Modern Warfare - nem lesznek loot boxok

  • Írta: sirdani
  • 2019. október 14.
  • Hír
A Call of Duty: Modern Warfare fejlesztői hivatalosan is bejelentették, hogy nem dolgoznak semmilyen supply drop- vagy loot box-rendszeren, helyette újfajta monetizációs megoldásokat szeretnének majd bevetni.

A játék művészeti vezetője, Joel Emslie szerint a loot boxokról szóló szeptemberi pletykák félreértésen alapultak, ők ugyanis azt mondták, hogy a játékon belüli tartalmakat majd egy „közvetlen úton” szerezhetjük meg. Ebből sokan arra következtettek, hogy búcsút mondhatunk a lineáris progressziónak, és helyette megint a ládanyitogatásé lesz a főszerep.

Emslie azonban ezt cáfolta: „Amit pillanatnyilag elárulhatok az az, hogy jelenleg határozottan NEM dolgozunk semmiféle supply drop- vagy loot box-rendszeren. Továbbá a játékon belül használható cuccokat a JÁTÉKMENETEN keresztül szerezhetjük majd meg.”

Ami a monetizációs megoldásokat, vagyis a játékosok további költekezési lehetőségeit illeti, Emslie beszámolója szerint a hét során további információkat kapunk majd a fejlesztőktől. Mivel a művészeti vezető a nyilatkozatában külön kiemelte, hogy a játékon belül használható, konkrét funkcióval rendelkező tárgyak - értsd: fegyverek, felszerelések, perkek, fegyveralkatrészek - lesznek azok, amik a játékmenet során válnak elérhetővé, így eléggé kézenfekvő, hogy a külcsínért felelős kozmetikai kiegészítőkért fizethetünk majd igazi pénzzel.

A hosszú távon 175 giga szabad helyet igénylő Call of Duty: Modern Warfare október 25-én rajtol el PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.

2.
strike19
Arról kéne szerintem külön hír ,hogy nem lesz PC-n dobozos verzió . :(((
1.
shooter1234
Majd valami battle pass féle lesz helyette, bizonyos időközönként, meg heti eventek stb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...