Márciusban jön hozzánk a Persona 5 Royal

  • Írta: fojesz
  • 2019. december 3.
  • Megjelenés
Link másolása
Beigazolódtak a pletykák, valóban jövő márciusban érkezik meg Amerikába és Európába a Persona 5 bővített változata, a Persona 5 Royal. A megjelenési dátumot egy új trailer kíséretében jelentették be a készítők.

Pontosította az Atlus a Persona 5 Royal nyugati megjelenési dátumát, így most már tudjuk, hogy 2020. március 31-én érkezik meg hozzánk a Persona 5 bővített változata. A márciusi időpont ismerősen csenghet, hiszen a Game Informer már a japán premiert megelőzően megszellőztette azt, ráadásul a mai nap folyamán az Amazonnak is sikerült kiszivárogtatnia a nagy hírt.

A játék kizárólag PlayStation 4-re érkezik majd, és bőven tartogat újdonságot, így akár az alapjáték tulajdonosainak is érdemes lehet egy próbát tenni vele. Többek között egy új főszereplőt is kapunk Kasumi Yoshizawa személyében, aki a hírek szerint egészen más kontextusba helyezi a már ismert történetet.

Ezenkívül új helyszínek és tennivalók várnak ránk, megváltozik valamelyest a harcrendszer, továbbá kapunk egy teljesen új szemesztert, és extra befejezéseknek is örülhetünk. A Persona 5 zenéjét kedvelők sem maradnak újdonságok nélkül, ők 20 új betétdallal lesznek gazdagabbak.

A Persona 5 Royal több különböző kiadásban is beszerezhető lesz, de ezek közül kiemelkedik a 90 dolláros Phantom Thieves Edition, amely egy Joker-maszkot is felvonultat többek között.

2.
2.
fojesz
1.
1.
Heldengeist
Most akkor jön vagy hozzák?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...