The Elder Scrolls: Legends - nem jön több tartalom

  • Írta: Shifty
  • 2019. december 9.
  • Hír
A Bethesda közösségi menedzsere a Redditen jelentette be, hogy a jövőben már nem kap új tartalmakat a The Elder Scrolls: Legends. A játékot nem lövik le, támogatni is fogják, de új kiegészítőkre már nem érdemes számítani.

A Redditen jelentette be a Bethesda, hogy nem fejlesztenek többé új tartalmakat a The Elder Scrolls kártyajátékához, a Legendshez. A döntés az idei esztendő végéig tervezett tartalmakat is érinti, így már azok sem jelennek meg, illetve a már folyamatban lévő egyéb újdonságokat is kukázza a stúdió.

A bejelentés szerint a játékot még nem lövik le, az továbbra is elérhető lesz PC-n és mobilokon, ráadásul lesznek új események és havonta feloldható újdonságok is, de kiegészítőket vagy komolyabb tartalmi frissítéseket már biztosan nem fog kapni a játék.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy aki most bejelentkezik, az kárpótlásul kap egy ingyenes kártyacsomagot, illetve a Bethesda közösségi menedzsere azt is megerősítette, hogy az ázsiai piacra szánt változat fejlesztését nem érinti a döntés, az továbbra is fejlesztés alatt áll.

Korábban a stúdió beígérte Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is a játékot. Egyelőre nem tudni, ezeknek a változatoknak mi lesz a sorsa, de ha tippelnünk kellene, akkor ezek a kiadások már sosem fognak elkészülni.

2.
AnnaMercu
Kár, pedig nagyon jó játék, és remélem nem fogják lelőni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...