Folytatást kaphat a The Long Dark

  • Írta: szlav
  • 2019. november 1.
  • Hír
Link másolása
Hosszú út áll még a nagy sikerű független túlélőjáték, a The Long Dark előtt, de a fejlesztők már most a második rész ötletét rebesgetik. Ha nekivágnak a munkának, azt jóval nagyobb keretek között teszik, és talán még a havat is hagyják felolvadni.

Hosszas késedelem után végre a múlt héten megérkezett a The Long Dark harmadik fejezete, így már csak két epizód választ el minket attól, hogy valóban teljesnek nevezhessük a Hinterland Studio fagyos túlélőjátékát. Van még munka tehát előttük bőven, de a fejlesztőbrigád már fél szemmel a jövő felé kacsingat. A Reboot Develop Red konferenciáján pár szó erejéig megszólalt a csapat feje, Raphael van Lierop is, aki kertelés nélkül megerősítette: előbb-utóbb elkészítik a The Long Dark 2-t, de csak miután elvégezték az első játék végső simításait.

"Kijelenthetjük, hogy a The Long Dark egy ismert, két lábon álló IP lett" - kezdte Lierop. "Egy egészen nagy közönség követi a játékot, akik, úgy tűnik, meg vannak elégedve a látottakkal. A terveknek megfelelően elkészítjük az öt epizódot, valamint tovább frissítjük a Survival Sandbox játékmódját is."

"Elég valószínű, hogy egy ponton elkészítjük majd a The Long Dark 2-t is. A játékipar jelenlegi állását tekintve úgy gondolom, hogy a siker érdekében ismét vennünk kell a bátorságot, hogy igazán nagy lépést tegyünk előre. Ha a The Long Darkot ma küldenénk piacra, nem lenne olyan sikeres, mint amilyen lett. A folytatásnak nagyságrendekkel lenyűgözőbbnek kell lennie."

Lierop egy különös részletet is elhintett az elképzeléseket illetően. Úgy tűnik, hogy az örök jégbe fagyott világ helyett teljesen másféle környezetben játszódhat a The Long Dark 2. "Én nem kifejezetten úgy gondolok a The Long Darkra, mint egy téli IP-re, szóval ebből bárki levonhatja a következtetéseket. Rengeteg új történet vár elmesélésre a The Long Dark világában, ezek pedig egy ponton új játékot alkotnak majd. A folytatás mellett persze megvan a DLC-k potenciálja, illetve az alternatív játékmódok opciója is. Rengeteg lehetőség rejlik még a játékunkban."

3.
3.
psy123
2.
2.
Formula1fanatic
Tényleg az egyik legjobb. Érthető, hogy mindig lehet jobbá tenni egy játékot. Most független a játék kategóriájától és besorolásától, ott van pl az AC Odyssey, amiből annyi minden hiányzik, hogy pár alkalom alatt teljesen szétuntam az egészet és nem is játszok vele többet. Ezt csak azért írtam le mert az AAA játékok többsége kb annyit tud nyújtani mint egy AC(viszonylag jó grafika meg fizika), szóval egy indie besorolású long dark ezekhez a mai AAA játékokhoz képest sokkal teljesebb és élvezetesebb alkotás egy igazi játék. Nekem a másik kedvenc túlélősöm a Project zomboid. Tudom, hogy az indie/middleground kategóriában is van sok szemét, de lényegesen több élvezhető játékot talál az ember mint az AAA-ban és akkor még fejleszd az utóbbihoz a gépedet is :D
1.
1.
Bauff
Egyik kedvenc játékom. Rengeteg dolog hiányzik belőle. Szerintem egy craftolható szán simán elférne. Oké, hogy nem lehet benne házakat építeni, de csapdákat, kerítéseket simán elviselnék. Ott vannak a házaknál különféle tartályok, generátor féleségek ezeket mind használhatóvá tehették volna...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...