Ismét mozgásban a Star Wars Jedi: Fallen Order

  • Írta: Shifty
  • 2019. október 17.
  • Videó
Link másolása
A külföldi szaksajtó lehetőséget kapott, hogy megjelenés előtt kipróbálja a novemberi premierek egyik legjobban várt címét, a Star Wars Jedi: Fallen Ordert. Az ott szerzett élményekről gameplay videók és írásos beszámolók is születtek.

Ezekből pedig kiderült néhány új, eddig nem ismert részlet is. Az egyik ilyen, hogy a játékban lesznek úgynevezett meditációs pontok, ahol a játék főhőse, Cal ki tudja pihenni a csaták fáradalmait. Itt tudjuk majd elkölteni a képességeinkhez szükséges fejlesztési pontokat, itt tudjuk a játék állását is elmenteni, továbbá minden értékünk visszatöltődik a maximumra.

A harcok és a platformer részek között mindig a fejtörők jelentik majd a nyugisabb időszakot. A beszámolók szerint a feladványok erősen építenek majd Cal Erő-képességeire, így a környezet elemeinek is fontos szerep jut. A Polygon szerkesztője szerint a Tomb Raider feladványait juttatták eszébe a demóban látottak, míg más szerint a Zelda fizikára építő fejtörőire kell számítanunk.

Azt már eddig is tudtuk, hogy többféle bolygót is meg fogunk látogatni, köszönhetően Mantisnak, akinek a hajójával fogunk a galaxisban utazni. Mindegyik planétának megvannak a maga elfeledett titkai, de Cal képes "érzékelni" a visszhangokat, amelyeken keresztül a történet egy szelete fog kibontakozni. Természetesen kis segítőnk, BD-1 is tudja majd szkennelni a környezetet, így segítségével is sok-sok rejtélyt fedünk majd fel.

Ami még érdekes, hogy a Dark Soulsból ismerős "halál esetén vissza kell szereznünk a lelkünket" megoldás itt kicsit barátságosabb formában lesz jelen. Ha meghalunk, akkor a játék jelöli, ki ölt meg és elég, ha csak egyszer sikerül megcsapnunk. Azonnal visszakapjuk eldobott tapasztalati pontjainkat, ráadásul az életerőnk és az Erő értéke is a maximumra töltődik.

A játék november 15-én érkezik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. A gépigényről itt emlékeztünk meg.

16.
16.
PrimYaz00
#15: 2 különböző játék, amit még véletlenül sem lehetne összehasonlítani?
15.
15.
sanyikatarzan
#13: Mer a god of war vagy a tomb raider mivót?
12.
12.
noblem1983
Nagyon pöpec az a 8 perces videó és az a nagy darab boss a végén hmm nem lesz könnyű lecsapni. Érezni a Titanfall 2-es hatást a falon járkálással de itt is rendben van. Az erő vele van :D
10.
10.
kexiaxel
Úgy látszik csak én gondolom úgy, hogy ez 2019 ben már nagyon kevés.
Nagyon szeretem a Star Warst!
6.
6.
user101
Tetszik, meg minden és örülök, hogy talán végre jön egy értékelhető sw játék valahára... de ami akrobatikát felvonultat, akár repülhetne is és akkor nincs ez a kényszerű 0 fizikát felvonultató játékmenet... :)
5.
5.
Matt8888
4.
4.
Darksiders84
Én is várom pedig egyáltalán nem vagyok SW rajongó csak símán tetszik amit látni.
2.
2.
godach
#1: Én is így vagyok vele, pont most írtam a haveroknak hogy nem csak tetszik de már kezdem várni is.
1.
1.
kastorhun
Egyre jobban tetszik, a grafika még mindig pofás, a fénykard bár szebb mint volt, de még mindig nem az igazi, viszont mint játék jónak tűnik. Nagyon remélem azt hogy sikeres lesz, mivel akkor talán a játékot sose látó EA vezetői talán észhez térnek, és meglátják azt hogy erre igenis van igény.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...