Félévnyi Spotify az Xbox Game Pass mellé

  • Írta: szlav
  • 2019. október 4.
  • Akció
Link másolása
A Microsoft előfizetéses játékszolgáltatása eddig is csábító volt, de a redmondiak bedobnak még egy kis extrát. Az Xbox Game Pass előfizetői féléves Spotify Premiumot is kapnak. Itthon azonban trükköznünk kell érte egy kicsit.

A Microsoft rendszeresen vesztegeti mindössze pár száz forintért az Xbox Game Pass előfizetését, de akit még így sem győzött meg a szolgáltatás, az talán majd most meggondolja magát. Az Xbox hivatalos blogján jelentették be a redmondiak, hogy szövetségre lépnek a Spotify népszerű zenei szolgáltatásával, így az Xbox Game Pass Ultimate, vagy az Xbox Game Pass for PC előfizetői 6 hónapnyi Spotify Premiumot kapnak - még akkor is, ha csak 1 dollárt/fontot szurkolnak le játékkönyvtár akciós első hónapjára.

Ugye észrevettétek, hogy dollárt, illetve fontot említettünk? Nos igen, némileg problémás a dolog, hiszen az akció hivatalosan csak az Egyesült Államokban, illetve az Egyesült Királyságban él. Ha tehát felkeltette az érdeklődéseteket az akció, akkor először feltétlenül bizonyosodjatok meg róla, hogy angol vagy amerikai fiókot használtok - magyar felhasználóval sajnos nem fog menni a dolog.

7.
7.
kryszisz
#6: #ahelyesirasapostolai
6.
6.
Félévnyi.

Magyarul így írjuk helyesen.

Érdemes lenne odafigyelned erre, mert az írásaid alapján úgy tűnik, hogy nem erősséged az egybeírás-különírás.
5.
5.
ollie92
#4: Gears 5 hordát fasza úgy tolni, hogy háttérben szól a Jimmy "még nem veszíthetek, még nem.." fokozza a hangulatot és segít a túlélésben.
Tökéletesen megy a spoty és telóról lehet egyszerűen kezelni.
4.
4.
Anti4730
Boxon van Spotify app es eleg faszan mukodik jatek kozben is.
1.
1.
Őrnagy
Nofene. Autóversenyek közben mindig Spotifyról hallgatom a zenét, ugyanazon a tv-n fut, mint a box, és jön egyszerre a hang a játékhangokkal együtt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...