Take-Two: jön a fotórealisztikus játékok kora?

  • Írta: sirdani
  • 2019. augusztus 14.
  • Hír
A GTA és a Red Dead Redemption mögött álló vállalat ügyvezető igazgatója szerint a next-gen konzolokkal tényleg olyan látványt alkothatnak a fejlesztők, ami vetekedni fog a valósággal.

Ugyan már egészen sok részletet tudunk arról, hogy nagyjából mire számíthatunk a következő Xbox és PlayStation hardverével kapcsolatban, a szoftveres oldalról viszont még meglehetősen kevés az információnk. Akadnak közösségi készítésű videók, amelyek megpróbálják belőni, hogy milyen lesz a valós idejű sugárkövetéssel kiegészített következő generációs konzolokon futtatott játékok grafikája, azonban hivatalos anyagoknak igencsak híján vagyunk.

Talán éppen ezért is tűnik izgalmasnak a Take-Two CEO-jának, Strauss Zelnicknek a legutóbbi nyilatkozata, aki feltehetőleg már látta, hogy mire képesek az új masinák, és egészen lelkes a jövőt illetően - olyannyira, hogy a fotórealisztikus játékok korszakát vizionálja a következő évek során.

„Az újgenerációs konzolok érkezése előtt állunk, és ez lehetővé teszi a számunkra, hogy olyan dolgokat hozzunk létre, melyeket korábban még nem tudtunk volna kreatívan megoldani, és ez nagyon izgalmas. Ahogyan már korábban is mondtam, el fogjuk érni azt a pontot, ahol már nem leszünk képesek megállapítani a különbséget aközött, amit számítógéppel csináltak és ami valódi.”

Persze Zelnick rögtön hozzátette, hogy a Take-Two nem kezdi el az összes játékával vadul üldözni a valósággal összekeverhető látványvilágot, néhány játékuk esetében - mint például a Borderlands -, a jövőben is ragaszkodni fognak a sajátos grafikai stílusukhoz. Ugyanakkor az olyan címek esetében, mint például az NBA 2K, tényleg izgalmasan hangzik, ha a TV-ben látott élő közvetítéssel összekeverhető látványt kapunk.

Egyébként már nem is kell olyan sokat várnunk ahhoz, hogy a saját szobánkban is beléphessünk majd a fotórealisztikus játékok korába, ugyanis a tervek szerint mind a PlayStation 4, mind pedig az Xbox One még 2020 során megkapja a maga utódját.

32.
KopyAti
30.
Oldman
Nyarlako!
Igen, elvileg a kèk fèny ha direktbe kapja az ember akkor szemrontò is lehet, viszont halvànyan a falra irànyìtva nekem bejött anno. Most vegyes zöld-sàrga verziòt hasznàlok, de csak amiatt, mert meguntam a kèkes hàtteret.

VerIstvan!
Tudod hogyan oldottam meg nàlam a legolcsòbban?
Vettem 1200 ft-èrt egy 1-mèteres fehèr led szalagot, mely tetszès szerint levàlaszthatò egyèbkènt az adott pontjain, ìgy most 8-db-os csìk vilàgìt ( trafò kell hozzà 12 v-os, volt otthon ) mely ledeket rajta befestettem üvegfestèkkel a megfelő színűre. Nem èg le mert alig van hőhatàs, plusz a szìnek sem irritàlò erőssègűek, amolyan pasztellek. Sok szìnt kipròbàltam, jelenleg az àltalam emlìtett zöld-sàrga tetszik a legjobban. ( vàltòkapcsolòval variàlhatò a db-szàmuk, meg a színük. Szeretek kìsèrletezgetni na! :) Kiskoromban pl mindig a tűzzel jàtszottam, piromàniàskènt volta szàmon tartva.
29.
Kawada
HDR és HDR között hatalmas különbség van. Készülék és játék szempontjából egyaránt. Van nekem is, amelyik játéknál nem jött be. De pl. a Detroit esetében a HDR pl. nagyon testzett. Megnéztem kikapcsolva és egy mosott rongy volt hozzá képest. Pl. Battlefieldekben viszont használhatatlan volt számomra. Semmilyen kalibrálással nem tudtam életképessé tenni.
28.
Nyarlako
#26: Pont a kék a legfaraszrobb a szemnek, én borostyán szint hasznalok.
26.
Oldman
Nyarlako!
Nem emlìtetted, csupàn megjegyeztem ezt a funkciòt, szebbè/elethűbbè tudja varàzsolni az adott làtvànyt.

