Remekül rajtolt a Dauntless

  • Írta: sirdani
  • 2019. május 24.
  • Hír
Úgy fest, hogy hatalmas durranás lett a Dauntless, mivel a Phoenix Labs hivatalos bejelentése szerint a free-to-play szörnyvadászos játék alig 24 óra leforgása alatt több mint félmillió játékost kalauzolt el a Shattered Isles világába.

A Dauntless alig pár napja, május 21-én rajtolt el PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en, ráadásul a videojátékiparban először úgy, hogy már a megjelenés idejében rögtön elérhetőek voltak a cross-play funkciók, ráadásul profilunk mentéseit minden platformon egyaránt elérhettük.

A rajt remek lett, a siker mértéke pedig még a fejlesztők számára is döbbenetes: a játékba idáig több mint 2 millió óra játékidőt fektettek a játékosok, illetve megközelítőleg 3 millió sikeres vadászat zajlott le. A játékosok száma nemzetközileg 24 óra alatt elérte a félmilliót, és mindössze három nap leforgása alatt jócskán meghaladta a 4 millió főt.

A Phoenix Labs munkatársai azonban még a remek eredmények mellett sem lassítanak; a játék folyamatosan érkező tartalmi bővítései mellett jelenleg a switches és mobilos verziók fejlesztésén dolgoznak.

3.
grindcore
#1: "remekul rajtolt" lol
2.
pecek
Én hatalmas lelkesedéssel vágtam neki a játéknak a nagy hype miatt, aztán el is múlt, játszod durván 1 órát, elkap a hév a hirtelenség miatt, hogy fú mennyi mindent van benne, aztán rájössz, hogy amúgy fél óra alatt már láttál mindent és alig van benne tartalom, plusz a kamera rendszer szerintem borzasztó.
1.
Zisten
Lett volna több is, ha nem lenne ótvar a szerver.
Le van terhelve.
Szerdán be akartunk lépni.
- 5 percig kellett várni, hogy beengedjen.
- elindult az intro, majd kék halállal kidobott a PS4.
- újabb indítás, beenged lépni, karaktert készítjük, Befejezzük, tovább lépünk.... 20 perc loading után se lép be, kilépés.
- újabb indítás, beenged, nem tökölünk karakter készítéssel, amit ad azt visszük, loading...loading... loading. innen nem jut tovább.
- még egy utolsó próba, de nem jutottunk tovább a karakter készítésen.

Másnap reggel 6kor keltem.
Mondom meló előtt meglesem, most biztos nincsenek sokan. Már az siker ha a karakter kész van.
Belépek... "Kérem várjon 5 percet!"
Ap@t*k f*$z*t! XD

Tegnap délután tettem egy próbát.
"A szerver karbantartás miatt nem üzemel."

Erről ennyit. XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...