuvo sem.
25.
25.
#24: Kene valami karakterlimit a hsz-ekhez :-)
24.
24.
crytek
Egy másik fórumból, hogy miért is rossz a játék. (Ezek a dolgok nem zárják ki a No Mans Sky effektust hogy majd 2 év múlva szuperpatchekkel meg kiegekkel "játszható" is lesz amolyan értelmes módra.
A srácnak van egy sajátos stílusa ,de a lényeget leírta és ezeket a yt videok is alátámasztják ,szóval nem csak fika és fröcsögés kiprobálatlanul látatlanban:

"ézusom... Még jó hogy nem ezt adták ki Borderlands 3 néven. Azt nem tudom hogy honnan veszed hogy az egy BL2 dlc, amikor csak szeptember 13-án jelenik majd meg, de oké... Vagy ez is már megint valami előre nyafogás ? Még azt sem tudjuk milyen lesz a BL 3...
Azt viszont tudom milyen volt az első kettő, mert végigjátszottam őket coop-ban természetesen vagy 5-6-szor, azoknak a játékok egyediek, fantázia dúsak és viccesek, a RAGE 2 - vel összehasonlítva.
Ez a játék egy akkora "copy right" hogy az már fáj. Egyetlen egyedi ötlet nincs benne, Mad Max, Just Cause, meg Red Faction nyúlás az egész de annyira hogy elképesztő...
Hogy a Doom-hoz mi a f@szom köze van, hogy a csodálatos már megint űber felszines, AAA-cégnek "csak kicsit szólunk be" seggnyaló "tesztekben" hogyan látták ezt ahhoz hasonlónak, azt elképzelni nem tudom. Valószínűleg egymás f@szságait "copy paste"-ék át megint mint azt oly sokszor szokták, tisztelet a kivételnek.
De rendben, legyen nyúlás az egész. A legtöbb fejlesztő nyúlja a többiek jó ötleteit, születtek már így jó játékok.
De ez a RAGE 2.... Ez mindenben szar :
Grafika. Ezek a karakterek micsodák ??? A ME Andromédát széjjel savazták, nézd már meg ezeket a "műanyag fröccsöntött" otromba fejeket ebben a játékban ! Kifejezéstelen fejű ostoba arcú az összes, 10-évvel ezelőtt tudtak már ilyet.
A karakter animációk is szarok. És nem csak szarok, bugosak is, beragadnak, csúszkálnak össze - vissza...
A térkép, a táj full felejthető, ezerszer látott klisékből építkezik, rengeteg helyen találkoztam egymás mellé rakott 10-20 ugyanolyan épületből felépített "településsel", ajtók nem nyithatóak, 90%-csak dísz, nem bejárható. "Interakcióba" kevés tárggyal léphetsz, felvehető műanyagszerű bizbaszok, ládák, minimális animációval. Ezeknél is láttam már jobbat 10-éves játékban is.
A robbanások, fényhatások faszák ugyan, csak az mondjuk a többivel együtt kurva kevés...
"Ultra" beállításokkal játszva alakult ki bennem ez a vélemény kérdésed megelőzve... :)
De jó, ne legyünk "grafikabuzik", én sem vagyok az egyébként, egy játék egyéb aspektusai nagyobb súllyal esnek a mérleg serpenyőjébe nálam is amikor véleményt alkotok, fentieket csakis azért írtam, mert engem megdöbbentett a játék "baltával faragott" kinézete a nagy előzetes hype ellenére.

A hangok szarok bugosak mint az állat, kimarad, beragad, elnémul, stb... A zenék faszák egyébként... amikor szólnak...XD

