TGA 2019: Májusban érkezik a New World

  • Írta: sirdani
  • 2019. december 13.
  • Megjelenés
Link másolása
Leleplezték az Amazon régóta várt, grandiózus MMO-jának a megjelenési dátumát. A friss információk szerint 2020 májusában utazhatunk majd vissza a 17. századba, hogy meghódítsuk az egész új világot.

Már jó ideje csend honol az Amazon jövőre esedékes MMO-ja körül, míg tavaly meglehetősen látványos képeket is láthattunk, addig idén csupán egyetlen fontosabb hír kapcsolódott a játékhoz, és az is nyugtalanító lehetett a műfaj rajongóinak számára, mivel elsősorban az Amazon videójátékos részlegének a leépítéséről szólt.

Most viszont úgy fest, hogy a projekt kezd révbe érni, ugyanis hivatalossá vált, hogy 2020 májusában végre kezdődhet felfedezés! A New World során egyébként a 17. századba repülhetünk vissza, vagyis a felfedezések korába, ahol a feladatunk a frissen felderített Aeternum sziget meghódítása lesz. A meghódítást érdemes szó szerint venni, ugyanis a gyarmatosításban nem csak az ellenséges játékosok fognak akadályozni minket, hanem még a misztikus élőhalott lények légiói is csak ránk fenik majd a fogukat.


Bónuszként néhány képet is tudunk mutatni, továbbá befutott a hivatalos gépigény is.

Minimum gépigény:

  • OS: Windows 8 vagy Windows 10 (64-bites)
  • Processzor: Intel Core i5-2400 / AMD CPU négy fizikai maggal @ 3 GHz
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 670 (2 GB) / AMD Radeon R9 280
  • DirectX 11
  • Tárhely: 35 GB
  • Megjegyzés: internetkapcsolat szükséges a játékhoz


Ajánlott gépigény:

  • OS: Windows 8 vagy Windows 10 (64-bites)
  • Processzor: Intel Core i7-2600K / AMD Ryzen 5 1400
  • Memória: 16 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GeForce GTX 970 / AMD Radeon R9 390X
  • DirectX 12
  • Tárhely: 35 GB
  • Megjegyzés: internetkapcsolat szükséges a játékhoz
2.
2.
hedzsooo
A zárt, azaz meghívós/nem publikus Alpha verziója nekem nagyon bejött.

Nem játszok MMO-játékokkal egyébként igazából szinte sosem, mert azokat már túlzottan időrablónak találom. Ebbe, ill. ugye a korai verziójába beletettem közel 200 órát. :D

Szóval tényleg jó, annyi volt csak a gond nekem vele, hogy a végén olykor kicsit üresnek találtam a területeket, de ez úgy tűnt mások számára is egy létező jelenség volt, szóval szerintem ebbe a végleges formába már szerintem több dolgot tesznek, több tartalommal fog bírni minden területen. :)))
1.
1.
Stranger
Steam-re. Köszi az infót. (Ja nem)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...