VerIstvan!
Köszi a javìtàst, utòlag belegondolva valòban, a HDR nem a szìnek miatt olyan amilyen. Nekem egyèbkènt ( tudom jàtèkprogram függő ) nem jön be a hdr hatàs, làttatàs terèn tùl harsàny, kissè èletszerűtlen. Nappal vilàgos szobàban viszont pofàsan is mutathat. ( mindig sötètben este jàtszom, a tv mögött falra vetìtett LED hàttèrvilàgìtàs mellett. Mindenkinek ajànlom, a szemet pihenteti, ès nem tùlzàs a tv kèpe mèg szebben megmutatkozik. Zöld vagy kèk szìn a legjobb )
22.
Nyarlako
#21: Nem tudom hol írtam bármit élsimításról, de a crt szintet még mindig nem sikerült megközelíteni se kontraszt, se elmosódás terén.
21.
Oldman
Nyarlako!
Van olyan kèpbeàllìtàsa a tv-nek, hogy az èlsimìtàst 4-variàciòban lehet àllìtani, ès mèg rengeteg funkcio van ezen kìvül benne. Haverok mikor meglàttàk plazmàn a RDR 2-t nem hittek a szemüknek, azt hittèk az ùj boxon jàtszom. Èrdekessèg, hogy minden jàtèknàl màs ès màs kèpi beàllìtàst kell eszközölnöm, hogy a megfelelő minősègi, szàmomra ideàlis kèpi hatàst làssam. A hdr sem hiànyzik ( nem tudja, 7-èves tv ) mert a színek ha akarom olyan èlènkek, ami teljessèggel pòtolja azt. Rettegek mikor adja be a tv az unalmast, nem szìvesen vàltanèk lcd tv-re, igaz az oled-ek màr profik, csak mèregdràgàk ugye. Milla körüli ami màr komoly.
20.
Oldman
Nyarlako!
Èn egy komolyabb plazmàn nèzem, annàl nagyon jò a gyorsmozgàsos megjelenìtèsi èrtèk, de ha gyàrilag a jàtèkokban adott ez a problèma mit sem èr a kìvàlò input lag èrtèk. Na ja lcd, egyik màsik gyatràn muzsikàl ez ügyben hallottam/tudom. Minden èrzèkèny szemű igènyes gamernek plazma tv-t javasolnèk a jàtèkhoz, a szìneket ès kontrasztokat amit ezen tv-k tudnak csak a minősègibb lcd-k közelìtik meg minősègben, vagy azok sem. Anno beszüntettèk a gyàrtàsukat mert sokat esznek hm... Attòl függ mennyi a vilàgos szìn csak akkor, igaz tèlen egèsz jòl fűt. :)
19.
Nyarlako
#18: Minden LCDnek eleve van elmosódása, azzal nem lehet mit kezdeni. De mikor erre még rá a motion blur na az gyalázatos tud lenni.
18.
Oldman
Nyarlakò!
Igen, többen àllìtottàk ezt hogy direkt van kèpelmosòdàs, szàmomra rohadt bosszantò, hiszen pl a shooter jàtèkoknàl a gyorsabb kameramozgàs ezt felerősìti, keresem az ellenfelet, de csak akkor vàlik làthatòvà, mikor megàllìtom a kameràt, addigra sok esetben nekem meszeltek. A gamer vilàg egyik legfeleslegesebb, legbosszantòbb megoldàsa szerintem, a szemet is ronthatja valòszìnűleg. Ahol kikapcsolhatò mègis ez a funkciò, ott sem teljesen szűnik meg sok esetben a mosòdàs.
17.
Sei89
Meg néhány játék esetén jó lenne ha a programozó megnézné a mellette ülő kollégát, hogyan is néz ki egy emberi lény :D
16.
Nyarlako
#13: A retek elmosódast direkt teszik ra és csak pár játékban kikapcsolható...
13.
Oldman
A konzolok màr most is sokra kèpesek, viszont a jàtèkokat kèszìtők ezt kevèsbè hasznàljàk ki, kivètel a RDR 2-volt, ami megmutatta, hogy mit is lehet kihozni a mostani konzolokbòl.
Az ùjabb generàciòs konzoloknàl a stabil 60 fps, ( full hd ) megfelelő èlsimìtàs, a kèpelmosòdàs minimalizàlàsa ami fontos volna , mert hiàba szèp, ès rèszletgazdag egy jàtèk, ha kifolyik az ember szeme 10-perc utàn. A legtöbb jàtèkos ezt igènyelnè ahogy olvastam màr szàmtalanszor. Az okos AI egy màsik kèrdès, ez komplexebb dolog, szintèn fontos sokaknak.
12.
Sei89
A fotorealisztikus játékok úgynéznek ki számomra, mint a tech-demók. Inkább legyen 2D pixel art, meg akármilyen grafika, amíg a játékmenethez passzol a grafika nekem nem kell fotorealizmus. (úgy sem fogják tudni soha elérni)
11.
sanyikatarzan
#10: Nem, mert én heteró vagyok..
10.
kryszisz
#8: Mintha nem te böffentettél volna ide egy hsz-t csöcsökről...egy játékos oldalon. Érzed a hibát az egyenletben?
9.
ollie92
Heh, én már annak is orulnék, ha a játékot befejeznék mikor kiadják.
7.
kastorhun
Azért nagyon messze vagyunk mi még ettől, a Read Dead 2-vel könnyű példálózni, több mint 200 milliós költségek mellett nem nehéz azt a szintet elérni.
6.
Nyarlako
Nagyon messze van az, de anno az Unrealre is azt mondták hogy ez már fotorealisztikus.
5.
tyber16
gameplay>grafika inkább ebbe kéne az energiát ölniük a fotorealisztikusság helyett.
4.
hajbel
Szokásos napi buzzworld megvolt. Nincs itt semmi látnivaló, haladjanak kérem!
3.
crytek
Biztos jön ...már majdnem elhittem...

Amikor még mindig ott tartunk ,hogy egy normális élsimítás nincs a játékokban
Amikor még mindig ott tartunk ,hogy a füvet nem tudják megoldani meg a növényzetet normálisan hogy pl az autó amit átmegy felette ne lógjon át a textúra egymásba
A fizikai részeket nem mondom hozzá amikor kb minden eltűnik a rombolások után (végül is ez is grafika mert a törmelék stb nem marad ott elpárolog)

Fotorelisztika apjuk valagát azt hagyjuk már...
2.
Kawada
#1: "Ezér kár volt ideköpni ezt a hozzászólást fiam!"
"förtelem"
1.
sanyikatarzan
És a fotórealisztikus csöcsök kora. Alig várom. fapfap
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...