Európában is kapható lesz a HTC Vive Cosmos

  • Írta: Shifty
  • 2019. szeptember 12.
  • Hardver
Link másolása
A HTC megerősítette, hogy októbertől Európában is kapható lesz a Vive-család következő tagja, a HTC Vive Cosmos, aminek az itthoni javasolt fogyasztói ára 299 990 forint lesz.

A HTC Vive Cosmos célja, hogy a szélesebb közönség számára is elhozza a VR-élményt, így a fejlesztése során kifejezetten ügyeltek arra a mérnökök, hogy modulárisan bővíthető, használata pedig egyszerű és bárki számára hozzáférhető legyen. Ennek megfelelően nem csak számítógépünkkel, de akár a megfelelő mobiltelefonnal együtt is élvezhetjük a VR-élményt.

A készülék itthon már előrendelhető, a pontos megjelenésre pedig október 3-án kerül sor. A Cosmos hazai ajánlott fogyasztói ára 299 990 forint lesz. Az előrendelők elvileg egy 12 hónapra szóló Viveport Infinity-előfizetést is kapnak.

Az első kiegészítő is bemutatkozott. Ez a Vive Cosmos External Tracking Mod, ami olyan felhasználók számára nyújt megoldást, akik a meglévő Lighthouse alapállomásukat szeretnék továbbra is használni, ugyanakkor szeretnék kihasználni a Cosmos egyedülálló teljesítményét is. Várhatóan jövőre, 2020 első negyedévében lesz elérhető a kiegészítőmodul.

A Vive Cosmos termékjellemzői:

  • Felbontás: 1440 x 1700 pixel szemenként (2880 x 1700 pixel kombinálva)
  • Kijelző: Kettős, 3,4 hüvelyk képátlójú LCD
  • Frissítési érték: 90 Hz
  • Látótér: 110 fok
  • Hang: beépített sztereó fejhallgató
  • PC-csatlakozási igény: USB 3.0, DisplayPort 1.2
  • Periférikus csatlakozók: USB-C 3.0, a modulok számára fenntartott csatlakozók
  • Tracking: nincs minimális helyigény-követelmény sem ülő, sem álló pozícióban, a helyiségre vetített térigény minimum 2 méter x 1,5 méter
  • Moduláris előlapok: Vive Motion Mod modul (a Cosmos eszközzel együtt érkezik) és Vive Cosmos
  • External Tracking Mod modul (külön beszerezhető)
  • Vive vezeték nélküli adapter támogatása: van, külön beszerezhető kiegészítő egység, a csatlakozás feltétele, egy szabad PCIe-csatlakozó megléte
1.
1.
abydos
Nem lesz kompatibilis a mobilokkal a cikkel ellentétben
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...