Call of Duty: Modern Warfare - így fest a Ground War

  • Írta: szlav
  • 2019. augusztus 2.
  • Videó
Link másolása
A tegnap esti gameplay-dömping után még több játékmenettel jelentkezik a Call of Duty: Modern Warfare. Ezúttal megnézhetjük, hogy milyen lesz a Domination, illetve a 100 főre kihegyezett Ground War játékmód.

Tegnap bemutatkozott a Call of Duty: Modern Warfare multiplayer-előzetese, ezzel együtt pedig véget ért a többjátékos mód felvételeire vonatkozó embargó is - nem csoda tehát, hogy az internetet ellepték a puskaropogástól és gránátrobbanásoktól hangos videók. Az este folyamán megismerkedhettünk a hagyományos játékmódokkal, illetve az izgalmasnak tűnő éjszakai móddal (ezeket mind a fenti linken találjátok), most viszont végre megnézhetjük az Infinity Ward másik nagy újdonságát is.

A DualShockers csapatának hála ugyanis érkezett egy maroknyi friss videó, melyek közt beleleshetünk a Ground War játékmenetébe is. Az erre kihegyezett térképek jóval nagyobbak a hagyományos pályáknál, ráadásul az utcák is szélesebbek, hiszen itt már vezethető járművekkel is találkozhatunk. Az Infinity Wardnak elég nagy tervei vannak ezzel a móddal kapcsolatban, hiszen több mint 100 játékost szeretnének egymásnak ereszteni itt. A bemutatóban egy kissé felvizezett, 20v20-as meccset láthatunk, ami így is eléggé mozgalmas - vajon mi lesz itt, ha mindkét csapat kap még 30 játékost maga mellé?

Ezen felül újabb felvételeken követhetjük a hagyományos Team Deathmatch, a 6v6-os Domination, illetve az izgalmasnak tűnő Night Mode meccseit is.


A Call of Duty: Modern Warfare október 25-én jelenik meg PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on. 

16.
16.
Harcos Pisti
Én 'biz előrendeltem! Tetszik és kész!
15.
15.
frankdelgado
A cod ok kampányait szeretem végigtolni, de ha multi, akkor BF.
3.
3.
kastorhun
#2: A legfelső videóban 0:44-nél látható buggal hasonlóval soha az életembe nem találkoztam, vicces hogy a be promózott új grafikus motor ilyen bugot tud produkálni, miközben nem sokat fejlődött az előző részek óta.
2.
2.
kastorhun
Az utóbbi jó pár évben megjelent Codoknál jobbnak tűnik, de azért még mindig nem tűnik valami nagy számnak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...