HWSW: A töltőcsatlakozótól is búcsúzik az iPhone?

  • Írta: fojesz
  • 2019. december 9.
  • Hardver
Teljesen elhagyhatják a 2021-es csúcs iPhone-okról a fizikai portokat, vagyis a mostanra megmaradt egyetlen, Lightning-aljzatot - állítja az ellátási láncokkal foglalkozó piaci elemző, Ming-Chi Kuo.

A jellemzően jól értesült szakember szerint a sokak által várt, a MacBookoknál és iPadeknél már meglépett USB-C-s váltás helyett az Apple inkább befalazza a Lightning-aljzat helyét, így a szűk két év múlva esedékes csúcskészüléket (vagy készülékeket) csak vezeték nélkül lehetne tölteni, illetve kapcsolni azokhoz különféle kiegészítőket, például fülhallgatókat. Bár mindezt egyelőre nem érdemes készpénznek venni, azt sem gondoljuk, hogy az Apple nem fontolgathatja komolyan a radikális lépést.

Legfrissebb prognózisában Kuo állítja, a vállalat első körben a 2021-ben megjelenő legdrágább modellnél hagyja el az univerzális csatlakozót. Az óvatosság nem meglepő, hiszen ezzel könnyen felbőszítheti a sok százmilliós felhasználótábor egy jelentős részét a cég. A fizikai aljzat nélkül ugyanis kizárólag vezeték nélküli fül- vagy fejhallgató kapcsolatható a készülékhez, amely jelenleg nettó 160 dollárról indul az Apple kínálatában. Kérdés, hogy a vállalat mellékeli-e majd a drága fülhallgatót, vagy a csatlakozó búcsúja egyben a szériatartozék elhagyását is jelentheti.

Érdekelnek a további részletek? Irány a HWSW!

Ezek is érdekelhetnek

16.
Juha
#14: Ok, hová tegyem a töltőt? A saját autóba, a hálószobába, a nappaliba, a céges autóba, a rokonokhoz, irodába stb.?
Eddig hurcoltam magammal egy db. kábelt, még ha van is vezeték nélküli töltés a telefonomon.
Ezután vigyük magunkkal a töltést megoldó berendezést is. Jó elképzelés, volt anno ilyen Westel bőröndfon, hasonló szinten képzelek el egy 2020-21-es telefont is, ha mondjuk 2-3napig kempingezünk. (Tudok powerbankokról, de az is apple kell legyen, hogy kompatilibis legyen, vezeték nélkül)
Elmélet oké, háttér, tapasztalat 0.
15.
gorbesz
Mi lesz az autoban a quick chargeval? Ezert vegyek teslat mi? Mi?
14.
manderel
#8: A vezetékes töltőt minden egyes alkalommal bele kell dugnod a telefonba. Mivel már egyetlen csatlakozó van zenehallgatásra és töltésre, sokkal jobban van terhelve mint korábban. Megnőtt az esélye hogy kopik/kilazul idővel és szervizbe kell menni vele.
A vezetéknélküli töltőt csak 1x kell bedugni, aztán elég csak rátenni a telefont. Beépíthető asztalba, az asztalon álló lámpába, autóba, gyakorlatilag bárhova, mindig kézreesik, és töltheted akkor a telefont, amikor amúgy is letennéd.

Körülbelül ennyi az előnye.
Egyébként én sem használom, pedig a telefonom tudja.
12.
dracox
#10: Szerintem is bőven ráérne ez az egész amikor az akkumulátor üzemidejével előrelépnek pár napot.
11.
RootKiskacsa
#10: Ezt hívják direkt avultatásnak.
Továbbá a vezeték nélküli dolgok pont nem a hatékonyságról szólnak, elég nagy rajtuk a veszteség. A 10 wattos vezeték nélküli töltés egy QC3 ellen elég harmatos.
10.
0Hagyma0
Nem lehet tölteni, miközben nézed a filmet... Milyen király... Persze nem azonnal, de a két éves aksinál, már bizony fontos lesz, hogy tudjad tölteni használat közben... Majd ott kell malmozni, míg tölt a telefon... Elhiszem, hogy nem kell Jack... Elhiszem, hogy nem kell fizikai gomb... De azt, hogy nem kell töltőkábel, azt nem tudom elhinni... Még ha lenne 1 hét az üzemidő akkor azt mondanám hogy egye fene... De egy napos üzemidővel ilyet kitalálni...
9.
medson
Off kérdés.
Ha a HWSW a GK tesó oldala akkor miért nem emelítek át az ottani komment rendszert? Szerintem sokkal jobb.
8.
KaktuszPingvin
#6: Pont ezt gondolom én is. Nem egyszer előfordul hogy töltőről kell használnom a mobilt. Szerintem ez a vezeték nélküli töltés eléggé szemfényvesztés, hisz kb ugyan az mint a sima. A vezeték nélküli töltő is egy vezetéken csatlakozik az áramforráshoz, amire ráteszed a mobilt. Pont mint sima töltő, csak ott közvetlen a mobilba megy a kábel, nem egy külön töltő egységbe. Vagy én vagyok a hülye hogy nem veszem észre ennek az előnyét a hagyományossal szemben? Ha valaki elmagyarázza miért jó, én meggyőzhető vagyok.
7.
Dízel
Milyen 160 dollár? Nem kell apple fülest hasznalni feltétlen. Van a világon már bluetooth csatalakozás, nekem is ilyen fülesem van. Nem is tudom miért nem ezt hasznalja mindenki, egyel kevesebb madzag... Amugy is erre megy az irány.
5.
Terrybully
eldobható iphone-t a népnek
2.
MűszálasLőrinc
#1: Ami amúgy full kinyírja az aksit.
Nem én mondom, hanem az a labor akik vizsgálták.
1.
Ramirezx
Okos lépés, meg kell hagyni.
Ugyis rohangál majd venni a megfelelő közönség jó áron vezetéknélküli dolgokat. Ők meg röhögnek a markukba :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...