Augusztusban előzményt kap a Cyberpunk 2077

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 26.
  • Bejelentés
Link másolása
Ugyan a CD Projekt RED gondozásában készülő Cyberpunk 2077 csak jövőre jelenik meg, addig sem maradunk Cyberpunk nélkül, augusztusban ugyanis érkezik egy előzmény, a Cyberpunk Red, ami egy asztali szerepjáték lesz.

A Cyberpunk 2077 alapját a Cyberpunk 2020 asztali szerepjáték szolgáltatja, a kettőt pedig az augusztustól elérhető Cyberpunk Red Jumpstart Kit hivatott majd összekötni. Az új asztali szerepjátékos kiadás ugyanis egyfajta Cyberpunk 2077-előzménynek is felfogható, segítségével ugyanis a világról és a játékban felbukkanó karakterekről is többet tudhatunk meg. A táblajáték a Gen Con 2019 eseményen mutatkozik be, ahol meg is vásárolható majd. Akik nem jutnak el a rendezvényre, azoknak kicsit még várniuk kell a beszerzéssel, a publikus árusítás ugyanis később rajtol el.

Természetesen kapunk digitális változatot is, ezt a DriveThruRPG.com oldalán keresztül szerezhetjük be, míg a dobozos kiadást az R. Talsorian online boltján keresztül lehet majd megrendelni. A Cyberpunk Red Jumpstart Kit 29,99 dollárba fog kerülni.

Nem kizárt, hogy lesz New Game Plus mód

Azt már tudjuk, hogy a Cyberpunk 2077-ben nem lesz moralitásrendszer, illetve Witcher-stílusban jönnek majd a későbbi kiegészítések, most pedig talán az is kiderült, hogy kapunk majd New Game Plus módot. A Reddit egyik felhasználója ugyanis megosztott egy képet, amelyen egy, a Twitteren folytatott beszélgetése látható, méghozzá azzal a Paweł Saskóval, aki a játék vezető questtervezője. A rajongó arra volt kíváncsi, hogy egyetlen végigjátszással lehetőségünk lesz-e teljesen kimaxolni karakterünk statisztikáit.

Sasko válaszában elmondta, hogy bár még dolgoznak a megfelelő formulán, valószínűleg nem lesz rá lehetőség, hogy egyetlen végigjátszással kimaxoljuk karakterünket. Egyrészt a játék az újrajátszhatóságról és a döntési helyzetekről szól, ezért ennek nem lenne sok értelme, másrészt így sokan első nekifutásra maxolnák a főhősüket. Ez ugyan még nem jelenti azt, hogy New Game Plus módot is kapunk, de az internet az utolsó tagmondat alapján gondolja úgy, hogy dolgozik valami hasonlón a lengyel stúdió.

A Cyberpunk 2077 a tervek szerint 2020. április 16-án rajtol el PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en. 

2.
2.
Table game =táblajáték. Ez olyan, mint a szintsapka.
1.
1.
BrockSamson
Kivancsi vagyok ez jobb lesz-e, mint a Witcher asztali szerepjatek ugyanettol a kiadotol. Az sem volt menthetetlen, jatszottunk vele egy par sessiont, de kisse nyogvenyelos, matekos harcrendszere van, ami ugyan sok opciot kinal, de eleg rendesen lelassitja a jatekmenetet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...