Jól fut a Modern Warfare PC-s bétája

  • Írta: sirdani
  • 2019. szeptember 20.
  • Gépigény
Link másolása
Legalábbis több tesztelő és benchmarkoló oldal is erre a következtetésre jutott; egy GeForce RTX 2080 Ti segítségével például könnyűszerrel elhagyták a 60 fps-es korlátot 4K felbontás mellett, ami az utóbbi időkben már-már ritkaság.

Egészen pontosan a DSOGaming csapata készített egy mélyreható tesztet a Call of Duty: Modern Warfare PC-s bétájával, mely az eddigiek alapján teljesen elfogadható optimalizációval rendelkezik. Persze a dolgot némiképp árnyalja, hogy a bétát több ponton is visszafogták a fejlesztők; a textúrák és a részecskék minőségénél például a „High” beállítás feletti opciók egyelőre le vannak tiltva, illetve rendszerint az egyjátékos kampány szokta jobban megterhelni a gépeket.

Továbbá komoly kérdés lehet még, hogy miként fog majd teljesíteni az alkotás a szombaton rajtoló 32v32-es játékmódban, ami olyan mértékben terhelheti a rendszereket, mint amit Call of Dutyk esetében még csak elvétve tapasztalhattunk.

A bétával kapcsolatban még érdemes megjegyezni, hogy indítás után a játék automatikusan 50 százalékosra állítja a „Render Resolution” beállítási opciót. Ez a funkció hívatott meghatározni a renderelt kép felbontását, 50 százalék esetében az általunk beállított felbontásnak csupán a felét rendereli le a játék, így a kép homályossá válik. Ennek elhárításához nincs is más teendőnk, mint a csúszkát 100 százalékra (vagy ha rendelkezünk elég számítási teljesítménnyel, akkor még feljebb) húzni, és máris éles képpel vághatunk bele a csatába.

A nyílt hozzáférésű bétára sem kell má sokat várnunk, a béta hivatalos gépigényéről korábban az alábbi cikkünkben számoltunk be.

11.
11.
PaprikaJancsi
Eddig a menü crasheken kívül nem volt sok közöm a játékhoz XD
10.
10.
Lorthirash
Minél többet játszok vele annál biztosabb hogy nem fogom megvenni, közelében sincs játékélményben egy Battlefield játékhoz. Összecsapott és átgondolatlan, és túl könnyű a játék.
8.
8.
Lorthirash
A 20 fős játékmódok sikerültek legjobban szerintem.
7.
7.
Lorthirash
#6: Ha a játék egy kicsit hát hogy is mondjam komolyabban venné magát, sokkal jobb is lehetne.
4.
4.
Lorthirash
#3: Új a motor ne nem nagyon lőtték túl a recoil viszont az teljesen új lett
3.
3.
logic5
Már hajnal óta megy. Valóban jól fut, de még kimaxolva is COD WWII szintű a grafika. Sőt kb ugyanaz. Itt nincs semmilyen új motor. De legalább a játék élvezetes. Megér egy próbát!
2.
2.
megaone6
"ha minden igaz, akkor holnap, vagyis szombaton, helyi idő szerint 19:00-kor kezdetét veszi a móka"
Hát nem igaz minden.
https://www.callofduty.com/modernwarfare/beta
Szeptember 20 6 PM PT az helyi idő szerint szeptember 21 hajnali 3 óra.
1.
1.
ollie92
Miért nem engedi előtölteni xboxon ?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...