Már készül az új Ni no Kuni

  • Írta: fojesz
  • 2019. június 28.
  • Bejelentés
Link másolása
A Level-5 elnöke, Akihiro Hino egy interjúban erősítette meg, hogy már fejlesztés alatt áll a következő Ni no Kuni. Addig persze próbáljatok meg nyugodtan aludni: nem valószínű, hogy a folytatás 2020 előtt megjelenhet.

Akihiro Hino, a Level-5 elnöke a japán Nikkeinek adott interjút, amelyben elárulta, hogy már fejlesztés alatt áll a következő Ni no Kuni. Ennél több részletet nem mondott, annyit pendített még meg mindössze, hogy a játék csak a Ni no Kuni-anime után kerülhet boltokba.

Miután az anime (csekk az első trailert!) 2019. augusztus 29-én érkezik, ráadásul a fejlesztők más Ni no Kuni-megjelenéseket is terveznek az idei évre, valószínűtlen, hogy a folytatás 2020 előtt befutna. Addig az első Ni no Kuni PC-re és PS4-re készülő remasterével, illetve a játék eredeti kiadásának switches változatával lehet elütni az időt - ezek szeptember 20-án debütálnak.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...