Az AI.... Az ellenfelek... Baz'meg azoktól én röhögőgörcsöt kaptam, szerintem jelenleg ez a világ legostobább AI-ja, de az biztos hogy én ilyet még nem láttam...XD
Az látszik, hogy ezt egy ilyen "közelharcot" preferáló game-nek gondolták ki, az ellen kb. tőled 5-6-méterre "aktivizálódik", ami akkor annyit jelent hogy neked rohan. A saját 10-20-méteres "hatótávját" elhagyni képtelen. Ha bemész egy épületbe, vagy elérsz egy "határt" a mapon szkriptelve kiugrik, de ha elfutsz, kimész az épületből "lefagy", nem csinál semmit csak áll mint a f@sz, vagy "bugolva" csúszkál össze-vissza...XD
Komolyan ezt elmondani nem lehet, szerintem nem sokára tele lesz a youtube ilyen vicces videókkal minthogy : távolsági "harc" a RAGE 2-ben...XD
Látványosan nem tud mit kezdeni az "AI" ha húsz méternél messzebbről lősz rá....XD
Most azzal szórakozok, hogy bemegyek egy tetszőleges "enemy base"-re, lelövök egy ilyen véglényt, eltávolodok 20-30-méterre, azt'án pisztollyal lelövöldözöm a szerencsétlen tébláboló maradékot...XD
De volt olyan is, hogy kilootoltam 100%-ra egy base-t, miközben vagy 30-enemy még élt, és a fedezékek mögé ragadva ordítoztak, vagy elszaladtak mellettem az isten tudja hova, kilépve egy ellenséggel teli ház ajtaján bent ragadnak az épületben és mozdulatlanná dermednek, az ajtóból meg egyesével leszedhetők mert csak állnak...
Autóval harcolni lehet, csak egyébként tök felesleges, mert az összes NPC-csak megy mint az ökör, nem állnak meg nem üldöznek, vagy az út mellett téblábolnak, csak akkor reagálnak ha rájuk lősz, de lazán ott hagyhatod őket utána is, a Mad Max autós harcai fényéveket vernek erre, pedig az sem volt egy túl jó játék...
Vicces az egész, de igazából kurva szánalmas...

De ne legyünk gecik, biztosan szoros volt a határidő, ezért egy bughalmaz az egész, majd jönnek a "peccsek" és ezeket kijavítják. Majd a történet az segít élvezni...
Hát ja, az meg egy akkora "kliséhalom" hogy egy brazil szappanopera egy Lost, vagy egy Game of Thrones ehhez képest.
Nem akarom "szétspojlerezni" (mondjuk igazából nincs mit, gondoljon mindenki egy az általa leggagyibbnak gondolt "világmentős" poszt-apokaliptikus magányos hősös történetre, na ez a RAGE 2 "nagy sztori" csak kicsit még gázabb...XD )
12-éves kor, és/vagy végigjátszott 2-3-hasonló stílusú játék felett senki nem fog meglepődni nagyon, így csak egy példa :
A kezdő területet elhagyva 3-"szálat" ad meg a game, amik egyébként a karakter fejlesztéshez is kapcsolódnak. Elmentem a "szakállas faszihoz" (mert azt a fejlesztési fát akartam először megnyitni) a "városába", és mint fő szál első feladat: Jó hogy jöttél ismeretlen idegen, menj le a csatornába, öld meg a mutánsokat, és kapcsold fel az áramot...XD.
A csatorna a város közepén, körben 50 npc lóbálja a f@szát, aki a feladatot adja hatalmas "badass" egyébként csak annyira inkompetens a bandájával együtt, hogy még a villanyt is neked kell nála felkapcsolni...XD
Az még hab volt a tortán, hogy a küldi végén megjelenő "főboss-t" (valami nagydarab mutáns g@ci) pisztollyal "leputtyogtattam" tarkón, mert azzal szegény nem tudott mit kezdeni hogy felszaladtam egy lépcsőn és nem látott rám, ezért csak álldogált mint egy f@sz ez is... mint a többi IQ - betyár haverja...XD
De komolyan... ha már hétezernégyszázhuszonnyolszor nem sütötték volna ezt el... Akkor is, 12-éves kor felett valakinek ez elég ma egy játékban a hangulathoz ???
És a többi mission, és a fő szál is ugyan ezt a "magas lécet" ugorja később is, nem kell izgulni...XD

