Olcsón megúszták Sonic új dizájnját

  • Írta: szlav
  • 2019. november 29.
  • Cooltúra
Link másolása
Az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése, hogy a Paramount hallgatott a rajongókra, és vette a fáradtságot, hogy átszabja a filmes Sonic hátborzongató külsejét. A hírek szerint pedig egész olcsón megúszták ezt.

A 2020-ban vászonra kerülő Sonic-film főhősének vizuális átszabása több aggályra is okot adott. Azt gondolhattuk volna, hogy a CG-karakter összes jelenetének átdolgozása komoly erőforrásokba kerül a stúdió számára (beleértve az anyagiakat is), arról nem is beszélve, hogy milyen túlórák várnak az ezen dolgozó animátorokra. Úgy tűnik azonban, hogy sem a büdzsé, sem pedig az animátorok nem szakadtak bele a munkába.

A korábbi becslések szerint akár 35 millió dollárt is bukhatott volna a stúdió a karakter új dizájnján, az IndieWire értesülései szerint azonban sokkal barátságosabb összegről van szó. Ha a források igazat szólnak, akkor nagyjából 5 millió dollárba kerülhetett a film átszabása, ami önmagában persze hatalmas összeg, egy hollywoodi produkció esetében azonban több, mint elfogadható.

Az persze más kérdés, hogy hogy járnak ilyenkor azok, akik ténylegesen végrehajtják a változtatásokat. Ahogy a videojátékiparban, úgy a filmeknél is egyre komolyabb problémát jelent a túlóráztatás és az alkalmazottak túlzott terhelése, siettetése. Szerencsére azonban nem volt probléma ez ügyben sem, hiszen az animátorok a film csúsztatásával közel 5 hónapot kaptak a modell lecserélésére, ami bőven elegendőnek bizonyult.

A film legutóbbi előzetesét, amely már az új karaktermodellt használja, erre találjátok meg.

4.
4.
medson
#3: Szerintem is ez lehetett, csak arra az egy trailerre csinálták meg így a film pedig alapból a jobb modellel készűlt. Hasonló trükk amit most Elon Musk durrantott
3.
3.
Nothing
Mivel manapság az elkorcsosult média és az általa elkorcsosított fogyasztói társadalom (t.a.k.) szemében a negatív reklám is jó reklám (sőt...), simán benne van, hogy az egész szándékos spotlight hunting volt - ha meg eleve ez volt a terv, akkor nem csoda, hogy "olcsón megúszták"...
1.
1.
kastorhun
Fel nem fogom hogy ki volt az a marha aki rábólintott az előzőre...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...