GC 2019: Kerékcsikorgatva száguld a GRID Kölnbe

  • Írta: sirdani
  • 2019. augusztus 11.
  • Videó
Link másolása
Olyannyira, hogy a készítők még egy külön trailert is készítettek a Gamescomra tervezett részvételük apropóján, melyben eddig nem látott gameplay részleteket is megpillanthatunk, igaz, alig 40 másodperc erejéig.

A Gamescom lesz az első olyan rendezvény, ahol az érdeklődő játékosok végre a kezük közé ragadhatják az új GRID-et, és fejest ugorhatnak a versenyzés okozta örömök tengerébe. De persze akkor sincs baj, ha személyesen nem lesz alkalmunk a tesztkörökre, mivel a játék megjelenése amúgy sincs túl messze, és addig is legalább kapunk néhány újabb játékmeneti felvételt.

A Fernando Alonsóval és több mint 400 vezetői stílust elsajátító AI-val érkező GRID október 11-én rajtol el PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on, Stadián pedig várhatólag valamikor novemberben.

9.
9.
Őrnagy
400 vezetői stílus, mi? Írtak volna 5-öt, elhinném.
Én még nem adtam fel a reményt, bár nem is bizakodom túlzottan.
7.
7.
Őrnagy
Amúgy meg be kell látnunk, hogy nem a világ legnagyobb üzlete autós játékot fejleszteni.
6.
6.
Őrnagy
#5: Istenem, az mekkora fos volt.
5.
5.
crytek
#4: OneRusht már ki se merték hozni pc-re :)
4.
4.
dvs00
Azt nem értem, hogy a Codemasters a Dirt játékokon kívül semmilyen más franchise-ba nem hajlandóak kellő energiát fektetni, lásd F1 vagy pedig ezt a videót is, tripla zs kategórás autós játéknak néz ki.
3.
3.
Biztosan jó, de engem már nem fogott meg. Egyet gurulni lehet Horizon 4-ben is és vélhetően jobb minőségben, mint itt. De franc tudja. Nem tudom mi kéne az autós játékoknak, hogy megújuljanak.
2.
2.
shatterhand
Juniusban jott volna ki mint a G2 annakidejen mar reg zuznam. De cod elott 1honappal mar nem fogok ra beruhazni.
Amugy pont olyan latvanyos mint az emlekeimben az akkori verzió. Nem brutal,de elég.
1.
1.
dvs00
Jó nagy arcade fosnak néz ki ez is, természetesen nulla törésmodellel.. Köszönjük.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...