Én nem akarok veled kötekedni, megvallom én már az "idős gamer" generációhoz tartozván tudom is hogy ezek a játékok (sajnos) már nem nekem készülnek, de ne haragudj egy ilyen új "szuper AAA" csodát kipróbálva egyszerűen nem látom hogy mi az a téged idézve : "kegyetlen jó" benne.
Ennek a játéknak egyetlen aspektusában nincs újdonság, semmi forradalmi játékmenet, vagy grafika vagy történet, vagy
bármi, minden részét láttuk már tucatszor, sőt tele van hibával, és még sokszor az átlagot sem éri el, tényleg kíváncsi lennék hogy mit látsz benne amitől ilyen "állat ez a game"... :)
Vagy ma már egy erőteljes Hype-is elég hogy a középszerből "kurva jó" legyen ?
Mert én ezt látom az utóbbi időkben inkább..."
21.
21.
Max3000
#19: Nem a warez mellett állok,de a példád sántít.Nincs olyan,hogy "michelin csillagos kaja" egy sima gyorsétteremben is kaphatsz sokkal jobb pacalpörköltet mondjuk.

Amúgy ha ilyen helyre mész kaja után szokás számlát kérni és ha valamit elkúrtak normális hangnemben megfogalmazva a valós problémát vagy nem kell fizetned vagy legközelebb ingyen kajálhatsz bármit.

Egyébként én is azon az állásponton vagyok,hogy játék megjelenése után mindig ki szokott derülni minden,nem magyarázat a warez arra,hogy kipróbáljuk.Főleg,hogy ma már szinte a játékok 90 százaléka "egyforma".
16.
16.
crytek
#15: Az okos meg megvárja az első napi sírásokat és nem kell letölteni 40GB-os csak ezért :)
Nem mellesleg mire kijön ma egy game amit nem tudunk róla az csak az hogyan fut majd..kb minden más már látott a 765 milliór gameplay videóból
15.
15.
kalas
A tudatos vásárló különben is megvárja a tört verziót és ha próba után bejött, akkor megveszi. Én legalábbis igy csinálom mert beszoptam már a pre-orderrel többször..
14.
14.
carbon based
#8: jujujuj... zabszem a popóban... :D
13.
13.
crytek
12.
12.
dante92
#8: Kérlek szépen az igazság az, hogy így kell írni... Tessék, a Google első három találata is úgy írja "denuvót". Tehát akkor sem az IGN, sem a Thegeek, sem a PCGuru, sem a Gamestar nem végezte el az általános iskola 3. osztályát? Teljesen helyesen van írva, a cikk írója nem hibázott....
11.
11.
Neo1989
Igazából csak a fizető vásárlók vannak szívatva mivel a kalózok úgysem veszik meg.
Több tesztben kimutatták hogy 30 FPS-eket zuhan a játék teljesítménye csak mert denuvos.
Ez tényleg olyan fair dolog azzal szemben aki megveszi.
9.
9.
Yonkou
#8: Az, hogy ember írta, te paraszt. Tudod az emberek hibáznak.
8.
8.
Kieztemóni?
A minden bizonnyal önkéntesen dolgozó cikkírótól kérdezném: mi a szarért változik meg egy alapszó eredeti írott formája, ha az tárgyas alakba kerül? A konkrét példát említve: Denuvo / Denuvó-t.

Csak nem elfogyott időközben a rövid "o", mint a vidéki bóltokba, póstákon? Vagy még nem tartasz az általános iskola 3. osztályánál, amikor ezt a témakört tanítják? Esetleg a Word viccelt meg, ami nélkül egy "A" betűt sem tudnál helyesen leírni? Mi az igazság?
7.
7.
Grabowsky30+
MIkor jönnek már rá, hogy egy egybehangzó pozitív értékelés több eladást generál, mint egy k....ott másolás védelem! Ezek a másolás védelmek csak arra jók, hogy néhány kíváncsi türelmetlen vásárlót vásárlásra bírjanak, de lefogadom, hogy soha nem érik meg az árát!
6.
6.
Dízel
Termeszetes szelekcio, az a ceg akik ezt a mocskot hasznaljak szivjanak csak. Csupa rosszat kivanok nekik. Amugy a game jo lett, okorkodni lovoldozni pazar. Ennyi nekem eleg tole tobbet ugysem ajanlott.
1.
1.
Metrox
Én azért örültem, hogy használták. Így legalább tudtam, hogy még nyugodtan várhatok még a megvételével XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...