E3 2019: Hivatalos a Watch Dogs Legion

  • Írta: zoenn
  • 2019. június 5.
  • Teaser
A hét eleji szivárgást követően már a Ubisoft sem csinál titkot a Watch Dogs Legionból. Igen, a Londonban játszódó harmadik rész tényleg létezik, még több információt pedig az E3-on kapunk róla.

A hét elején már az Amazon lelőtte a poént, már tudjuk, hogy Watch Dogs Legion címmel érkezik a hackelős nyitott világú akciójáték harmadik része. A Ubisoft hivatalosan is elismerte az anyag létezését, ráadásul már a Twitter-oldal is éles. Itt találunk a játékról egy rövid teasert.

A tweet megerősíti a pletykákat, miszerint a Watch Dogs Legionban szereplő összes NPC felett átvehetjük az irányítást. A korábbi hírek alapján a helyszínünk London, ahol a Brexitet követően jelentősen átalakultak a társadalmi és politikai viszonyok, ám a rendszer ellen hőseink a legjobb tudásuk szerint lépnek fel. Igen, a többes szám valós: a pletykák szerint több főszereplőt is kapunk. 

Még több infó a hétvégén kezdődő E3-on. 

13.
PaprikaJancsi
Akkor úgy látszik, nem biztos, hogy a kor miatt van, pedig már kezdtem erre gondolni, egyszerűen csak ahány ember, annyi vélemény. Én minden percét élveztem, számomra az utóbbi idők legszórakoztatobb játéka volt, viszont abban egyetértek, hogy sajnos mind a dramaturgia, mind a jó sztori nagyon hiányzott.
12.
Macifasz
#9: 32 vagyok és elég nyitott, de nálam egyszerűen túl sok volt egy idő után az a szintű coolság amit levezettek. Sőt. Picit természetellenesnek hatott számomra ez a mindig, minden téren és minden helyzetben annyira laza vagyok, majd szétesek stílus. Totál elveszett emiatt a dramaturgia, és amikor komoly bajba keveredtek se tudtam őket komolyan venni vagy sajnálni, izgulni értük meg aztán főleg nem. Elhiszem én, hogy fiatalság meg bolondság de fele ennyi bőven eléggé lett volna ebből. De hála az égnek a játékmechanikai és játékmenetbeli újítások kárpótoltak és végigvittem a sztorit valamint a DLC-ket is.
11.
KopyAti
#9: Én 42 vok, és mikor játszottam vele sem voltam sokkal fiatalabb. Én minden percét élveztem, az elejétől a végéig. Volt mikor csak este megálltam, és csillagképeket keresgéltem az égen. Sztem vérprofi a játék, nagyon tetszett! Legalább ilyen jót várok el a kövitől!
10.
Giovanni1985
#9: En kb 3 orat jatszottam vele es eddig kibaszott unalmas volt. Be fog indulni a tortenet? Vagy csak ez agagyi ellenallosdi? Vagy lesz valami komolyabb hangvetele a tortenetnek? Az elsobe az tetszett mar nem teljesen emlekszem de ott valami csaladi krizisrol szolt a story az total bejott vegig is vittem. Lerlek mond hogy valami nagy fordulat jon a trotenetben nemsoka mert akkor nekiugrom 5odjere hatha tenyleg beindul. En tudod ugy vagyok a jatekokkal is mint a sorozatokkal habejon az elso evad vegignezem ha nem hagyom a picsaba ki tudja beindu e valaha.
9.
PaprikaJancsi
Amúgy őszintén kérdezem azokat, akik játszottak a Watch Dogs 2-vel és tetszett nekik, vagy nem, írják már le kommentbe, melyik korcsoportba tartoznak, nagyon megköszönném. Mert itt sokan bántják, hogy túl vagánykodó, hipszteres, túltolt..stb. Nem lehet, hogy csak ennyit számít a generációs különbség ? Mert én 21 éves vagyok, és számomra az egész rohadt menő volt, élvezetes, pörgős. Kíváncsi lennék, hogy akiknek nem jön be, idősebbek, vagy csak szimplán, mindentől függetlenül ennyire megosztó a játék, és kész.
8.
Őrnagy
#7: Sajnos a sztori a lopakodás a város és a harc is gyengusz volt. Ja, meg a grafika. A zene lehet, hogy jó volt, nem emlékszem.
7.
bitbandita
Életemben nem láttam még játékot, amiben azok a karakterek voltak a legellenszenvesebbek, akikkel elvileg szimpatizálnom-, és azonosulnom kellett volna. Pedig nem vagyok még jobbos se, meg se nagymagyarkodó trianonhuszár, akiknél ma kötelező utálni mindent, ami pc, meg gender, meg a többi. Egyszerűen ellenszenvesek voltak a figurák. Azon kívül a járművek... az első okádék, abszolút használhatatlan irányításához képest lehetett érezni némi fejlődést, de még mindig nagyon messze van egy GTA-tól. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ott bezzeg a fizika, meg a realitás, meg... lófszt. Egyszerűen kurvára kézre áll, két perc után mintha hozzámnőtt volna a jármű, annyira érzem. És azért annyira jó és élvezetes, mert következetesen reagál az autó, motor, repülő. Nem a realitást várom el, arra ott vannak a szimulátorok. na ebben van még elmaradva nagyon a WD, hiába csinálják meg jól a sztorit, a lopakodást, a harcot, a várost, ha abban a pillanatban megdöglik a hangulat, amint beülök egy járműbe...
6.
laquitto
#5: Azzal van baj, hogy a masodik resznel azt gondoltak hogyha maximumra tekerik a saturation es vibrance potmetereket, az nagyon cool, meno, hipszter, es foleg nagyon hacker lesz. Viszont az emberek jelentos resze siman epilepszias rohamot kapott tole a tizedik percben.
5.
Brenor
#3: Mi a gond az anarchiával? A fenálló hierarchikus rendszer mitől lenne jobb?
4.
gorbesz
#3: szo szerint ezt akartam irni
3.
Ultimate
Csak ne megint az anarchista hipszter buzeráns vonalon mozogjanak...
2.
Macifasz
Jó hír, én szeretem ezt a szériát. :-) Már csak egy új Splinter Cellt kell bejelentsen az Ubisoft, és én leszek a legboldogabb ember a világon. :-D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...