Fotók szivárogtak ki a PS5 kontrolleréről

  • Írta: sirdani
  • 2020. január 6.
  • Képek
Link másolása
Ezúttal egy takarító lőtt pár kémfotót a PlayStation 5 egy olyan dev kitjéről, mint amit már korábban is láthattunk. Ami viszont jóval izgalmasabb, az az, hogy mi volt a gépre kötve!

Egy kontroller, mely feltehetőleg a DualShock 4 következő generációs utódja lesz. Mint ahogyan az már korábban kiderült, az új eszköz meglehetősen hasonlít az elődre, de persze még nem garantált, hogy ténylegesen ezzel a verzióval áll majd rajthoz a PlayStation 5.

Amit a képek és a korábbi tervrajzok alapján biztosan tudunk, az annyi, hogy a touchpad laposabb dizájnt kapott, egyelőre nehéz megmondani, de elképzelhető, hogy a helyét egy érintőképernyő vette át. Emellett búcsút inthetünk a kontroller hátulján található vastag fénycsíknak, illetve némiképp a ravaszok mérete is meg fog nőni.

56.
56.
Yanez
#50: Azt írtam, hogy nincs sok időm játszani, nem azt, hogy bekapcsolni sincs időm. Most a fifa és a The evil within 2 pörög. Utóbbinak már a végén járok.

Kétévente cseréled a kontrollert? Komoly. Amúgy nem azért játszok egy gépen, mert az az Istenem, hanem mert úgysem lenne másra időm. Hidd el, hogy szívesen játszanék egy Gears of Warral, Forzával vagy Mario Galaxyval! No de nem lehet mindenki akkora kocka, mint te, aki napi 13 órákat játszik! :)

Egyébként most már egy 2DS XL is van házon kívülre. ;)
55.
55.
Ra1D3n
#52: Nem tudtam. Mentségemre legyen szólva a Death Strandingnél a játék menüjében kutakodtam az opció kikapcsolására, hogy ne a joyból bőgjön BB. Amilyen keveset fut nálam a PS4, nem igazán merültem el a menürendszerében még sosem. Majd talán a napokban ránézek a beállításokra, mert ez a recsegő dobozhang katasztrófa. Az külön gáz, hogy a Sonynál ezt nem veszik észre, hogy mennyire felesleges opció, és mennyire pocsék hangminőségre képes. Sokszor a szavakat nem is nagyon érteni(azoknál a játékoknál, ahol a gyűjtögetnivaló szövegeket a joy hangszóróján mondja fel a játék) a recsegős, sistergős hangja miatt...
52.
52.
Ooorky
#22: Azt úgye tudod, hogy le lehet némítani?
Nekem úgy van mióta először benyekergett.
50.
50.
godach
#46: Mintha legutóbb azt olvastam volna, hogy még bekqpcsolni se nagyon van időd a gépet, ha mégis akkor csak fifa pörög. Lehet keverlek allor sry. Ettől még tartom magam, hogy a DS egy hulladék ilyen szempontból. A cserélhető akku már kötelező dolog lenne, kábelezni meg nem szeretek. 3m-re vagyok a tv-től és ha pont akkor merül le, amikor játszani akarok akkor a drága kontroller mellé amit két évente cserélhetsz még vegyél kábelt is.
(nem, nem szoktam minden játék után felrakni tölteni, csak ha jelez aksikímélés miatt) :)
46.
46.
Yanez
#44: Naponta szoktam használni a ps4-et, de értékelem a tényszerű állításaidat!
44.
44.
godach
#40: Ez nem világméretű hanem mindennapos probléma. Az hogy neked egy isten akarom mondani konzol van és csak kéthetente kapcsolod be úgy, hogy előtte szeánszot jársz még nem jelenti azt, hogy egy átlag gamernek bosszantó egy fos talicska aksis ds4 ami mindig akkor merül le, amikor nem kéne. És nekem nem akkora a ház, hogy a konyhából kinyújtózva be tudom kapcsolni a háló végében a tv-t. :p
37.
37.
#35: Azon a hangszórónak nevetett szaron keresztül minden hang hátborzongató!
Zenélő kvarcóra kb :)
36.
36.
Zuzmo
Nem lightbar lesz, hanem az egész touchpad világítani fog.
35.
35.
Yanez
#22: Nálam ez a kontrolleres hangszóró eddig nem osztott, nem szorzott, de most, hogy tolom a TEW2-t, van egy részlet, ahol mindig onnan jön az a fajta különös hang és annyira hátborzongató, hogy egyszerűen imádom!
32.
32.
godach
Az a szomorú, hogy egy sima ps4-et lassan meg lehet venni negyvenért, és egy normális kontrollert vegyél hozzá ugyan ennyiért.
22.
22.
Ra1D3n
Tehát a recsegős dobozhangú hangszóró is marad a kontrollerben? Még egy ilyen felesleges faszságot, mint a hangszórós joy életemben nem basztam. Csomó játéknál elrontja az élményt a recsegős dobozhang amit kiad magából(nem tudom miért lenne gond, ha minden hang a tv-ről/headsetről jönne, mint régen, meg mint a többi konzolon), ráadásul a fos hangminőség kifejezetten szar a Death Strandingnél, ahol meg ha sír BB, egyszerűen agyérgörcsöt kapok a sírásától, de attól is leginkább azért, mert ilyen ótvar fos minőségben adja át a kontroller hangszórója... És nem csak a Death Strandingnél zavar, hanem minden játéknál, mert a minőség nagyon fapad...
19.
19.
xSHx
#18: Max jó megoldás lenne, ha a gombok kapnának egy enyhe háttérvilágítást. Nem mintha gyakorlott játékosok nem tudnák, h melyik gomb melyik, de hasznos lenne. Sok áramot nem fogyasztana, este jól nézne ki és visszajelzést is adna, h be van e kapcsolva a joy, plusz színkód szerint mint most, melyik felhasználóé.
16.
16.
Yanez
#15: "Ennyi erőből áram se legyen a háztartásokba legalább fél napon át, mert akkor jah, talán nem zombulnak az emberek..."

Milyen egyenrangú hasonlat, a "ps kontroller többet is bírhatna" problémára. Szinte ugyanaz.
15.
15.
unrealnoise
#11: Az év leggázabb hozzászólása. Ennyi erőből áram se legyen a háztartásokba legalább fél napon át, mert akkor jah, talán nem zombulnak az emberek...

Amúgy meg aki havi ~200 órát nyomja a fizikai melót, annak szerintem simán belefél több ilyen végigjátszós nap.

Nevetséges kis bejegyzés volt...
2.
2.
Gykrizsi
Egy god of warral a hátam mögött, azt kell mondjam egész jó kis kontroller ez. Két kivetni valóm van. A klasszikus analóg elhelyezés okán a nyilak nehezen elérhetőek, és az option gomb számomra túl kicsi a tacsipad mellett, rosszul elhelyezett. Viszont méretre nem rossz, kényelmes.
1.
1.
deso
Marika néni mennyire vágja már a tech témát..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...